Búcsú Fekete Erzsitől, a Kézdivásárhelyi Népszínház meghatározó egyéniségétől

2025. november 26., szerda, Közélet

Kézdivásárhelyen a rendszerváltás előtt a közművelődés egyik fontos ága a színjátszás volt, 1982-től népszínházi keretek között. Fekete Erzsi közel tíz évig volt tagja a népszínháznak.

  • Fotó: Iochom István
    Fotó: Iochom István

Már a legelsőként bemutatott darabok egyikében szerepelt, ő volt Terézia Méhes György 33 névtelen levél c. vígjátékában. Erzsire igazán jellemző volt az amatőr kifejezés eredeti jelentése (amare=szeretni): mert ő nagyon szerette csinálni, amit csinált, imádta, élvezte a színjátszást. Ha már nem adatott meg neki a profivá válás, az életét értékesebbé tette a színjátszásban való elmélyedéssel. Örömet szerzett neki, ha színpadra léphetett. Ha akkoriban elismerték volna az önkéntességet, biztosan kiemelkedő díjat kapott volna érte. Ha színpadon volt – akár a Légy jó mindhalálig Török nénijeként, akár Szibillaként (Tudor Popescu: Egy szalmaözvegy utolsó kalandja), akár a kabarék (Így is lehet, Nem szól ránk a házmester) jeleneteinek szereplőjeként –, sugárzott róla, hogy flow-élményt él át. A szövegből eredő karakterek megjelenítésében fontos szerepet játszott jellegzetesen mély, szinte férfias hangja. Számomra legemlékezetesebb a Vérnászban nyújtott alakítása. A Cselédasszony figurájának megformálásában kiválóan érzékeltette, hogy minden titkot tud a Menyasszonyról, aki menyegzőjére készül, de még mindig a régi kedvesét szereti. Játéka érzékletesen sugallta, arckifejezésével, mozdulataival láttatta, hogy sejti, mi lesz a régi jegyesek találkozásának végeredménye, hogy tudja: nincs ereje visszatartani a lányt attól, ami a végzete, a vérrel átitatott násztól.

A művészeti tevékenység boldoggá tette, miközben számtalan pozitív kapcsolatot alakított ki az emberekkel: mindenhol kitűnt társas kompetenciáival, a másokkal együtt dolgozás készségével. Magyartanárként tevékenykedve is a személyiség- és közösségformálás volt egyik legfőbb jellemzője, értéke. Műsorokat mutatott be diákjaival, táborokba kísérte, színházi előadások értésére nevelte őket. Színházak közönségszervezői Kézdivásárhelyen az elsők között keresték meg őt. Diákjai tömegesen vonultak az előadásokra, nem azért, mert kötelezte, hanem azért, mert kíváncsivá tette, felkészítette őket az élményre, a befogadásra. A tanulók imádták, érettségi után is megkeresték, leveleket írtak neki, köszönték, hogy az olvasást, az irodalmat megszerettette velük.

Amikor meg kellett küzdenie a rákkal, a szociális médiában valódi és hiteles, értékalapú influenszerré nőtte ki magát. Rengeteg követője lett, betegek és nem betegek egyaránt, vigasztalta, bátorította sorstársait, erőt mutatott fel, csodálni való élni akarást. Kapcsolati hálója egyre növekedett, öt éven keresztül több ezren tanúi lehettek bátor, de sajnos esélytelen küzdelmének a gyógyíthatatlan kórral.

Amikor idegenbe vetette a sors, s nem volt kivel anyanyelvén beszélnie, érzéseit, gondolatait versekben fejezte ki. Egy ideig csak úgy magának írta a verseket, aztán egy nem hivatásosoknak kiírt pályázatra is jelentkezett, s az Egy falatnyi Erdély c. kötetben meg is jelentették egy versét. Aztán néha egy-egy költeményét nyilvánossá tette a közösségi médiában. Néhány 2011-ben írt verssorával szeretnék emlékezni és emlékeztetni rá: „van egy Ország / hol a tájformák besimulnak a távolokba / hótakaró burkolja be a megfázottakat / a szentjánosbogár elnyomja a sötétséget / égzengéstől nem riad, messzire lobban a tűz / van egy Ország / hol a gyenge nem sebezhető // a vihar ismeretlen // idegen / biztosan van egy Ország / hol az Űr sugárszeme / megsimogat / egy Ország / hol szívhangjait hallatja a föld / biztosan van / kell lennie.”

Mélyen hitt abban, hogy biztosan van egy ország, kell lennie egy helynek, ahol megfáradt, sokat szenvedett teste, gyönyörű lelke nyugalomra talál és tovább él. Egyik utolsó bejegyzése a közösségi médiában ez volt: „Tudjátok, az advent számomra a legszebb ígéret, és a betlehemi bölcső a legszentebb bizonyosság: Jézus Krisztus megváltott az örök halálból.”

Emlékezzünk ezzel a hittel Rá!

Ambrus Ágnes

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1414
szavazógép
2025-11-26: Közélet - Hecser László:

Hogyha bánt, akit szeretünk

A baróti művelődési ház Bodosi Dániel-termében helyi szakemberek bevonásával kerekasztal-beszélgetést tartottak hétfőn. A városháza és a helyi RMDSZ együttműködésében zajló eseményen Benedek-Huszár János polgármester moderálása mellett Hegyi Mária, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság szociális munkása, Rend Tímea, a polgármesteri hivatal keretében működő Szociális Ellátási Igazgatóság igazgatója és Vida Enikő, a Kovászna Megyei Erőforrás és Nevelési Tanácsadás Központ pszichológusa a párkapcsolati erőszak különböző formáiról beszélgettek, melyekkel munkájuk során gyakran találkoznak. Az erőszak nem feltétlen a legdurvább formában, azaz tényleges tettlegességként nyilvánul meg, de legalább annyira fájó tud az is lenni, ha valakit szavakkal vernek, megaláznak nőiességükben, szexuálisan zaklatnak, gazdaságilag tesznek kiszolgáltatottá. A beszélgetést több, témába vágó rövidfilm egészítette ki.
2025-11-26: Sport - :

Mérföldkőhöz érkeztek a sepsiszentgyörgyi futók (Fitness Tribe)

Lezárult Sepsiszentgyörgyön a #mindenreggel6 jubileumi kihívás, amelyet negyvenhatan teljesítettek, ugyanakkor a 2000. reggeli futáson több mint hatvanan vettek részt. A Fitness Tribe Egyesület kitartó közössége minden hajnalban útnak indul, ezáltal mozgásra és egészséges életmódra buzdítva a környezetükben élőket.