Nők elleni erőszakÖsszefognak az intézmények

2025. november 26., szerda, Közélet

A nők elleni erőszak felszámolásának világnapja alkalmából a Kovászna megyei rendőrség szervezésében különböző intézmények és civil szervezetek képviselői egyeztettek a családon belüli erőszak visszaszorításáról tegnap a megyei főkapitányságon.

  • Fotó: Kovászna megyei rendőrség
    Fotó: Kovászna megyei rendőrség

A rendőrség vezetése megerősítette: minden rendelkezésre álló eszközt bevetnek az áldozatok védelmében és az agresszorok felelősségre vonásáért. A résztvevők hangsúlyozták az együttműködés szükségességét, hiszen a megelőzés mellett az áldozat és a hatóságok közötti összehangolt munka is alapfeltétele annak, hogy a veszélyeztetettek időben segítséget kapjanak. A jelenlévők vállalták, hogy tovább erősítik a közös fellépést, javítják az esetkezelés hatékonyságát, támogatják azokat a nőket, akik ki akarnak lépni az erőszakos környezetből. Kulcsfontosságúnak tartják a civil társadalom bevonását is, hogy senki ne maradjon magára veszélyhelyzetben. A rendezvény újabb lépés a megyei intézmények közös erőfeszítésében, hogy biztonságosabb közösséget teremtsenek, ahol a méltóság és az emberi jogok érvényesülnek – hangsúlyozta Alin Pahonțu főkapitány. (sz.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1407
szavazógép
2025-11-26: Közélet - Nagy D. István:

Segítség a baróti kórháznak (Megyei önkormányzat)

A Kovászna Megyei Tanács legutóbbi ülésén jóváhagyta, hogy négy erdővidéki községgel (Nagyajta, Bacon, Bardoc és Vargyas) karöltve pénzügyi segítséget nyújtsanak a Baróti Városi Kórház fejlesztésére. A segítségnyújtásra egy társulási szerződés ad lehetőséget, mely alapján az egészségügyi minisztérium által orvosi eszközök és felszerelések vásárlására biztosított közel ötmillió lejes finanszírozáshoz a baróti önkormányzatra eső önrészt, 631 ezer lejt közösen álljanak, a városnak ugyanis nincs ekkora kerete.
2025-11-26: Közélet - Nagy D. István:

A nők elleni erőszak közösségi ügy

Narancssárga fénybe borult tegnap délután Kovászna Megye Tanácsának épülete a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából, az intézmény bejárata közelében pedig az RMDSZ Nőszervezete által 2022-ben Ütős-gyilkos szavak címmel életre hívott online kiállítás plakátjait, Szederjesi Szidónia alkotásait lehetett megtekinteni. Az önkormányzat a Megyei Tanácsok Országos Szövetsége felhívására csatlakozott a november 25-i világnap figyelemfelkeltő idei kezdeményezéséhez. Amint a helyszínen elhangzott: az akció célja ismételten felhívni a figyelmet, hogy a nők bántalmazása, a családon belüli erőszak, valamint az ezek elleni küzdelem nemcsak női ügy, hanem közösségi felelősség.