A Háromszéki Ágyúsok a hétvégén rendkívül fontos mérkőzéseket játszanak, ugyanis a Bukaresti Steaua látogat a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályára. Kertész Zoltán legénysége ma 18.30-tól a bajnokság alapszakaszában, szombaton 18.30-tól pedig a Román Kupa csoportkörében csap össze a fővárosi együttessel.
A háromszéki és a bukaresti csapat legutóbb szeptemberben találkozott a Berceni Arénában, ahol a narancs-kék mezesek megnyerték a bajnoki mérkőzést (2–3), viszont elvesztették a kupameccset (3–0). Az együttesek számára a hétvégi találkozók mindkét versenysorozatban kulcsfontosságúak, mivel a Háromszéki Ágyúsok és a Bukaresti Steaua is harcban van a felsőházba, illetve a négyes döntőbe jutásért. A Román Kupa B-csoportjában a székelyföldi alakulat a harmadik, a fővárosi gárda a második helyről várja a rangadót, jelenleg mindössze egy pont a különbség közöttük.
„Úgy gondolom, az idény egyik legfontosabb időszakához érkeztünk, rövid időn belül eldőlhet számunkra a bajnokság alapszakaszának és a Román Kupa csoportkörének a sorsa. A Bukaresti Steaua úgymond közvetlen ellenfélnek számít mindkét sorozatban, ha sikerülne mindkétszer megfogni őket, akkor hatalmas lépést tennénk kitűzött céljaink elérése felé. Igyekszünk kihasználni a hazai pálya előnyét, illetve bízunk abban is, hogy a jégkorongkedvelők szép számban kilátogatnak a mérkőzésekre” – fogalmazott Szabó Zsolt Ákos, a Háromszéki Ágyúsok játékosa. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.