Továbbra is óriási az érdeklődés a Bölöni – az erdélyi legenda című életrajzi dokumentumfilm iránt, amely betekintést nyújt a BEK-győztes, több mint százszoros román válogatott Bölöni László kiemelkedő pályafutásába. A hiánypótló alkotást Kovászna megyében először a Bardoci Művelődési Házban tekinthették meg az érdeklődők november 20-án, majd november 22-én a Baróti Művelődési Házban, illetve november 23-án a megyeszékhelyi Sepsi Arénában is bemutatták.
Szenvedély és intelligencia
A Bölöni – az erdélyi legenda országokon és korszakokon átívelő, lebilincselő történet, amelyben nemcsak a főszereplő edzői karrierjét dolgozzák fel, hanem a teljes életét, ugyanakkor a labdarúgói pályafutása is legalább olyan hangsúlyos, mint a szakvezetői munkája. A forgatás során tizenkét országot és hatvan várost jártak be, többek között megszólal Hugo Viana, Ricardo Quaresma, Axel Witsel, Raphaël Varane, Petr Čech és Kim Källström is, valamint a román labdarúgás egyik legnagyobb legendája, Gheorghe Hagi, továbbá Mircea Lucescu, Helmuth Duckadam, Miodrag Belodedici, Gavril Balint, Marius Lăcătuș és Victor Pițurcă, valamint a magyar futball kiemelkedő alakja, Nyilasi Tibor és Kovács Kálmán is.
A filmben felidézik Bölöni László ikonikus pillanatait: a Bukaresti Steaua színeiben 1986-ban megnyert BEK-trófeát, a román válogatottban játszott emlékezetes mérkőzéseket, illetve az edzői karrier legfontosabb állomásait, köztük a portugál Sporting CP, a belga Standard Liège, a francia Rennes és a Metz kispadján eltöltött éveket. A dokumentumfilm bemutatja a kiváló és tökéletességre törekvő szakembert, egy olyan személyiséget, aki hivatásának él és mindig büszkén vallja magát erdélyi magyarnak.
Bölöni László Dicsőszentmártonból indulva kivette a részét a világfutballból: bajnokságot és Szuperkupát nyert Portugáliában és Belgiumban, ugyanakkor az Ibériai-félszigeten kupagyőzelmet is ünnepelhetett, illetve Franciaországban a másodosztályban bizonyult a legjobbnak. Nem túlzás azt állítani, hogy az erdélyi labdarúgás legnagyobb alakja, a román és a magyar sporttörténet kiemelkedő ikonja, aki elmondta, a neveltetésének köszönhetően elérte, hogy nevének ö betűi felett minden körülmények között megmaradjon a két pont, illetve többször kiemelte, hogy mindig becsületes magyar ember és korrekt román állampolgár volt.

Tókos Jenő és Bölöni László a filmvetítés után. Fotó: Tókos Csaba
A film a sikerek és a gólörömök mellett a drámai jelenetektől sem mentes. Hangsúlyt kap, hogy a szakember hogyan élte meg szövetségi kapitányként a román–magyar mérkőzést, amikor csapata Bukarestben megverte Bicskei Bertalan válogatottját. Ritkán vállal szereplést, azonban megszólal Valentin Ceaușescu, aki megmentette a labdarúgót az eltiltástól, aki így külföldre kerülhetett, és Belgiumban kezdett új életet. A filmből átjön Bölöni László szenvedélye, egyenessége és intelligenciája, illetve az, hogyan adta át a tudását, amiből még most is táplálkoznak a sztárok.
Emlékezetes foghúzás Erdővidéken
Az erdővidéki községben zsúfolásig megtelt a művelődési ház, 260 felnőtt és gyermek tekintette meg a dokumentumfilmet, amelyet a vetítést követően hosszú vastaps kísért. Az 1986-ban BEK-győztes, 102-szeres román válogatott Bölöni László korábban már több alkalommal ellátogatott Bardocra, ahol a bátyja, István évekig fogorvosként dolgozott.
A film egyik tréfás jelenete, amikor a Steaua-játékosok arról beszélnek, hogy volt a csapatnak egy önjelölt fogorvosa, aki rajtuk gyakorlatozott. Bölöni ugyanis fogorvosi diplomát szerzett még szülővárosában. Miután Marosvásárhelyről átigazolt Bukarestbe, hasznosította ezt a tudását, ugyanis Victor Pițurcă és lánya fogait is kezelésbe vette. A diplomát édesanyja ösztönzésére szerezte meg, mivel bármikor jöhetett egy sérülés, ami véget vethetett volna a karrierjének, így nem maradhatott üres kézzel.

