Narancssárga fénybe borult tegnap délután Kovászna Megye Tanácsának épülete a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából, az intézmény bejárata közelében pedig az RMDSZ Nőszervezete által 2022-ben Ütős-gyilkos szavak címmel életre hívott online kiállítás plakátjait, Szederjesi Szidónia alkotásait lehetett megtekinteni. Az önkormányzat a Megyei Tanácsok Országos Szövetsége felhívására csatlakozott a november 25-i világnap figyelemfelkeltő idei kezdeményezéséhez. Amint a helyszínen elhangzott: az akció célja ismételten felhívni a figyelmet, hogy a nők bántalmazása, a családon belüli erőszak, valamint az ezek elleni küzdelem nemcsak női ügy, hanem közösségi felelősség.
A rendhagyó tárlatmegnyitóval egybekötött akción Gáj Nándor, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, Domokos-Fejér Melinda, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke, valamint Szép-Márk Linda pszichológus fogalmazta meg a világnappal, valamint a bántalmazás sajnálatos módon még mindig széles körben létező jelenségével kapcsolatos gondolatait. A felszólalók egyebek mellett arra hívták fel a figyelmet, hogy nem egy felnagyított, hanem sajnálatosan gyakori jelenségről van szó, és az közbeszéd tárgya kell hogy legyen, a nők bántalmazása ugyanis nem magánügy, nem az áldozat, hanem a közösség problémája.
Elhangzott továbbá, hogy a bántalmazásnak sok formája lehet, nem csak a fizikai erőszak. És ezek még mindig nem kapnak kellő figyelmet, pedig hatásaikat, következményeiket tekintve nemcsak a bántalmazott testi és lelki egészségét, de a család, a környezet állapotát is súlyosan befolyásolhatják. A felszólalók egybehangzó véleménye szerint az elmúlt húsz évben súlyosbodott a helyzet, gyakoribb az áldozatok életét veszélyeztető bántalmazás, illetve összetettebb lett az egész jelenség, ám változások is történtek az intézményi beavatkozás, segítségnyújtás, jogszabályi keret, valamint a tudatosítás terén, de további erőfeszítések kellenek, hogy az erőszakot visszaszorítsuk, illetve valamikor a felszámolásáig is eljuthassunk. A narancssárga szín is az erőszakmentes jövő reményét fejezi ki.
A felszólalók arra is kitértek, hogy a hallgatás nem megoldás, illetve a közösség minden tagjának kötelessége segítséget nyújtani az áldozatoknak. A közös fellépés fontosságát kiemelve az is elhangzott, hogy ez év első felében országos szinten 61 ezer bejelentés érkezett családon belüli erőszakról, illetve ebben az időszakban 41 nő vesztette életét bántalmazás nyomán. A megnyitón szó esett a nőszervezet korábban már elindított NEEEM – Nők Elleni Erőszak Mozgalom kampányáról, melynek tudatosító, szemléletváltó, áldozatvédelmi és a jogi keretet szigorító célja is van. A jelenlévők egy perc csenddel is megemlékeztek azokról a nőkről, akik a családon belüli erőszak nyomán veszítették életüket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.