Léleksimogató zenekuckó címmel különleges, zeneterápiás szemléletű programot indított 2024-ben a sepsiszentgyörgyi Hófehérke Napközi Otthon; a Communitas Alapítvány, valamint Sepsiszentgyörgy önkormányzatának támogatásával megvalósult kezdeményezést ebben a tanévben is folytattuk.
A program célja, hogy az óvodás gyermekek játékos formában ismerkedjenek meg a zene, a hangszerek és a közös muzsikálás örömével, miközben testi, értelmi és érzelmi területen is fejlődnek. Óvodánk pedagógusai hisznek abban, hogy a zene az egyik legtermészetesebb fejlesztő eszköz. „A zene gyógyír mindenre” – valljuk, és éppen erre az alapgondolatra építettünk. A foglalkozások során a gyerekek nemcsak hangszereket ismertek meg, hanem megtanulták kifejezni érzelmeiket, együttműködni, figyelni egymásra és saját belső világukra. Meggyőződésünk, hogy a zene nemcsak örömforrás, de fejlesztő hatású: gazdagítja az érzelmi világot, elősegíti a kreativitást, fejleszti a ritmus- és tempóérzéket, valamint javítja a finommotorikát és a mozgáskoordinációt.
A zene világnapjának tiszteletére és ünneplésére október és november folyamán számos, a zene világát bemutató és megszerettető tevékenység valósult meg óvodánkban és külső helyszíneken egyaránt. Tevékenységeink több nézőpontból, különböző szakemberek segítségével világítottak rá a zene csodálatos világára. Benkő Éva vezetésével a gyermekek zenés-mesés-mozgásos foglalkozások keretében ismerkedtek meg különböző népi hangszerekkel, valamint a népmesék varázsával. Bátran próbálkoztak, felfedezték saját hangjukat és a hangszerek megszólaltatásának módját – sokszor valódi, önfeledt zenélésbe torkollva. A Plugor Sándor Művészeti Líceumban tett látogatás során óvodásaink betekintést nyertek a klasszikus hangszerek világába, testközelből láthatták, hogyan „születik” a zene. Az élményt a gyermeki kíváncsiság és rácsodálkozás tette feledhetetlenné. A Székely Nemzeti Múzeumban csoportjaink zenei témájú, interaktív tevékenységeken vettek részt, ahol a hangzás, a ritmus és az aktív zenehallgatás révén mélyült el a zenei élmény. A gyerekek kipróbálhatták a Melete programból származó ritmushangszereket, és játékos formában tapasztalták meg a közös zenélés örömét. A Gyermekek Palotájában a hangszerek hangszínének és formavilágának változatosságát csodálhatták meg, több hangszer és zenei segédeszköz kipróbálásával fejlődött a ritmusérzékük és a zenei hallásuk, ugyanakkor életre szóló élményekkel gazdagodtak.
Az óvodában is mindennap találkoztak a zenével, foglalkozásaink központi témája a hangok, hangszerek és a zene lélekre gyakorolt hatása volt. A gyerekek megismerhették és kipróbálhatták az újonnan kialakított zenekuckó hangszereit. A Léleksimogató hangszereink program nemcsak a zenei ismeretek bővítését szolgálta, hanem a gyermekek lelki, érzelmi fejlődését is. A tevékenységek során a kicsik megtapasztalták, hogy a zene milyen sokféleképpen hat a hangulatukra, viselkedésükre, személyiségük fejlődésére. A foglalkozások során fejlődött a gyermekek kreativitása, hallása, ritmusérzéke és mozgáskoordinációja is. Emellett a közös zenélés erősítette az összetartozás érzését és a közösségi élményt.
A program egyik legfontosabb célja egy állandó hangszerkincstár és zenekuckó létrehozása az óvodában, ahol minden gyermek szabadon próbálhat ki hangszereket. A zenekuckó nem csupán fejlesztőtér, hanem örömforrás és lelki feltöltődés helye is, amely meghitt és nyugodt érzelmi környezetet biztosít a kicsiknek.
A Hófehérke Napközi Otthonban megvalósult program egyszerre szólt a gyermekek fejlődéséről, a pedagógusok szakmai elhivatottságáról és a zene közösségformáló erejéről. A projekt felelősei Bedőházi Emese Aranka, Benchea Mirela, Dénes-Szabó Izabella Erika, Szabó Anna-Mária, Szilágyi Erika, Vasile Ágnes, Veres Szidónia, Zoltáni Zsuzsanna. A tevékenységek bebizonyították, hogy a zene valóban képes „léleksimogató” hatást gyakorolni – nemcsak a gyerekekre, hanem minden résztvevőre. A Léleksimogató hangszereink program nyomán a zene immár nemcsak foglalkozások része, hanem mindennapi élmény az óvodában. A közös éneklések, a hangszerek megszólaltatása, a ritmus és dallam öröme olyan maradandó élményt nyújtott a gyermekeknek, amely elkíséri őket egész életükön át. Ahogy a program mottója is hirdeti: „Életünket ritmussal és zenével kezdjük – s ha figyelünk rá, ez a zene végigkísér bennünket, formálja lelkünket és mosolyt csal az arcunkra.”
Vasile Ágnes óvodapedagógus
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.