Bölöni László autogramot oszt a Sepsi Arénában. Fotó: Kristó-Gothárd Hunor
A vetítést követően Tókos Jenő, a Benkő József Általános Iskola igazgatója elmondta, nagyon örülnek, hogy a legenda elfogadta a meghívást és megtisztelte jelenlétével a település lakosságát. „Én ahhoz ragaszkodtam, hogy Marosvásárhelyen legyen az erdélyi ősbemutató, a testvérem pedig kitartott amellett, hogy a filmet Bardocra is mindenképp elhozzuk. Mivel az idősebbnek engedelmeskedni kell, így máris indultam” – mondta mosolyogva Bölöni László.
A válogatott miatt nem járt gyakorlati órákra, ráadásul a hiányzások miatt nyolc év alatt fejezte be a fogorvosi egyetemet, mert bár az elmélettel naprakész volt, a gyakorlattal mindig elmaradt. Utólag természetesen pótolta, viszont nehezen szerzett pácienst magának, így a testvére biztosított neki betegeket a foghúzás gyakorlására. Mint mesélte, elérzéstelenítette, körbeszurkálta a szájat, hogy a páciens ne érezze a fájdalmat, aztán keményen megfogta a fogat és kirángatta. Utána kérdezte a bátyját, hogy szerinte jól sikerült, amire azt a választ kapta, hogy igen, csak legközelebb csont nélkül húzza ki a fogat.
„Volt bennem egy egoista törtetés, érvényesülési vágy, hogy jobb legyek a többieknél, azt gondolom, hogy ezek vittek előre. Nem gondoltam a román vagy a magyar nemzetre, csak nyerni akartam. Gyerekkoromban édesapám azt mondta, hogy kétszer jobbnak kell lennem, mint a másik, akkor nem tudtam mire gondol, azonban idővel megértettem. A szüleim nevelésének és az otthonról vitt értékeknek köszönhetően képes voltam ellenállni, sikerrel venni a problémákat” – fogalmazott Bölöni László.

Sepsiszentgyörgyön több mint ezren voltak kíváncsiak a Bölöni-filmre. Fotó: Kristó-Gothárd Hunor
Hittel és odaadással szembenézni a nehézségekkel
A Sepsi Arénába közel 1200 labdarúgás-kedvelő látogatott ki, a közönségtalálkozóra a legendát Szabó Attila, a film társrendezője is elkísérte. Miklós Zoltán parlamenti képviselő kérdésére válaszolva Bölöni László elmondta, kicsit fáradtnak érzi magát, ellenben amikor látja a szemeket és hallja a tapsot, ezek mindenért kárpótolják. Kihangsúlyozta a szülői szavak fontosságát, a tanárok irányítását, illetve a neki szurkoló embereket, ennek köszönhetően tornázta oda fel magát, ahol van. Van benne némi hiúság, hiszen tetszett neki, hogy filmet forgatnak róla, bár kételyek nyomasztották azzal kapcsolatban, hogy az alkotás biztosan átadja az üzenetet, amely nemcsak az övé, hanem a mienk, vagyis hogy hittel és odaadással szembenézzünk a nehézségekkel, megszállottan beleadjunk mindent a siker érdekében, mert így több esély lesz arra, hogy megálljuk a helyünket.
A 72 éves szakember számított a Sepsi OSK labdarúgócsapatával kapcsolatos kérdésre, amely azt firtatta, hogy a jövőben esetleg betölt valamilyen szerepet a sepsiszentgyörgyi klubban. Tudja, hogy várják Háromszéken, viszont kevesen vannak azzal tisztában, hogy mit vinne vásárra, mivel sikerült valamit felépítenie az elmúlt évtizedekben. Ide azért jönne, hogy nyerjen valamit, nem pénzre vagy bajnokságra gondol, hanem az emberek szeretetére. Ha egy évig vagy akár több ideig Székelyföldön dolgozna, az lehetne a pont az i-re, azonban ha munkához lát, akkor minden más háttérbe szorul, még a családja is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.