Megvannak a Best of Sepsi második kiadásának győztesei, mégpedig igen meggyőző számú részvétel mellett. Kilétüket azonban nem most, hanem majd a 2026. február 7-ei gálaesten jelentik be.
A november 9-én lezárult háromhetes szavazási időszakban összesen 15 183 szavazatot küldtek be 9636 e-mail-címről – tudatja Sepsiszentgyörgy önkormányzata, amely megköszöni az óriási érdeklődést. A magas részvételi arány a városháza szerint azt mutatja, hogy a sepsiszentgyörgyiek támogatják közösségüket és képesek felismerni a helyi értékeket. „Minden egyes szavazat hozzájárult ahhoz, hogy megismerjük azokat az embereket, akik által napról napra egyre jobb hely lesz városunk” – olvasható a közleményben. A gálán való részvétel lehetőségéről később közölnek részleteket. (demeter)