Kézdivásárhelyi uszodaTélen is dolgoznának

2025. november 14., péntek, Közélet

Bár a kormány minden beruházási munkálat leállítását belengette – és ez érintené a kézdivásárhelyi fedett uszoda építését is –, mégis van reménysugár. Az építkezést végző cégkonzorcium, a MIS Group ugyanis jelezte a céhes város önkormányzatának, hogy télen is szeretnének dolgozni.

  • Az uszoda egyik felében lévő élménymedence, mellette jobbról a gyerekeknek szánt uszodai rész található. A szerző felvétele
    Az uszoda egyik felében lévő élménymedence, mellette jobbról a gyerekeknek szánt uszodai rész található. A szerző felvétele

Nagy érvágást jelentene Kézdivásárhelynek, ha leállna az építkezés a fedett uszodánál, miután a kormány pénzhiányra hivatkozva november közepén le akar állítani minden beruházást az országban: az építkezés oroszlánrésze megvan, a szerelési, utósimítási munkálatok maradtak hátra. Bokor Tibor polgármester megkeresésünkre elmondta: egyelőre semmi jelét sem látta, hogy le akarna állni a kivitelező, és hivatalos értesítés sem érkezett sem az önkormányzathoz, sem a céghez.

„Szerencsére egy nagy, komoly cégről van szó. Legutóbbi beszélgetésünk során sem jelezték, hogy leállnának a munkálatokkal, mi több, hozzájárulásunkat kérték, hogy biztosítva legyen a téli munkafront. Ez egy transzformátorállomás leszállítását jelenti, úgy tudom, hogy ez hamarosan meg is érkezik az uszodához, ezen kívül a földgázvezetéket kell az épületre rácsatlakoztatni, mely az épület sarkáig el van vezetve” – mondotta Bokor Tibor. Kifejtette: jelenleg a munkálat mintegy hetven százaléka kész, év végéig nyolcvan százalékig jutnának el. „Gyakorlatilag az utolsó simításokat végzik, több helyen meszelnek, zajlik a csempézés, villanyszerelés, vagyis azok a munkálatok, amelyek az épületet kerekké teszik” – összegzett a polgármester. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 915
szavazógép
2025-11-14: Közélet - :

Februárban jelentik be a győzteseket (Best of Sepsi)

Megvannak a Best of Sepsi második kiadásának győztesei, mégpedig igen meggyőző számú részvétel mellett. Kilétüket azonban nem most, hanem majd a 2026. február 7-ei gálaesten jelentik be. 
2025-11-14: Közélet - Hecser László:

Estis osztályt indítanának Baróton

A Baróti Szabó Dávid Középiskola esti oktatás keretében kilencedik vagy tizenegyedik osztályt, valamint hegyvidéki agroturisztikai posztlíceumi képzést indít, ha lesz elég, szám szerint legalább tizennyolc jelentkező. Felső korhatár nincs, akár a tanulni vágyó nyugdíjasok fogadására is nyitottak.