A terem megtelt különböző korosztályok képviselőivel. A legtöbben az ötven év felettiekhez tartoztak, de a sorok között több harmincas és negyvenes is helyet foglalt a hatvan, sőt, hetven év fölöttiek mellett. Ez a sokszínűség különösen jól illeszkedett az előadás témájához, hiszen Sisak Imola már az elején hangsúlyozta, hogy az időről alkotott élményeinket nagyrészt az határozza meg, melyik korszakban születtünk. 

A nagyszülők generációja még olyan világban nőtt fel, ahol az élet ritmusát a természet, az évszakok, a földművelés, a családi ünnepek és vallási szokások határozták meg. A mai negyvenes-ötvenes korosztály már két világ határán élte meg fiatal éveit: gyermekkorában még analóg közegben nőtt fel, felnőttként azonban már a digitális világ ritmusában próbál helytállni. A fiatalabb generációk számára pedig az idő folyamatosan frissülő, görgethető tartalomként jelenik meg, ahol a villanásszerű információk és a több fronton zajló kommunikáció teremti meg a mindennapi jelenlétet. 

A szakember szerint mindegyik időélmény érthető, és egyik sem rosszabb a másiknál. Csak más. És a konfliktusok gyakran azért születnek, mert a generációk nem értik, hogyan „érzi” a másik az időt. „Nem az a gond, hogy más tempót élünk, hanem hogy azt gondoljuk, csak a sajátunk a helyes” – fogalmazott.
 

Ki vagyok én valójában?

Sisak Imola arra kérte a hallgatóság tagjait, gondolják át, hogyan mutatkoznának be úgy, hogy az valóban kifejezze a lényeget. A legtöbb ember szerepekkel azonosítja magát: „anya”, „apa”, „nagyszülő”, „dolgozó ember”. E szerepek azonban – bár fontosak – nem fedik le teljesen egy ember személyiségét. Az előadó Erik H. Erikson pszichoszociális modelljére hivatkozva beszélt arról, hogyan változik életünk során az identitásunk, milyen kihívásokon kell keresztülmennünk ahhoz, hogy az idő múlásával egyre mélyebbé és hitelesebbé váljunk. 

A pszichoszociális modell eredetileg nyolc pontot tartalmaz, ezek: bizalom vs. bizalmatlanság (csecsemőkor); autonómia vs. szégyen és kétely (korai gyermekkor); kezdeményezés vs. bűntudat (óvodáskor); iparkodás vs. alsóbbrendűség (kisiskolás kor); identitás vs. zavarodottság (tinédzserkor); intimitás vs. elszigeteltség (fiatal felnőttkor); generativitás vs. stagnálás (felnőttkor) és integritás vs. kétségbeesés (időskor). Az előadásban a teremben ülők életkorára való tekintettel csak a két utolsóval foglalkozott.

Mint kifejtette, a felnőttkor egyik legfontosabb kérdése a generativitás, amely azt jelenti, hogy képesek vagyunk-e továbbadni valamit a világnak. Lehet ez gyermekek nevelése, szakmai teljesítmény, közösségi szerepvállalás vagy akár az a fajta szerető jelenlét, amely egy család működését biztosítja. Ha ez hiányzik, az ember sokszor stagnálást és ürességet él meg. Az időskor kulcsfontosságú feladata pedig az integritás megteremtése, amely azt jelenti, hogy békével és megbocsátással tudunk visszatekinteni életünkre. Sisak Imola szerint „az időskor bölcsessége nem abból fakad, hogy sokat tudunk, hanem abból, hogy elfogadjuk, ami volt, és hálával tekintünk arra, ami még lehet”.

Sokan voltak kíváncsiak az előadásra. Fotó: Wegener Pro Sanitate

Az alvás, amelyen az életminőség múlik 

Az előadás további részében a szakember az idő biológiai oldalára is kitért. A fókusz többek között az alvás fontosságára irányult, amely – ahogy fogalmazott – „nem luxus, hanem fenntartó erő”. Részletesen beszélt a melatonin szerepéről, amely az esti fényviszonyok elhalványulásával termelődik, és elindítja azt a biológiai folyamatot, amely felkészíti a testet és az idegrendszert az éjszakai regenerációra. 

