A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap a hosszabbítás utolsó percében kapott góllal 3–2 arányú vereséget szenvedett az ír csapattól a Puskás Arénában a selejtező 6. fordulójában, így harmadik lett a csoportjában és sorozatban tizedszer maradt le a világbajnokságról.
Magyar szögletekkel kezdődött a mérkőzés, a harmadikból pedig megszerezte a vezetést a nemzeti együttes: Szoboszlai Dominik beadását Lukács Dániel kotorta a kapuba (1–0). Nem sokkal később óriási lehetőséget kaptak az írek: Szalai Attila a labda helyett Chiedozie Ogbene lábába rúgott a büntetőterületben, majd a VAR-vizsgálat után a játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet Troy Parrott értékesített (1–1). A házigazdák ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést, a 27. percben Sallai Roland közvetlen közelről a kapusba lőtt, aztán ismét talpra ugrott a Puskás Aréna közönsége: Kerkez Milos ívelését követően Varga Barnabás fordulásból a bal felsőbe bombázott (2–1). Marco Rossi alakulata a második félidőben labdaszerzés után próbálta meglepni ellenfelét, Sallai Roland kiszorított helyzetből leadott lövésénél, illetve Szalai Attila fejesénél is hárított Caoimhín Kelleher. A vendégek nagyon feszültté tették a hajrát: a 80. percben Finn Azaz kiugratásával Troy Parrott egyenlített, aki a ráadásban Liam Scales csúsztatását követően ismét betalált (2–3), ezáltal az írek készülhetnek a márciusi pótselejtezőre.

Eredmények, vb-selejtező, F-csoport, 6. forduló: Magyarország–Írország 2–3 (gólszerzők: Lukács 3., Varga 37., illetve Parrott 15. – tizenegyesből, 80., 90+6.), Portugália–Örményország 9–1 (gólszerzők: Renato Veiga 7., Ramos 28., Joao Neves 29., 41., 81., Bruno Fernandes 45+3. – tizenegyesből, 51., 72. – tizenegyesből, Conceição 90+2., illetve Szpercjan 18.). A csoport végeredménye: 1. Portugália 13 pont, 2. Írország 10, 3. Magyarország 8, 4. Örményország 3.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.