A magyar válogatott csütörtökön 1–0-ra győzött az örmény csapat vendégeként Jerevánban a világbajnoki-selejtező ötödik fordulójában, így megerősítette a pótselejtezőt érő második helyét a csoportban. A magyarok vasárnap 16 órától az íreket fogadják a Puskás Arénában.
A magyarok a kezdő sípszótól éreztették, hogy a győzelemért érkeztek az örmény fővárosba, ugyanis az első tíz percben máris két helyzetük volt, azonban Bolla Bendegúz 13 méterről nem találta el a kaput, Schäfer András lábáról pedig az utolsó pillanatban lelopták a labdát. Az együttes lendülete később sem tört meg, többet birtokolta a labdát, viszont a kaput továbbra sem sikerült eltalálnia, mert szöglet után Varga Barnabás a keresztléc fölé fejelt, míg Szoboszlai Dominik lövését a védők blokkolták. Az első örmény lehetőségre több mint 25 percet kellett várni, ekkor Szalai Attila blokkolta Edgar Szevikjan próbálkozását. A magyarok fölénye aztán bő félóra elteltével góllá érett Varga fejjátékának köszönhetően.
Térfélcserét követően bátrabb futballra és erőszakosabb harcmodorra váltott a hazai alakulat, így a mérkőzés folyamán először nehezedett nyomás a magyar védelemre, amely állta a sarat a rivális széleken futó akcióival szemben. Mivel ebben a periódusban a magyarok alig tudták megtartani a labdát, Marco Rossi a támadó szekcióban cserélt. Nem sokkal később megvolt az első végigvitt magyar ellentámadás, azonban az utolsó pillanatban tisztáztak Szoboszlai elől. Összességében nem változott a játék képe, az örmények támadtak az egyenlítésért, míg a magyarok többnyire a védekezésre kényszerültek.
Húsz perccel a vége előtt a cserék stabilizálták a középpályát, így csökkent a nyomás Dibusz Dénes kapuján. Ismét a magyarok diktálták a tempót, Tóth Alex kísérlete pedig súrolta a jobb kapufát. A házigazdák mégis ebben az időszakban hagyták ki a legnagyobb helyzetüket, amikor Tóth labdaeladása után Nair Tiknizjan vezette ziccerben a labdát a magyar kapusra, ellenben mellé lőtt. Ezt követően a magyarok kihúzták a hátralévő perceket, azaz megszerezték a pótselejtező eléréséhez rendkívül fontos három pontot, ám ebben volt némi szerencséjük, mert a hosszabbítás utolsó pillanatában Arajik Elojan ügyetlennek bizonyult.
Eredmények, vb-selejtező, F-csoport, 5. forduló: Örményország–Magyarország 0–1 (gólszerző: Varga Barnabás 33.), Írország–Portugália 2–0 (gólszerző: Troy Parrott 17., 45.).