Az ünnepi istentisztelet szolgálatát Koppándi Botond Péter, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára és Tatár Ágnes Tekla, az Ürmösi Unitárius Egyházközség lelkésze (korábban sepsiszentgyörgyi segédlelkészként is szolgált, szerk. megj.) végezték. Az énekvezéri szolgálatot Sánta-Boros József, a Szentgericei Unitárius Egyházközség kántora látta el.

A prédikáció alapját a Lukács evangéliuma 13. részének 34. verse, valamint a 19. rész 39–42. versei képezték, amelyekben Jézus Jeruzsálemért sír. A lelkészek szolgálatában a prófétai szó, az emberi fájdalom és a tanúságtétel üzenete szólalt meg. Jézus könnyei – ahogyan elhangzott – nem a reménytelenség, hanem a szeretet könnyei voltak: a megértésé, az együttérzésé és a reményé, hogy az ember képes megváltozni. A prédikáció gondolatmenete Jézus Jeruzsálem feletti sírásából indult, majd Dávid Ferenc prófétai sorsával vont párhuzamot. Az elhangzottak szerint Dávid Ferencet el lehetett ítélni, börtönbe lehetett zárni, de szellemét a tűz nem égette meg, mert hű maradt ahhoz az egy Istenbe vetett hithez, amelyet tanított és megélt. A lelkészek közös igehirdetése a tanúságtétel felelősségére hívta fel a figyelmet. „Nem engedhetjük meg, hogy a hallgatás legyen az örökségünk. Jézus könnyei nem a vég jelei voltak, hanem a kezdetéi – nem a reménytelenségé, hanem a szereteté. Mert aki sírni tud, az még szeret, és aki szeret, az még hisz abban, hogy az ember képes megváltozni.”

Dávid Ferenc-emlékzarándoklat Déva váránál

Az önmagunkhoz vezető út

Az istentiszteletet követően Kovács István püspök köszöntötte a zarándokokat, kiemelve: az emlékezés zarándoklata minden évben alkalom arra, hogy megérezzük lelkünkben a „szent nyugtalanságot”, azt a belső hívást, amely újra és újra elindít bennünket a szabadság és a hit útján. A püspök hangsúlyozta: a zarándoklat nemcsak egymáshoz, hanem önmagunkhoz is vezető út, amelyben önmagunkat és egymást ismerhetjük meg újra. Kovács István szerint minden zarándoklat tanúságtétel arról, hogy az unitárius közösség élő hittel és bizakodással őrzi örökségét. „Nem fogyatkozunk, hanem egyre többen vagyunk, mert itt, ezen a hegyen megérint bennünket valami csoda – az erő, a hit és az egymásra tekintés biztató szentsége.” Zárásként reményre és cselekvő hitre buzdított: „Nem igaz, hogy nincs tovább. Dávid Ferenc talán nem is hitte volna, hogy több mint négyszázötven év múlva is itt leszünk, és visszük tovább a lángot. Isten velünk van ezen az úton, ebben a szent küldetésben.”

Ferenczi István, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke köszöntőbeszédében a zarándokok közösségét méltatta. „Olyan jó látni ennyi jó lelkű magyar embert egy helyen. Mi itt, Dél-Erdélyben nap mint nap küzdünk a megmaradásért – de nem panaszkodunk, hanem dolgozunk és építkezünk.” A politikus külön szólt a fiatalokhoz is, arra buzdítva őket, hogy maradjanak Erdélyben, építsenek közösséget és jövőt.

Baróti zarándokok

A hit és a hűség jelképe

Végül a zarándoklat házigazdájaként Ilkei Lóránd, a Délnyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség lelkésze köszöntötte a jelenlévőket, megköszönve, hogy elza­rándokoltak a magas Déva várába – arra a helyre, ahol a történelem és a lélek összeér. Beszédében Déva vára a hit, az áldozat és a hűség jelképeként jelent meg. A lelkész Kőműves Kelemen és Dávid Ferenc alakját egymás mellé állítva emlékeztetett: „Mindkettő arról beszél, hogy maradandót csak az építhet, aki valamit ad magából.” A hegyi beszéd és a keskeny út evangéliumi üzenetét idézve arra hívta a zarándokokat, hogy keressék az igaz, csendes, hűséges utat. „A kereszténység, unitárius hitünk nem tan, hanem út. Nem birtoklás, hanem odaadás, nem elrejtett kincs, hanem cselekvő szeretet, amit szét kell szórni a világban.” A zarándoklat zárómozzanataként a Protestáns Teológiai Intézet unitárius kara diákjai mutatták be hagyományos várjátékukat – olvasható a Magyar Unitárius Egyház honlapján. (m.l.)