Na, mindegy, hagyjam a nyelvújítást másra, ne kószáljak olyan területen, ahol nincs keresnivalóm! Nehogy már maci barátunk legyen elöljáró példa, aki lazán sétafikál olyan terepeken, ahol nem kéne téblábolnia. Meg amúgy sem szoktunk a hátára ülni, szóval nyelvújító próbálkozások ezennel berekesztve.

Mit is mondhatnék újat? Igazából csak ismétlem magam, amikor felemlegetem dühömet, szomorúságomat amiatt, hogy immár két éve nem merem megközelíteni hegyi lakunkat, mert birtokba vették udvarunkat (is) a medvék. Arra nem emlékszem, hogy írtam-e arról az estéről, amikor is kétszer zengett a telefonon a figyelmeztetés, hogy épp merre jár a maci Sepsiszentgyörgy utcáin. Először pont ott, ahol a gyermekem barátnője lakik. Gyermek már házon kívül, épp arra tart. Bár hozzá is eljuthatott a figyelmeztetés, anyatigrisként hívom mégis, hogy vigyázzon magára. Gyermek megnyugtat, hogy biztonságban van. Alig telik el negyed­óra, megint zeng a telefon, most már az apámék utcájában kószál. Fürge ám a maci, de igazából nem nagy az a távolság. Hívom az apámat is, nehogy pont most jusson eszükbe levinni a szemetet. De már kint a rendőrség, és négylábú barátunk szerencsésen elterelve más irányba, az apám terasza alatt. Amerre tart, ott nem tudok ismerősről, akit félteni kellene, esetleg szólni, hogy vigyázat! Én már nyugodtan hátradőlhetek, családom minden tagja megúszta ma.

Azért az sem semmi, amikor színházi bemutatón kétszer is érkezik a telefonokra vészjelzés. Ismerjük azt a rémisztő hangot… De persze a veszélyt nem lehet furulyaszóval, diszkréten jelezni. Hát még akkor milyen, amikor – ráadásul kisebb fáziseltolódásokkal – a fél teremnek befut! A színészek becsületére váljon, remekül feltalálták magukat mindkét alkalommal. És mi, akik akkor a bemutató és nem egy esti séta mellett döntöttünk, arra a pár órára biztonságban voltunk. Ja, azt is említsem meg, hogy Udvarhelyen a húgom utcájába is betért már az esti maci (nem az esti mese után, tévéből kedvesen integető). Szerencsére a húgom nem épp akkor indult el, szokás szerint, futni. Isten őrizz, hogy a maci elől…!

Lám-lám, minden városnak megvannak a saját mackói. Marosvásárhely is több példánnyal büszkélkedhet. A gyermek most ott tanul, az egyetemtől nem messze lakik, és mit ad Isten, az ő utcája körül is feltűnt egy brumi. Erről legalább lehet tudni, hogy az egyetemhez tartozik, régi látogatója, aztán néha kisétál a környékre. Gyermek itthon megúszta, hátha majd ott is. Én meg csak üljek nyugodtan.

Mit mondjak még? Semmi újjal nem tudok előrukkolni, csak hogy továbbra sem értem, mint senki más, hogy meddig megy ez még. Mikor lesz végre medveeltakarítás? Na, megint új szó, azt hiszem. Nyugodtan lőhetnek felém az állat- és természetvédők, hogy mi tehetünk mindenről, és hagyjuk azokat a szegény medvéket békén. Vállalom a szitkokat, és bár van ebben igazság, mégsem kérek bocsánatot senkitől, amiért elegem van a medvék miatti rettegésből. A nyelvújítóktól meg azért nem kérek bocsánatot, mert sejthetik, hogy ártalmatlan vagyok. Csak játszadozom, de igazi kárt nem okozok. 

Fotó: Kovács Antal