Ezek a mai fiatalok!

2025. november 14., péntek, Máról holnapra
Farcádi Botond

A közismert aforizma szerint az ember tizen-huszonévesen liberális, aztán középkorúvá érve egyre inkább konzervatív lesz, nyugdíjaskorára pedig a társadalmi érzékenysége dominál majd, azaz elkötelezett szociáldemokratává válik. Az tehát természetes, ha az ember fiatalkorában lázad. De azért az mégiscsak fölöttébb aggasztó, hogy a legutóbbi felmérés szerint a Romániában élő 18–29 év közötti fiatalok körében az AUR a legnépszerűbb párt.

Az INSCOP közvélemény-kutató cég legutóbbi felmérése első ránézésre különösebb meglepetést nem tartogat: országos szinten továbbra is a George Simion vezette szélsőséges párt áll az élen 38 százalékkal, őket jócskán lemaradva követik a szociáldemokraták mintegy 20 százalékkal, a liberálisok 15 százalék körüli támogatottságot élveznek, az USR pedig néhány százalékponttal marad el tőlük. Ez tehát az elmúlt hónapokban kialakult sorrend, nagy változások nincsenek a preferenciák tekintetében, némileg kedvező hír, hogy a 40 százalékos csúcsról valamelyest csökkenésnek indult az AUR támogatottsága, s bár továbbra is utcahosszal megelőzi a többi pártot, azért csökkenni látszik a különbség. Az igazi „bomba” azonban a korosztályokra lebontott adatokban rejtőzik. Ezek szerint a 30 év alatti fiatalok bő egyharmada – pontosabban 34 százaléka – az AUR-ra szavazna, ha most vasárnap lennének a választások. A felmérés egyik olvasatában ezért a csalódás a meghatározó: az a nemzedék, amely a történelem során szinte mindig a bátorságot, az újítást, a kezdeményezőkészséget, a változást képviselte, most egy szélsőséges pártra szavazna. És az ejnye-bejnyézés már ott is a levegőben: ej, ezek a mai fiatalok! 

De jóllehet, ezen adat önmagában elég mellbevágó, az ördög a részletekben rejlik, és elhamarkodott ítélkezés helyett talán érdemes górcső alá venni a többi adatot is. Ezek közül az egyik, hogy ugyanezen korosztályban rögtön a második helyen a SENS nevű párt áll – igaz, lemaradva, 16 százalékkal. Hogy sokaknak ismeretlenül cseng az alakulat neve, az nem csoda, a parlamentbe nem jutottak be, és a teljes népesség körében mért támogatottságuk most is 5 százalék alatti. Az alakulat azonban már nevében is – SENS: Sănătate, Educație, Natură, Sustenabilitate, azaz Egészség, Oktatás, Természet, Fenntarthatóság – jelzi azokat az ügyeket, amelyeket elsődlegesnek tart, és ezek azok az értékek, amelyek egy inkább baloldali, progresszív, de modern, fiatalos és főként: új szervezetre utalnak. (A párthoz közel álló személyiség egyébként az a Nicu Ștefănuță, aki függetlenként jutott európai parlamenti képviselői mandátumhoz.) E két adat pedig azt jelzi, hogy a fiatalok körében a „rendszerellenesség”, pontosabban a hagyományos politikai pártok elutasítottsága a meghatározó jelenség. A felmérés optimista olvasatában tehát úgy is lehetne fogalmazni, hogy koruknak megfelelően a romániai fiatalok lázadnak, elutasítják a régit – más kérdés, hogy ez a lázadás nem minden mozzanatában tűnik ígéretesnek.

Teljesebb képet kapunk a társadalom rétegzettségéről, és részint a pártok közötti sorrendre is magyarázatot találunk a képzettség szerinti bontásban. Eszerint az alapfokú végzettségűek, vagyis a legfeljebb nyolc osztályt végzettek 51 százaléka az AUR-ra szavazna – a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében ugyanakkor az USR a legnépszerűbb alakulat 31 százalékkal. Mindezekből az adatokból világosan látszik: a legjobb fegyver a szélsőséges erők és eszmék ellen az oktatás. Mindenki – minden társadalmi réteg, minden etnikum – számára könnyen elérhető, minden elemében ingyenes, vonzó, modern és minőségi oktatás nélkül reális a veszélye annak, hogy Románia szélsőséges erők markába kerül.

 

Fotó: Pixabay.com

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 915
szavazógép
2025-11-14: Közélet - Bodor János:

Határidő előtt felépültek a bérlakások Kommandón

Az Országos Helyreállítási Program (PNRR) révén a Fejlesztési Minisztérium finanszírozásával az Országos Beruházási Társaság (CNI) négy energiatakarékos lakást épített fiataloknak a kommandói Angol Placcon. A beruházás 1,86 millió lejbe került. A szerződés szerint a kivitelezési határidő 2026. június 30. lenne, ám a sepsiszentgyörgyi Conico Kft. határidő előtt befejezte az építkezést.
2025-11-14: Közélet - Bartos Lóránt:

Olvasatokban az élet (Borcsa János könyvbemutatója Kézdivásárhelyen)

Különleges irodalmi eseményre gyűltek össze múlt csütörtök este az érdeklődők a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ dísztermében, ahol az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) Irodalom és közösség című programsorozatában mutatták be Borcsa János új könyvét, az Olvasatokban az élet című kötetet. Az esemény házigazdája és a szerző beszélgetőtársa Sarány István, a Hargita Népe szerkesztője volt.