Megvannak a bűnösök

2025. november 25., kedd, A múlt hét
Kuti János

Nagy sikert ért el a román igazságszolgáltatás, mert végül is elkapták a volt elnökjelölt, Călin Georgescu zsoldosvezérét, Horațiu Potrát a múlt hét csütörtökén. Dubajból hozták haza. Az igaz, hogy nem lehetett nehéz, ugyanis októberben megüzente ügyvédjei által, hogy „önként” hazajönne, mert honvágya van, és tisztázni kívánja nevét, nem akarja hátráltatni kiadatását.

Pedig állítólag az oroszok menedékjogot is adtak volna neki. Hát nem kár egy ilyen embert most bezárni, akit hazafias érzések fűtenek?! Nem is egyedül jött, hanem fiával és unokaöccsével. A repülőtéren hívei bátorították, és olyan jelszavakat kiabáltak, hogy: Tarts ki! Vigyázz magadra! (ezt nem fenyegetően mondták), Az igazság győzni fog!

Elnökünk szerint hazahozatala a román állam azon eltökéltségének bizonyítéka, hogy az alkotmányos rendet megvédi, a megdöntésére irányuló kísérletekkel gyanúsítottakat pedig bíróság elé állítja. (Sok bíróság elé állítható lehet még széles e hazában.) 

Azt nem értem, hogy amikor már tavaly elkapták, miért engedték el. A mostani, szeptemberi vádelmelés szerint tavaly december 7-én egy titkos lovas farmon (amely annyira titkos volt, hogy ott még a lovak sem nyerítettek, és a titkosszolgálatok sem jelentettek, csak csendben figyelhettek) az államhatalom megdöntését tervezték, majd december 8-án hajnalban félkatonai szervezetük 21 fegyveres tagja a zsoldosvezér vezetésével Bukarestbe indult, de pechjükre valaki felhívta a 112-es számot, és így tetten érte őket a rendőrség.

Később 51 kézigránátot, két gránátvetőt, 40 tölténytárat, 21 pisztolyt, 6 géppisztolyt, egy géppuskát, robbanóanyagot és lőszereket találtak náluk a házkutatások során. Ha mindezt bevetik, biztosan megdöntik az államrendet az elnökválasztás érvénytelenítése után.

A nyertes Călin Georgescuval együtt a zsoldosvezér Potra erőszakos cselekmények szervezésével destabilizálni akarta Romániát. A mostani destabilizált helyzet is biztosan nekik tulajdoníathó, mert a helyzet bizony nálunk az Istennek sem akar stabilizálódni.

Ha tavaly ilyenkor nem nyer az első fordulóban Călin Georgescu, nem is kellett volna megsemmisíteni a választásokat. Azóta is magyarázzák, hogy miért kellett, de nem nagyon érthető máig sem. Vajon hogy nem vették észre, mi történik, amikor a titkosszolgálat igazán ott van minden gyanús manőver leleplezésében? Még arra is ügyel, hogy a Napolact tejvállalat nehogy a magyar beruházók kezére kerüljön, mert akkor bizony nálunk összemegy a tej.

No szóval, ami késett, nem múlott, mert bizony nem lehet tudni, ha nem semmisítik meg tavaly a választásokat, mi történik, illetve sejtem, hogy akkor Călin Georgescu lett volna az elnök, és ő felkéri az AUR-os George Simiont, hogy legyen a miniszterelenök. Abban az esetben megkezdődik a pártvándorlás, és stabil kormány alakul, amelybe Sorin Grindeanu biztosan beleáll, mert most is benne van, de inkább ellenzékiként, és akkor bizony jobban tudott volna harcolni, mint most a megszorítások ellen.

Különben sem lett volna szükség mindenféle nadrágszíjmeghúzásra, mert ez a zsoldosvezér Potra nagyon gazdag, és biztosan megsegítette volna az államot. Már tavaly, amikor decemberben letartóztatták, azt mondták, hogy 75 területtel és 30 ingatlannal rendelkezik, 14 folyószámláján hatalmas összegek jelennek meg, és még 15 kiló aranya is van, amikor olyan drága az a színesfém. Egy év alatt hivatalosan (!) egymillió eurót is keresett. Talán még kábítószerekkel is kereskedett, ami jó üzlet... Aztán mindenféle fegyvert is találtak nála, így felesleges lett volna, hogy Románia olyan sokat költsön hadfelszerelésre, mint amennyit most akar.

Azt továbbra sem értem, hogy amikor annyi mindennel vádolták, miért engedték el, és most nagy csinnadrattával visszahozták úgy, hogy ő akart jönni, hadd tisztázza magát.

Egy ilyen zsoldosvezér jó hadügyminiszterként fungálna, mert biztosan ért annyit a katonasághoz, mint holmi civil, sőt, fiával és unokaöccsével még a vezérkari főnökséget is rájuk lehetne bízni. A kormányba pedig beállt volna az RMDSZ is, belülről védvén a magyarokat a velük kormányzó szélsőséges AUR-osoktól, és így egy igazán kemény kormány állt volna össze, nem kellett volna még egy fél évig vacakolni, míg új elnökünk és miniszterelnökünk lett.

 

Fotó: Facebook / Horatiu Potra

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1434
szavazógép
2025-11-25: Közélet - Nagy D. István:

Csatlakoznak az országos kampányhoz (Nők elleni erőszak)

Sepsiszentgyörgy önkormányzata is csatlakozik a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából szervezett kampányhoz, több eszközzel is felhívva a figyelmet a valós, de gyakran zárt ajtók mögött zajló jelenségre, egyúttal jelezve az áldozatoknak, hogy van segítség – tájékoztatott a városháza. A világnapon, azaz november 25-én a városvezetés plakátokkal, helyszíni tájékoztatókkal igyekszik közvetíteni az üzenetet, miszerint Sepsiszentgyörgyön és Kovászna megyében is rendelkezésre áll az áldozatokat segítő intézményi háló, és arra ösztönzik az érintetteket, hogy éljenek a lehetőségekkel.
2025-11-25: Közélet - Nagy D. István:

Ha lezárt, ha nem: tilos elfoglalni (Lakótelepi bérelt parkolók)

Pontosításokkal szolgált Sepsiszentgyörgy Helyi Rendőrsége a lakónegyedekben kialakított, az ott lakók által bérbe vehető parkolóhelyek használatával kapcsolatosan. Az önkormányzat alárendeltségében működő hatóság egyebek mellett tisztázta: függetlenül attól, hogy a parkolóhelyen elhelyezett fém lezáró eszköz fel van-e emelve, vagy sem, más jármű, mint a bérlőé, nem használhatja. A hatóság továbbá azt is jelezte, hogy a bérelt helyet elfoglalókkal szemben minden esetben el tudnak járni (bírságolhatnak is), ám a jármű elszállítására nincs lehetőségük.