Ukrajna válsága hármas – a Kontextus podcastben erről beszélgetett Demkó Attila író, biztonságpolitikai elemző és Anton Bendarzsevkij biztonságpolitikai elemző – alább Demkó Attila gondolatait foglaljuk össze Facebook-bejegyzése alapján.
Katonai veszteségek
A katonai válság nem most kezdődött, de most ért el oda, hogy senki sem tagadhatja. Szó sincs „döntetlenről” – ugyan 2022-ben komoly ukrán sikerek voltak, de nem folytatódtak. 2023 már korlátozott orosz győzelmet hozott: a mintegy 300 négyzetkilométeres szerény területi nyereség mellett elfoglalták Bahmutot és Szoledart – a háború előtt több mint 80 ezer lakosú városokat –, míg Ukrajna ellentámadásai során csak néhány kis falut szabadított fel. 2024-re tízszeres, 3400 négyzetkilométernyi terület és tizenegy város elfoglalása az orosz nyereség. A városok a háború előtt körülbelül 200 ezer embernek adtak otthont. 2025-ben az orosz erők október végéig már körülbelül 4200 négyzetkilométert foglaltak el, még ha csak két kisebb város esett is el.
Ez a helyzet várhatóan jelentősen megváltozik az év utolsó hónapjaiban. Pokrovszk, Myrnograd, Rodynske, Kupjanszk, Sziverszk és Vovcsanszk – ezek a városok együttesen körülbelül 325 ezer lakost számláltak a megszállás előtt. Kosztyantinivka kivételével a legtöbbjük valószínűleg még az év vége előtt elesik. Az orosz erők Zaporizsja és Dnyepro határán gyorsan haladnak, közelednek Huliapolehoz, amely 2026 elejére szintén eleshet. Ha a jelenlegi dinamika folytatódik, Oroszország 2025-ben meghaladja a 6000 négyzetkilométernyi elfoglalt területet, és nyolc vagy kilenc várost ad hozzá, amelyek összesen 265–280 ezer lakossal rendelkeznek.
A „patthelyzetről” szóló narratívát tehát nem támasztják alá a tények. Ráadásul 2023-mal és 2024-gyel ellentétben folyamatos a nyomás több tengely mentén is – jelenleg nyolc különböző helyen támadnak –, erre mondom évek óta, hogy az ukrán „hajó” majd sok helyen fog szivárogni. Addig amíg egy-két kríziszóna volt, a pár elit ukrán dandár meg tudta menteni a helyzetet, de az Azov, bármekkorára nőtt is, nem tud ott lenni nyolc helyen.
Belpolitikai krízis
Volodimir Zelenszkij elnök köre 2019 óta gyakorlatilag mindenkit megsértett már az ukrán politikai életben és oligarchakörben. És most eljött a leszámolás ideje – ez a fő indok, nem a korrupció elleni küzdelem. Ihor Kolomojszkij és Hennyadij Boholiubov, egy szintén Zelenszkij által szankcionált milliárdos oligarcha segítsége nélkül ugyanis valószínűleg el sem indul az ügy, a NABU (korrupcióellenes hatóság) nem fér Zelenszkij közelébe. Mi történt? Annyi, hogy a Mindics-felvételeket ugyan a NABU készítette, de hogy az megtörténhessen, kellett Boholiubov és vélhetően Kolomojszkij segítsége. Ugyanis Boholiubov adta a lakását a művelethez, onnan folyt a lehallgatás – ezer plusz órán át. Nyilván, sok őszinte NABU-ügynök lehet, aki változást akar, de a Zelenszkij-ellenes oligarchapáros nélkül sokkal nehezebb dolguk lett volna, ha egyáltalán eljutnak valameddig.
