Most is segít az ébredezésben, ráadásul a nap is hét ágra süt, elég jól indul ez a szombat. Ilyen hangulatban a tervezgetés is könnyebben megy. A zene most is remek, és nem akármilyen hangok énekelik le éppen a csillagos eget. Aztán elindul a fejemben, szokás szerint, egy sor ez meg az.

Azzal kezdődik, hogy a csodálat mellé bekúszik egy kis irigység. Hogy én miért nem abban a sorban álltam, ahol az ilyen képességet osztották? Biztos – akkor is – szórakozottan elnéztem a dolgokat, másfelé kanyarodtam, ahol egyebeket adtak. Ezek szerint a szórakozottságot addigra már megkaptam… Az irigység után egyenes az út a következő gondolatig. Éspedig, hogy mennyi izgalmas dolog van a világon, mennyi látni- és megtapasztalnivaló, amiket nem fogok látni, megtapasztalni. Hányféle izgalmas dologgal lehetne foglalkozni, de hát ez sem jön már össze! Szóval, hogy mi minden kimarad egyetlen életből. Nem fogom megtudni, például, hogy milyen egy New York-i tetőtéri lakásban festegetni vagy egy eldugott szigeten gyógyítani. Hogy milyen az óceánt kutatni vagy pilótának lenni. Nem leszek reménytelennek kikiáltott gyermekek, fiatalok megmentő pedagógusa, világjáró idegenvezető, nagyszerű író és mi minden még.

Ami azt illeti, az elmúlt pár percben elég nagy távokat szárnyalt a fantáziám, de igazából még röpködne tovább, ha hagynám. Kezdő színész koromban, amikor jött a szokásos kérdés, hogy miért erre adtam a fejem, én is bedobtam, többek közt, egy elég gyakori választ, amely arról szólt, hogy annyi mindent szeretnék kipróbálni, megélni, olyan sok minden szeretnék lenni, ami képtelenség, de színészként ezt majd megtehetem. Különböző helyzetekben, mindenféle, -fajta ember bőrébe bújva. 

Most már tudom, hogy azért ez nem pont így van. Mert bármilyen izgalmas lehetőségeket nyújt a színészi létezés, akármilyen komolyan vesszük a pillanatnyi játékot, azért ezek a helyzetek mégsem valósak, előbb-utóbb kilépünk belőlük, és a felöltött sorsokat, szerepeket is hátrahagyjuk. Igazából nem gyógyítunk eldugott szigeten, nem röpködünk pilótaként, és sok minden egyebet sem teszünk. Hál’ Istennek.

Na, már megint jól elkalandoztam, de nem tehetek róla, hogy ilyen erős bennem a vágy. Mindazzal kapcsolatban, amit nem élhetek meg egyetlen életben. Hátha, majd máskor. Addig is szól a zene, valaki helyettem leénekeli a csillagos eget, én pedig megtervezem a mai napomat. Igazából az sem lesz rossz!

Fotó: Pixabay.com