A képernyők azonban drasztikusan megzavarják ezt a rendszert. A telefonok és számítógépek által kibocsátott kék fény a nappali fényt imitálja, így a szervezet késlelteti a melatonin termelését, és úgy érzékeli, hogy még nem kell elaludni. Sisak Imola elmagyarázta, hogy ennek több következménye van: az elalvás nehezebbé válik, az alvás töredezetté és felszínessé lesz, romlik a memória, a koncentráció, valamint a hangulatszabályozás. A hormonális egyensúly felbomlik, ami hosszú távon depresszív tüneteket, ingerlékenységet és fokozott stresszérzékenységet eredményezhet. Este pörgős filmeket vagy híradót nézni különösen káros, mert nemcsak fényhatás, hanem érzelmi ingerlés is éri a szervezetet. A szakember rámutatott: „Nem véletlen, hogy sokan fáradtan, de mégis zaklatottan ébrednek. A testük ugyan feküdt, de a lelkük ébren maradt.” 

A bekapcsolt televízió mellett történő elalvást is kifejezetten ártalmasnak nevezte. Szerinte ilyenkor a tudatalatti minden zajt regisztrál, mintha az valóság volna. Ez másnap döntéseinkre, hangulatunkra, sőt, vásárlási szokásainkra is hatással lehet. 

Mozgásra szólított fel a szakember. A szerző felvétele

A mozgás, amely megállítja az időt

Az előadó beszélt arról is, hogy a test öregedését a mozgás hiánya gyorsítja fel leginkább. Az izomtömeg természetes csökkenése már a harmincas évek közepén elkezdődik, de megfelelő életmóddal akár évtizedekkel is lassítható. A mozgás nemcsak a testet erősíti, hanem a mentális frissesség fenntartásában is kulcsszerepet játszik. 

Ebben a témában egy személyes példát is megosztott: egy súlyos gerincsérvből gyógyult fel úgy, hogy lassan, lépésről lépésre vezette vissza a mozgást az életébe. Azt mondta: „Nem az a fontos, hogy nagyot változtassunk. Az a fontos, hogy mindennap tegyünk valami kicsit, ami a jövőnket szolgálja.” 

A meghívott szakember a mindennapi szokások rejtett erejéről is beszélt, olyan apró gyakorlatokról, amelyek elsőre jelentéktelennek tűnnek, mégis hosszú távon meghatározzák az egészségi állapotot és az időskor minőségét. Sisak Imola hangsúlyozta, hogy a mozgás nem kizárólag edzést vagy sportolást jelent. „Állva telefonálni. Nem ülök rá, nem tespedek el, hanem mozgok közben” – idézte fel saját esetét, majd mosolyogva hozzátette, hogy ő is úgy jár-kel telefonálás közben, mint „Baltazár doktor a rajzfilmben”. A közönség nevetése is jelezte: mindannyian ismerjük azt a jelenséget, amikor órákra beleragadunk a székbe. A szakember szerint már az is óriási különbséget jelent, ha valaki beszélgetés közben feláll, sétál pár percet vagy megtesz néhány lépcsőfokot. Ezzel kapcsolatban megható személyes történetet is megosztott: szülei az első emeleten laktak, volt lift is, „édesapám azt mondta: „ha fizetem, használom”. Édesanyám meg azt: „ha csak az első emeleten lakunk, gyalogolsz”. Mint mondta, végül az édesanyjának lett igaza – és ő máig hálás ezért. 

