A fürdővárosban az Anghel Saligny országos beruházási programban futó „hétutcás” projekt részeként eddig befejezték az Ady Endre, a Bartók Béla, a Butykák, az Esthajnalcsillag és a Plevna utca teljes felújítását. A kormány megszorító intézkedései miatt két utcában lelassultak a hátralevő munkálatok, de a városvezetés szerint a leszerződött beruházások nem maradnak félbe.
A Híd utca felső végén, a Butykák és Plevna utca közötti szakaszon, a Mész-patak mentén jelenleg támfal épül. Erre azért volt szükség, mert az évek során a patak vize alámosta az úttestet, a meder felőli rész megroskadt, beszűkült a járható útfelület és balesetveszélyessé vált a közlekedés. Veszélybe kerültek az út alatti közművek is, a szomszédos ingatlanok tulajdonosai pedig amiatt aggódtak, hogy áradások esetén a víz az udvarokba, sőt, az épületek alá is bemarhat. A támfal befejezése után ezt az útszakaszt is leaszfaltozzák – közölte a polgármester.
Az utcafelújítási csomag összértéke meghaladja a 8,35 millió lejt, ebből 5,89 millió lej az állami támogatás, 2,46 millió lejt pedig a város önrészként biztosított.
A Saligny-program keretében elvégzendő aszfaltozási munkálatok finanszírozási szerződésének megkötéséhez előfeltétel volt az Esthajnalcsillag és a Mihai Eminescu utca egy részén az új vízvezetékek és a szennyvízcsatorna lefektetése. Ezt a helyi önkormányzat a múlt év végén elvégeztette, majd üzemeltetésre átadta a Hydrokov Rt.-nek. Közben kiderült, hogy a Mihai Eminescu utcában (a vajnafalvi Ifjúsági parkkal párhuzamos szakaszon) esővíz-levezető csatornát is el kell helyezni – ezt nemrég fejezték be.
A városban máshol is zajlanak munkálatok: a Jókai Mór utcában a tavaszi áradás tönkretette a Karácsony-patak fölötti hidat, ennek javításán jelenleg is dolgoznak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.