A listavezető Sepsi-SIC ma 18 órától a tabella utolsó előtti helyén álló Luceafărul Buzău ellen lép pályára a Szabó Kati Sportcsarnokban a teremlabdarúgó 1. Liga 9. fordulójában. A zöld-fehérek számára a tét egyértelmű: győzelem és megszilárdítani első helyüket a bajnoki rangsorban. A mérkőzést Romeo Preda és Andrei Hornet vezeti.
Bár az odavágóban kiélezett meccset játszott egymással a két csapat, a bajnoki tabella pillanatnyi állása szerint a listavezető Sepsi-SIC számít esélyesnek és kötelező számára a győzelem a rangsor utolsó előtti helyét elfoglaló Luceafărul Buzău elleni mérkőzésen. Az együttesek legutóbb szeptember elején találkoztak egymással, és már a második percben 1–1 volt az állás, a sepsiszentgyörgyiek győztes gólja pedig a 35. percben esett. A ma esti találkozó lesz a hetedik bajnoki összecsapás a két alakulat között, és ez idáig csak Mánya Szabolcs tanítványai örülhettek a győzelemnek.
A pontvadászat legutóbbi körében a zöld-fehérek 1–1-es döntetlent játszottak a Dévai Autobergamo otthonában, míg a Luceafărul 9–5-re kikapott a Buzăuba látogató West Dévától. A szentgyörgyiek öt győzelemmel, három döntetlennel és 18 ponttal az első helyről várják a mai találkozót, míg a havasalföldiek egy sikerrel, hét elvesztett meccsel és 3 ponttal a tarsolyukban érkeznek Háromszékre. A veretlen szentgyörgyiek három diadalt értek el legutóbbi öt meccsükön, a buzăui gárda pedig öt egymás után elszenvedett vereséggel várja a sepsiszentgyörgyi kiszállását. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.