Hogy írott törvényt sértett vagy íratlant, engedtessék meg, hogy ne tudjam. A tény: eltérített utamból F. P. közlekedési rendőr, veszettül integetve az útkereszteződésben. Nem tudtam, mire vélni. Csak nem lettem terrorista tudtom nélkül?! Esetleg figyelmeztetni akar, hogy valamelyik lámpám nem ég?! Mert találkoztam ilyen jóakaratú rendőrrel is. De kiderült, hogy ez más eset.
Bolondul megfordultam, s kérdeztem, mi a gond. Hát leállított, más irányba vezényelt, és megvizsgáltatta a kocsit műszakisokkal, akik meg is állapították, hogy az egyik pozíciólámpa nem ég, s az egyik ablaktörlőm megrongálódott, de üzemel. Ennyi volt a szakik részéről. A rendőr azonban nagyon akart.
Mármint büntetni. Belekötött abba is, hogy a biztonsági övem ugyan be vagyon kötve, de szerinte nem elég szabályosan. Sőt, olyasmit is beírt aztán a jegyzőkönyvbe, ami nem felelt meg a valóságnak (tanúim a műszakiztatók); egyszerűen hazudott. Beírta, hogy rongálódott a kocsi hátul, pedig csak egy kis festék repedezett meg azon a helyen. Szóval, nem csupán ő nem volt nekem rokonszenves, de én sem neki. Neki azonban munkaidőben, szolgálatban a tényekkel kellett volna törődnie, nem úgy, ahogy tette, mert ez a régi, „aranykorszaki” időkre emlékeztet, az önkényeskedő, hatalmukat fitogtatókra. Hivatalból tenni ilyet, súlyosbítja eljárása helytelenségét szerintem. Nem hinném, hogy azért térített vissza utamról, mert aki megtér, az üdvözül...
Szóval gombászni indultam Gidófalva irányába, idejében jeleztem, s le is tértem. Sajnos, pechemre hiába bizonygattam igazamat és ismertem be, hogy pár aprósággal tényleg hibáztam, nem volt kegyelem. De nekem vajon nem kéne beperelnem őkelmét a szabálytalan leállításért meg a repedezett festék szabálytalanságnak való feltüntetéséért?
Apám mindig nagyon akarta az igazságot, emberséget, én beláttam, hogy több világunkban a hazugság. Ő perelni is akart, törvény elé vinni a dolgokat, de azért mégsem tette. Lehet, mert az itteni törvény, törvényszék többször megalázta. Sajnálta volna (hozzám hasonlóan) a talán fölösleges időpocsékolást. Ezért nem jelentettem fel egyik karácsony táján az engem fújató rendőrt, pedig nem zöldült meg a szerelék, csak miután ő is belefújt, s rám fogta az ivást. Kértem, vigyen fel a kórházba vérvételre, nem tette; nagy gorombán hazaküldött, miután megismételtették velem a fújást, s egyszer sem akart megzöldülni a fiola, mely a rendőr egyszeri belefújására megzöldült. Nem tettem szóvá. Azt ajánlották nekem, hogy nem kell a széllel szembevizelni.
Most miért írok mégis ilyeneket? Legyen ez egyféle figyelmeztetés, s legyek legalább én kissé elnéző. Végül az lett a történet vége, hogy tréfálni próbáltam F. P. úrral. Mondtam neki, hogy most nekem kéne őt megvizsgánom, merthogy felénk gombának nevezik a rendőrt, és csiperkének a közlekedésit, mert szaporák nagyon itt, Székelyföldön, talán nem véletlenül. Nem vette a lapot, magyaráztam pedig, hogy ez nem sértés, néprajzkutatóként lejegyzett adatok ezek, tények.
Figyelem tehát, más ugyancsak pórul járhat, hozzám hasonlóan, de még a közúti ellenőrzést végző is. Közrejátszhat ebben talán az is, ha jóban vagyunk az amerikaiakkal. Bukarestből jöttünk Szentgyörgy felé kocsival, én a sajátommal elöl mutatva az utat, barátom mögöttem bérelt autóval. Útközben a Prahova völgyében is többször megállítottak a rendőrök, s kérték az iratokat. Rick barátom megrökönyödve kérdezte, hogy miért állítottak meg, nem követtünk el semmit. Próbáltam megmagyarázni, hogy rutinellenőrzés. Ilyen nincs szerinte egy demokratikus országban, szabadságában korlátozzák szerinte az embert ekképp, mert ok nélkül, indoklás nélkül lopják idejét, stresszelik. Még nagyobb volt a felháborodása, amikor hazamenetele előtt a szállodában elvették az útlevelét. Nem értette magyarázkodásomat, hiába mondtam, hogy majd visszakapja; csak annyit értett az egészből, ez Románia. Tévedés ne essék, nem 1990 előtt történt mindez, utána bizony...
Zsigmond Győző
