Be kell zárni azokat az állami vállalatokat, amelyeket már nem lehet megmenteni; listájukat hamarosan közzéteszi a kormány – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján a miniszterelnök.
Ilie Bolojan elmondta, hogy a csütörtöki kormányülés egyik napirendi pontja az olyan állami vállalatok menedzsmentjének javítása volt, amelyek a gazdaság fontos ágazataiban működnek ugyan, de több milliárd lejes veszteséget termelnek. Közlése szerint azonosították azokat a vállalatokat, amelyeket jövő évtől hatékonyabbakká lehet tenni, de azokat is, „amelyeket be kell zárni, mivel menthetetlenek”. A megmaradó vállalatoknak csökkenteniük kell veszteségeiket, javítaniuk kell a szolgáltatásaikon, reformot kell végrehajtaniuk – sorolta a miniszterelnök.
Bolojan szerint 27 veszteséges állami vállalat működik jelenleg Romániában. Ezek csak a tavaly 1,2 milliárd lejes mínuszt könyveltek el, és további több mint 5 milliárd lejes felhalmozott veszteségük van az elmúlt évekből. „Ha nem avatkozunk be, továbbra is fekete lyukat fognak jelenteni a költségvetésben” – magyarázta.
A kormányfő szerint további 83 vállalat összesen 6,5 milliárd lejjel tartozik az állami költségvetésnek. Ezek a cégek ennek ellenére csak a tavaly több mint nyolcmilliárd lej állami támogatást kaptak. Minden lejt, amit megtakarítana az állam ezekből a támogatásokból, az oktatásba, egészségügybe lehetne befektetni – jelentette ki.
Azt is elmondta, hogy egyes állami vállalatok el sem készítették még a kormány által kért átszervezési tervüket. Olyan kisebb, kis létszámú alkalmazottat foglalkoztató állami cégek is vannak a kormányfő szerint, amelyeket gond nélkül fel lehet számolni, mivel tevékenységi területük megszűnt. Az állami vállalatok reformja elengedhetetlen, meg kell valósítani, és ez lesz a jövő évi költségvetés egyik kulcsfontosságú eleme – summázta a kormányfő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.