A püspök igehirdetésében a mindenkori embernek arról a mindenkori törekvéséről beszélt, amellyel az állandóságot, örökkévalóságot keresi. Mint mondta, kevés ház szokta megérni a 200 évet, mert bár az építők szeretnének örök emléket hagyni maguk után, az új nemzedékek általában átalakítják vagy lebontják ezeket a házakat, és újakat építenek maguknak ugyanezzel a céllal. A szobrok, kopjafák, sírkövek által is emléket állít az ember, de két évszázad után általában olyan állapotba kerül a sírkő, hogy ha sikerül is megfejteni a feliratát, általában csak annyit tudunk meg az illetőről, hogy nő volt-e vagy férfi, és mennyi idős korában hunyt el. Ennyi marad belőlünk. Azonban vannak olyan épületek a falvainkon, amelyeknek sikerült fennmaradniuk több száz évig, és ezek a templomaink. Egyesek szinte egyidősök a kereszténységgel. Itt, a Kárpát-medencében is vannak ilyen templomok, melyek mindenkor arra emlékeztetik a népet, hogy van egy hűséges Istene, akihez mindig vissza lehet térni. Mert egy közösség soha nemcsak magának épít templomot, hanem nemzedékekkel előre gondolkodik, így épült a szotyori istenháza is a mostani gyülekezet számára.

1814-ben kezdtek el gyűjteni a szotyori templomra

„Ő volt, aki megtartotta az ige szerint a választott népet a pusztában, és Ő volt az, aki megtartotta a szotyoriakat Erdélynek eme keleti részében is. Mert bizony nagy szükség volt arra, hogy Isten hűsége és szeretete ott legyen elődeitekkel” – fogalmazott Kolumbán Vilmos József. Az Ő ragaszkodása őrizte meg ezt a közösséget Erdély viszontagságos korszakaiban tatárjárástól, világháborúktól, diktatúrától... Túléltük ezeket, és minden faluban van egy hely, ahol közösen lehet imádkozni, örülni a közösség gyarapodásának, vagy sírni, ha szomorúak vagyunk. A templom ad keretet a mindennapoknak, és talán nagyobb szükség van ma erre a helyre, mint azt valaha gondoltuk volna – mondta a püspök. Mert ma, amikor a meghatározó médiumok azt tanítják, hogy mindenkinek önmagát kell megvalósítania, és nem fontos az egymásra való odafigyelés, a templom emlékeztet a közösség erejére, és azt az állandó bizonyosságot jelenti számunkra, hogy Isten nemcsak őseinket, hanem minket és az elkövetkezendő nemzedéket is át fogja segíteni minden nyomorúságon – zárta szavait az Erdélyi Református Egyházkerület vezetője.

Sánta Imre lelkipásztor szerint egy belső felújítás időszerű lenne

Az igehirdetés után Sánta Imre szotyori református lelkipásztor elevenítette fel a templom történetét. 1463-ból származik az első írásos emlék a szotyori templomról, mely akkor még egy másik helyen állt, várfallal volt körülvéve, plébánosát Antalnak hívták. Az 1715-ös generális vizitáció meghagyta, hogy a bejáratához helyezzenek el perselyeket, és az adományokat egy új templom építésére használják fel. Valószínűleg már rossz állapotban lehetett ekkor a régi épület, de közel száz évig nem történt lényeges előrelépés az építés ügyében, így 1802 októberében egy földrengés annyira megrázta, hogy a várfallal együtt le kellett bontani. 1814-ben Rápolti István és Mihály kaptak engedélyt arra, hogy elinduljanak egy országos gyűjtésre a templomépítéshez, melynek nyomán 216 forint gyűl össze. Az adakozók pontos névsora is fennmaradt. Gidófalvi János kurátor feljegyzése szerint 1816-ban kezdték el az új templom építését, melyhez a hívek is adakoztak, de „sok tenyeres munkával, valamint tyúkkal és tojással is hozzájárultak a munkához”.

Ünnepi műsor

Azonban továbbra is voltak anyagi nehézségek, ezért két részben, 1819-ben, majd 1822-ben eladták a régi templom helyét, amiből annyi jövedelem származott, hogy 1825-re elkészült az új istenháza. 44 esztendő múltán tornyot is építettek az addigi harangláb helyébe, így 1871-ben nyerte el a templom a ma is látható külső formáját. A mostani orgonakarzat 1939-ben készült el a most is használatos, Brassóból hozott orgonához. A szószékkorona még a régi templomból maradt meg, és az egyik harang is, melyen az 1426-os évszám olvasható, és latin nyelven a következő felirat: „Ó dicsőség királya, jöjj békével!” Most sem fohászkodhatunk másképp – mondta végezetül Sánta Imre, hozzátéve, hogy legutóbb 2015–17-ben javították kívülről a templomot, de időszerű lenne egy belső felújítás is. A mostani nemzedéknek jutott ez a feladat, és bízik benne, hogy összefogással és Isten segítségével ezt megvalósítják, amiképpen a gyülekezeti központ is felépült. 

A Sepsi Református Egyházmegye presbiteri kórusa

A rövid ismertető után gyermekek tolmácsolásában hallhattuk Csiha Kálmán Szeressétek a templomot című versét, majd házigazda esperesként Dénes Előd, a sepsiszentgyörgyi vártemplom lelkipásztora köszöntötte a gyülekezetet azt a bibliai igét értelmezve a Krónikák könyvéből, mely Izrael első templomának felszentelésekor, Salamon király korában hangzott el: „Kiválasztottam és megszenteltem ezt a templomot, hogy itt legyen az én nevem mindörökké. Itt lesz a szemem és a szívem is mindenkor.”

Ezután a résztvevők meghallgatták a Sepsi Református Egyházmegye presbiteri kórusának előadását Dénes Előd vezényletével. Mint megtudhattuk, a kórus hat éve alakult 12 gyülekezet presbitereiből, akik hetente gyakorolnak, és örömmel tesznek eleget minden meghívásnak. 

Az ünnepség szeretetvendégséggel ért véget a tavaly felavatott új gyülekezeti központban.