A vidám embereket jobban kedvelik. Fotó: freepik.com

A kék zónák: ötször a hosszú élet nyomában

A világ több pontján az emberek feltűnően magas arányban élik meg a százéves kort. Ezeket nevezzük kék zónáknak, és Sisak Imola részletesen beszélt róluk. Szerinte a hosszú élet titka ezekben a közösségekben nem egyetlen módszerben vagy csodadiétában rejlik, hanem egy teljes életfilozófiában. Az előadó úgy fogalmazott: „Ott jó idősnek lenni. Ott az idős ember nem teher, hanem ajándék.” 

Az imádság, az ebéd utáni pihenés, a nagy melegekben való hűsölés, a teázás vagy a napközbeni légzőgyakorlatok mind azt szolgálják, hogy az idegrendszer visszataláljon az egyensúlyi állapotába – mondotta Sisak Imola. „Olyen egyszerű dolgokat végeznek, mint hogy felemelik a karjukat, majd leengedik. Ha ezt ötször megteszem, már valami elindul bennem. A test jelzéseit nem kell túlbonyolítani – kis mozdulatok, lassú légzés, rövid csendek is hozzájárulnak a hosszú távú jóléthez” – magyarázta.

Okinawa példáján keresztül mutatta be, hogy az embereknek van egy „ikigai”-uk, azaz egy értelemadó céljuk. Az ikigai gyakorlatilag „a létezés okát” jelenti, vagyis azt, ami célt, értelmet és boldogságot ad az életünknek. Ezek az emberek lassítanak az étkezés előtt, és olyan mondatokat mondanak, mint: „elég, hogy elég legyen”, amellyel könnyebben megtapasztalják a jóllakottságot. A szakember szerint „ez a lassító mondat nemcsak a gyomornak segít, hanem a léleknek is”.

Ikaria példája azt mutatja, mennyire fontos a napi közösségi jelenlét. Az emberek gyakran imádkoznak, hosszasan teáznak, és délután megpihennek, amikor túl meleg van. A lassú, mély légzések gyakorlása része a mindennapoknak, amelyek – ahogy fogalmazott – „öt ismétlés után már érezhetően nyugtatják a testet”. 

A 80 százalékos szabály („hara hachi bu”) azt jelenti, hogy az emberek megállnak, amikor a telítettségi szintjük nyolcvan százalékán tartanak, ugyanis a kifejezés szó szerint azt jelenti: nyolcvanszázalékos gyomor. Ez nem éhezést jelent, hanem a szervezet természetes jelzéseinek tiszteletét. Sisak Imola szerint „aki mindig teleeszi magát, az nem az életet táplálja, hanem az emésztés lassúságát”.

A növényközpontú étrend minden kék zónára jellemző. Ez nem radikális vegetáriánus diétát jelent, hanem olyan étkezést, amelynek központjában hüvelyesek, zöldségek, gabonák és gyümölcsök állnak, a hús pedig kisebb mennyiségben, tudatosan jelenik meg. 

A mérsékelt alkoholfogyasztás szintén jellemző ezekre a régiókra. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy az alkohol sokszor közösségi rítus működtetője volt. „Nem véletlen, hogy az utolsó vacsorán is ott volt a bor” – tette hozzá, de hangsúlyozta: a kulcsszó a mértékletesség.

A közösséghez tartozás szerepét aligha lehet túlbecsülni. A szakember szerint ezekben a közösségekben heti rendszerességgel találkoznak az emberek, és a vallási vagy kulturális összejövetelek természetes ritmust adnak a hétnek. 

A családközpontúság is jelentős tényező. A családban az idős embernek tisztelete van, nem teherként tekintenek rá, hanem a bölcsessége miatt értéket látnak benne. Sisak Imola példát hozott fel egy japán nőről, aki dédnagymamaként az unokáját nevelte, mert ő volt az egyetlen, aki otthon volt és egészséges. 

A tartós baráti kapcsolatok is kulcsszerepet játszanak. A szakember szerint: „Ahogy idősödünk, egyre több embert temetünk el, és egyre több barát esik ki mellőlünk. Ha nem teremtünk tudatosan új kapcsolatokat, szigetté válunk.” Majd hozzátette: a társas kapcsolatok nem luxus, hanem alapvető egészségügyi tényező.

