Női kosárlabda, Nemzeti LigaSzáz pont fölött zártak Brassóban

2025. november 24., hétfő, Sport

A válogatott szünet után újraindult a női kosárlabda Nemzeti Liga, a címvédő Sepsi-SIC pedig könnyed sikerrel rázódott vissza az élvonalbeli küzdelmekbe: a zöld-fehérek szombaton 125–28-ra győztek a Brassói CSU vendégeként a pontvadászat 7. fordulójában. A háromszékiek a folytatásban a Bukaresti Sportul Studențesc együttesét fogadják, de előbb csütörtök este a GEAS Basket elleni hazai Európa-kupa-mérkőzés vár Zoran Mikeš csapatára.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

A pihentetett Mathilde Aicha Diop és az elköszönő Emily Potter nélkül utazott Brassóba a címvédő Sepsi-SIC, amely már az első negyed végére eldöntötte a találkozót, hiszen egyszerűen állva hagyta a szerényebb játék­erőt képviselő házigazda CSU csapatát (9–37). A zöld-fehérek a második szakaszban sem lassítottak, és a 18. percben Davis duplájával már 50 ponttal vezettek (12–62). A nagyszünetig a brassói lányok még egy pontot szereztek, a szentgyörgyiek viszont tízet, ezzel mélyítve a két alakulat közötti szakadékot (13–72).

A térfélcsere után nem sokat változott a játék képe, tovább menetelt a Sepsi-SIC, amelynek több ifjúsági játékosa is játéklehetőséghez jutott, a túloldalon pedig Dan Calancea tanítványai futottak az eredmény után (19–103). A zárónegyedben is a szentgyörgyiek voltak jobbak, akik végül játszi könnyedséggel, 125–28 arányban nyerték meg a szomszéd városok párharcát. A találkozó legjobbja a 23 pontig jutó Ghiță volt, a Cenk alattiaktól a 14 egységet elérő Ceușan jeleskedett.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, 7. forduló: Brassói CSU–Sepsi-SIC 28–125 (9–37, 4–35, 6–31, 9–22).
Brassó, Metrom-terem. Vezette: Helmut Piess, Cris­tina Ion, Cristian Mocritchi. Brassó: Ceușan 14/9, Zmău 1, Lihaci 2, Kovács, Roșu-Debu 8 – Rosenauer, Doamna, Ghirosa 1, Vicol 2, Voica, Chițu, Aldea. Edző: Dan Calancea. Sepsi-SIC: Gerebe 14/3, Davis 17/9, Mikeš 9/9, Armanu 9/9, Mérész 15 – Holló 1, Haranguș 6/6, Cătinean 10/6, Ghiță 23/3, Szabó 18, Papuc 3/3, Cazacu. Edző: Zoran Mikeš.
 

Emily Potter eligazolt

A válogatott szünet után nem tért vissza Sepsiszentgyörgyre Emily Potter: a kanadai center mindössze hét mérkőzés után távozik a Sepsi-SIC-től, és Kínában folytatja pályafutását. A tengerentúli kosaras három bajnoki találkozón és négy Európa-kupa-meccsen öltötte magára a zöld-fehérek mezét, ezeken összesen 101 pontot szerzett és három dupla duplát jegyzett. Klubunk tájékoztatása szerint a háromszékiek már keresik Potter helyettesét, és bíznak abban, hogy mielőbb bejelenthetik az együttes új centerét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 935
szavazógép
2025-11-24: Sport - Miska Brigitta:

Gólgazdag mérkőzésen diadalmaskodott a Sepsi OSK II. (Labdarúgás, 3. Liga)

A háromszéki csapatok remekül teljesítettek a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában. A Sepsi OSK II. pénteken fordulatos mérkőzésen 4–3-ra diadalmaskodott a vendég Unirea Braniștea felett, míg a Kézdivásárhelyi SE szintén pénteken hátrányból fordítva 2–1-re győzött a sereghajtó CSM Râmnicu Sărat vendégeként.
2025-11-24: Sport - :

Győzni kell a Luceafărul Buzău ellen (Teremlabdarúgás, 1. Liga)

A listavezető Sepsi-SIC ma 18 órától a tabella utolsó előtti helyén álló Luceafărul Buzău ellen lép pályára a Szabó Kati Sportcsarnokban a teremlabdarúgó 1. Liga 9. fordulójában. A zöld-fehérek számára a tét egyértelmű: győzelem és megszilárdítani első helyüket a bajnoki rangsorban. A mérkőzést Romeo Preda és Andrei Hornet vezeti.