KézdivásárhelyAggodalmak és felháborodás az adóemelés miatt

2025. november 24., hétfő, Közélet

A kézdivásárhelyi tanács legutóbbi ülésén Balázs Attila, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) önkormányzati képviselője vetette fel: nem ért egyet a tervezett, jövő évi adóemeléssel, szerinte a néppel fizettetik ki a politikum baklövéseit. Kifejtette: az egyszerű emberek mellett a cégek is veszélybe kerülnek, félő, hogy sok vállalkozás ajtajára lakat kerül. Bokor Tibor polgármester osztja a képviselő aggodalmait, emellett arra is rávilágított: az adóemelés mértéke a vártnál is nagyobb lehet.

  • A kézdivásárhelyi városháza. Borúsak a kilátások. A szerző felvétele
    A kézdivásárhelyi városháza. Borúsak a kilátások. A szerző felvétele

Balázs Attila tanácstag a különféléknél osztotta meg aggályait a testület tagjaival, illetve Bokor Tibor polgármesterrel. Kifejtette: azok a pártok akarják a nép megsarcolásával orvosolni az ország pénzügyi gondjait, akik létrehozták ezt a problémát. Az a politikai osztály okozta ezt a helyzetet, amely most is hatalmon van Bukarestben – fejtette ki. „Én úgy érzem mint kézdivásárhelyi tanácstag, hogy a városnak tettem esküt. Megkérem a kollégákat, ha úgy érzik, hogy ez igazságtalan, akkor majd ne szavazzuk meg ezt az adóemelést, mert jogunkban áll ezt tenni” – vetette fel a központi törvénnyel szembeni helyi obstrukció ötletét. Szerinte cégek jövője forog kockán adóemelés esetén. „Horribilis összegekről van szó, egy kisebb vállalkozás már most óriási összegeket fizet, akár én is (a tanácstag panziót üzemeltet – szerk. megj.). Ha szinte megduplázzák az adót, akkor sok vállalkozásra lakat kerül. A kézdivásárhelyiek nem keresnek annyit, mint Bukarestben vagy Kolozsváron, de a költségeink ugyanakkorák” – mondotta felháborodva a tanácstag, aki szerint az embereket nincs már, hová jobban terhelni.

„Pont olyan szomorú és talán még idegesebb vagyok, mint a képviselő úr, csak próbálok higgadtan viselkedni” – válaszolt Bokor Tibor polgármester. „Egyáltalán nem örülök ennek a dolognak. Azt is látom, hogy van egy tendencia, már idén nem úgy fizetik be az adókat az emberek, mint tavaly, csökkent a bevételünk. Ha tőlem kérdezték volna, biztos nem támogatok ilyen horribilis számokat. Egy kis emelés elfogadható lett volna, az inflációval megegyező. Ezt az emelést borzasztóan nagynak tartom és sajnos nem hetven százalékról van szó, hanem legalább 75,56 százalékról, ugyanis az emelésre még rájön az inflációs kiigazítás is, ami kötelező. Sajnos, ebben a kérdésben az önök szavazata mindössze formaság és egy tanácstag nem is szavazhat egy törvény ellen. Senki sem ért egyet vele, de ha nem szavazzák meg, akkor jelentkezik a prefektúra, a döntést megtámadja és ugyanoda jutunk” – magyarázta. 

Bokor Tibor kevésbé ismert információkat is megosztott. „Sajnos, én még rosszabb forgatókönyvre gondolok, ennél még nagyobb is lehet az adóemelés, hallottam más variációt is. A helyi tanácsnak eddig lehetősége volt, hogy legtöbb ötven százalékkal emelje az adót, ezt mi soha nem alkalmaztuk. Megtörténhet, hogy a hetven százalékot ehhez, azaz a maximális értékhez fogják mérni, ami magával hozhatja, hogy a helyi adók akár 125 százalékkal emelkednek!” – kongatta meg a vészharangot. Dühítőnek nevezte azt is, hogy az elképzelés szerint a befizetett pénzek nem is maradnak helyben, hanem Bukarestbe kell utalni. Az elképzelés ugyanis az, hogy a mostaninak megfelelő összeg maradna helyben, az emelés utáni különbözet pedig Bukarestbe kerülne. „A beruházásainkat leállították, az adókat megemelik, a pénzt elviszik: én nem tudom, hogy lehet majd működtetni a várost. És igen: meg vagyok győződve, hogy több kisebb cégnek komoly problémái lesznek, és valószínű, bezárni kényszerülnek” – summázott a polgármester.

Mint ismeretes, a Bolojan-kormány a költségvetésben tátongó lyukat a helyi adók emelésével próbálja betömni. Az átlagosan hetvenszázalékos adóemelésről szóló törvényt felelősségvállalással fogadták el, az ellenzék azonban megóvta az alkotmánybíróságon. Némi reményt jelentett volna az intézkedés életbe lépésének halasztására, ha a taláros testület pénteken az óvás megtárgyalásának időpontját jövő év februárjára tűzi ki – azonban ezt pár órán belül december 10-re módosították. Így ha nem találnak a törvényben kivetnivalót, arra kell készülni, hogy január elsejével drasztikusan megemelt ingatlan- és gépjárműadót kell majd fizetni. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1417
szavazógép
2025-11-24: Jegyzet - :

Esély az életre… (Kárpátaljai levelek)

Elemzők és politikusok sokasága kommentálja a legújabb amerikai béketervet. Az Ukrajnában élő átlagember szempontjából a tét roppant egyszerű: tovább bővülnek-e újabb és újabb parcellákkal a katonatemetők, mint például a fenti képen is látható lembergi sírkert?...
2025-11-24: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Izgalmas földrajzóra, interaktív terepasztal (Korszerű szemléltetőeszköz a Rókavárban)

A Puskás Tivadar Szakközépiskola környezetvédelmi szakos diákjai próbálhatták ki elsőként pénteken a sugásfürdői Rókavár erdei iskola új, interaktív szemléltetőeszközét, melynek használata révén élményekben gazdag, szórakoztató eseménnyé válik egy-egy földrajzóra. A mozgásérzékelővel, vetítővel ellátott homokos terepasztal az erdei iskolában elsajátítható ismeretek körét gyarapítja.