Álomgyilkosok a képernyők. Fotó: freepik.com

Az idősödés művészete

A meghívott előadó külön fejezetet szentelt annak, hogyan lehet szépen idősödni. Őszintén beszélt arról, hogy a fiatalok általában kerülik azokat az idősebbeket, akik panaszkodók, zsörtölődők, folyton elégedetlenek. A humoros, derűs, rugalmas és nem cinikus idősek azonban igazi társasági kincsek. A szakember szerint „a megkeseredettség taszító. A derű vonzó. És a derűt lehet gyakorolni.” 

Külön felhívta a figyelmet arra, hogy az idősebbek tisztelete nem elvont eszmény, hanem mindennapi gyakorlat. „Van, ahol együtt sétálnak az idősekkel, máshol él a kaláka, a közös munka hagyománya is” – példálózott. Ezek a minták szerinte nem csupán kulturális különlegességek, hanem olyan közösségi formák, amelyeket bárhol újra lehet éleszteni. 

Hangsúlyozta, hogy a hit, akár vallási, akár spirituális formában jelenik meg, sok embernek ad kapaszkodót. Az előadó szerint a vallás lényege nem az, hogy valaki jelen van-e a templomban, hanem az, hogy hazaviszi-e a békét és a türelmet, amelyet ott megél. 

Beszélt a megbocsátás erejéről is. A hospice-ban dolgozó kollégák tapasztalataira hivatkozva elmondta, hogy sokkal nehezebben hal meg az, akinek terhelt a lelke. „A megbocsátás nem azt jelenti, hogy felejtek. Azt jelenti, hogy elengedem, ami már nem szolgál.” 

Japán unoka tanítja a nagyit az új technika használatára – Okinawán fontosak az idősek. Fotó: freepik.com

A mesterséges intelligencia hatása

Sisak Imola röviden kitért arra is, milyen jövő áll előttünk a technológia rohamos fejlődésével. Szerinte a mesterséges intelligencia a következő években radikális változásokat hoz a munkaerőpiacon és az emberi szerepekben. „Jegyezzék meg ezt a mai napot. Öt éven belül olyan változások lesznek, hogy csak nézni fogunk, és nem értjük majd, mi történik. A munkák nagy részét átveszi a gép” – vélekedett.

De hozzátette azt is, hogy bizonyos szakmák sosem tűnnek el, mert az emberi kapcsolódás és közösségépítés pótolhatatlan. A legfontosabb azonban szerinte az, hogy ne hagyjuk magunkat elszigetelődni. Elmesélte saját elhatározását. „Három évvel ezelőtt megfogadtam, hogy minden héten felhívok vagy megkeresek legalább egy családtagot és egy barátot. Nem könnyű, de azóta kevésbé érzem, hogy elszigetelődöm” – mondotta.
 

A végső üzenet: az idő nem ellenfél

Az előadás végén Sisak Imola arra kérte a résztvevőket, gondoljanak arra, hogy ma is felébredtek, miközben több millió ember nem. Az élet ajándék, és ezért minden reggel okunk van hálára. 

A szakember arra biztatta a közönséget, hogy legyen mindennap egy kis tervük önmagukért, legyen egy tervük másokért, és legyen egy esti visszatekintésük arra, miért lehetnek hálásak. Záró mondatként a következő idézetet osztotta meg: „Mindig azt mondják, az idő változtat meg dolgokat. Valójában neked kell megváltoztatnod őket.”

Ez az üzenet talán a legpontosabb összefoglalója annak, amit a teljes est közvetített. Az idő nem ellenségként érkezik az életünkbe. Nem azért van, hogy siettessen vagy büntessen. Az idő valójában kapcsolat, amelyet nap mint nap alakítunk. És minél tudatosabban élünk benne, annál inkább a barátunkká válik.