A sepsiszentgyörgyi Show Time SK tehetséges versenyzője, Bács Rita két kisdöntőben is szerepelt a thaiföldi dzsiudzsicu-világbajnokságon, egy bronzérmet pedig sikerült megszereznie, így egy harmadik és egy ötödik helyezéssel zárta a bangkoki tornát. A klub másik sportolójának legjobb eredménye egy kilencedik hely volt.
Nemrégiben ért véget a dzsiudzsicu-világbajnokság, amelynek Thaiföld fővárosa, Bangkok adott otthont. Az öt korosztályban rendezett viadalon nyolcvan ország színeiben mintegy ezer sportoló indult, a népes mezőnyben pedig a sepsiszentgyörgyi Show Time SK két tehetséges versenyzője, Bács Rita és Alin Pantelimon is ott volt. Fiatal sportolóinknak nemcsak ellenfeleikkel, hanem az időeltolódással, a magas páratartalommal és a fullasztó meleggel is meg kellett küzdeniük, így számukra az erőpróba többszörösen nehéz volt.
Az U18-as korcsoportban versenyző Bács Rita a 44 kilogrammos súlycsoportban lépett tatamira küzdelem (Fighting System) versenyszámban. A No-Gi (kimonó nélküli) kategóriában remekül teljesített, és egészen a kisdöntőig jutott, majd bronzérmet szerzett. A megyeszékhelyi sportolólány a Gi- (kimonós) küzdelemben is a dobogóért harcolhatott, ám a harmadik helyért kiírt mérkőzést elvesztette, ezáltal ötödik lett. Csapattársa, Alin Pantelimon szintén az U18-as korosztályban indult az 56 kilogrammosok között: a No-Gi-megmérettetésen az előkelő 9., míg a Gi-küzdelemben a 13. helyen zárta a thaiföldi világbajnokságot. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.