Az ügy hatalmas, még csak a jéghegy csúcsa látszik, és nem biztos, hogy valaha is látszani fog az egész. A „Mindics-gate” nemcsak Mindicsről szól, hanem az egész Kvartal 95 körről, Zelenszkij legbelső köréről. Ugye Putyinnak ott vannak az „Ozero-fiúk”: Putyin 30–40 évre visszanyúló baráti köre, Janukovicsnak ott volt a Donetskyi klan, a Donyeck-klán, Zelenszkijnek ez a Kvartal – szélesebb értelemben véve. Mert kiben bízol? Akikkel régóta együtt dolgozol, üzletelsz, akik a barátaid. Ez az egész személyes válság, mert minden közvetlenül Andrij Jermakhoz futott be ebben a rendszerben, aki Zelenszkij árnyéka. Most első körben Jermak a célpont, de nélküle és a csapata nélkül Zelenszkij hatalompolitikai szempontból béna kacsa lesz.Azaz voltaképpen
Zelenszkij politikai jövőjét veszik most el. Elég valószínűtlen, hogy ezek után újra megválasztanák, mivel a pénzt és a szervezetet lőtték ki mögüle, nem csak a reputáció sérült.
Mondhatják, hogy összeesküvés-elmélet, de elég valószínű, hogy a színfalak mögött most kegyetlen alkudozás folyik. A Zelenszkijt állítólagosan érintő, nagyjából tízórányi felvételt nem hozták (még) nyilvánosságra. Sőt, a felvett anyag kevesebb mint egy százaléka került nyilvánosságra, ami arra utal, hogy az eszkalációt továbbra is gondosan kezelik. Kiről „derül” majd ki valami, kiről nem – majd eldöntik. Hogy ilyen nincs – túlgondolom? Nos, az, aki azt gondolja, egy ilyen esetben minden kártya kikerül egyből az asztalra a transzparencia jegyében, az nemcsak az ukrán politikát, hanem a politikát sem igazán ismeri.
Külső támogatók
Az USA jórészt kiszállt Ukrajna anyagi támogatásából. Minden a gazdasági problémákkal küzdő európaiakra és még néhány más donorra hárul – kérdés, meddig fogják bírni. Amerika számára Ukrajna nem igazán fontos. Már Biden elnöksége alatt kihátráltak a NATO-ígéretből, most a finanszírozásból, a fő cél a megállapodás az oroszokkal. A 28 pontos terv ebből a szempontból gumicsont, Ukrajna csak egy téma a sok közül. Lehet ezen háborogni, de Ukrajna soha nem volt igazán amerikai prioritás.
Az Amerikai Egyesült Államok külpolitikájában, geopolitikájában Ukrajna csak rövid időszakokra tudott kinőni Oroszország árnyékából, és nem valószínű, hogy ez a közeljövőben megváltozik. Ez nem értékek, hanem a két ország adottságain alapuló amerikai érdekek kérdése. Oroszország globálisan is tényező, ha nem is globális hatalom. Nagyhatalom Európában, Kelet-Ázsiában és Közép-Ázsiában erőkivetítési képességgel a Közel-Keleten és Afrikában, és az amerikaihoz mérhető nukleáris arzenállal. Ukrajna erőforrásai jóval kisebbek, és közvetlen térségén túl kevés régióra van hatással. Ukrajna biztonsága, nyugati integrációja nem központi kérdés az Egyesült Államok biztonsága szempontjából; az Oroszországgal való kapcsolat az. Míg 2008-ban Georgia kapcsán tették fel a kérdést az amerikai elnöki adminisztrációban, készek vagyunk-e Oroszországgal háborúzni, 2014-ben és 2022-ben Ukrajnával kapcsolatban. A válasz mind a három alkalommal a nem volt. A 2004 utáni amerikai figyelem, illetve a 2008-as meghívás a NATO-ba inkább anomália, semmint szabály. Washingtonnak az 1991 óta eltelt 34 év nagyobbik felében nem Ukrajna-politikája volt, hanem az Oroszország-politika szemüvegén nézték az országot. Ez igaz a George H. W. Bush-, a Clinton- és jórészt az Obama-adminisztrációra, illetve a két Trump-adminisztrációra. A 2014-es és különösen a 2022-es orosz agresszió megemelte Ukrajnát Washington szemében, de a prioritási sorrenden nem változtatott.
Ezt szegény ukránok és a nem túl okos európai elit nem értette meg. Nagy ára van/lesz.
