Labdarúgás, Európa-ligaKomoly ellenféllel találkoznak Isztambulban

2025. november 27., csütörtök, Sport

A jelenlegi forma alapján az eddigi legkeményebb ellenfélnek ígérkezik a Ferencváros számára a Fenerbahce, amely Isztambulban fogadja ma 19.45-től a magyar bajnokot a Sükrü Saracoglu Stadionban az Európa-liga alapszakaszának ötödik fordulójában. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

  • Fotó: Ferencvárosi Torna Club
    Fotó: Ferencvárosi Torna Club

A zöld-fehér mezesek az előzetes várakozásokat felülmúlva az első négy körben három győzelemmel és egy döntetlennel 10 pontot szereztek, így a tabella harmadik helyén állnak, és az előző kiírásban történtek alapján nagy valószínűséggel a hátralévő négy meccsükön még legalább három pontra lesz szükségük ahhoz, hogy biztosan a továbbjutó 24 csapat között végezzenek.

Az Európa-ligában eddig nem lehet – és nem is volt – panasza a magyar bajnokságban gyengélkedő futballistákra Robbie Keane vezetőedzőnek, a Viktoria Plzen ellen hazai pályán játszott 1–1 után ugyanis Genkben 1–0-ra, Salzburgban 3–2-re nyertek, majd november elején 3–1-re verték a vendég Ludogorec együttesét.

A Fenerbahce szeptember 24. óta nem veszített tétmérkőzést, mérlege ebben az időszakban nyolc győzelem és mindössze két döntetlen. A török gárda az El-szereplést a Dinamo Zagreb alakulatától elszenvedett 3–1 arányú horvátországi vereséggel kezdte, aztán 2–1-re diadalmaskodott a Nice, 1–0-ra a VfB Stuttgart felett, a Plzen otthonában pedig gól nélküli döntetlen született. Ezzel az isztambuli csapat a 15. helyen áll a rangsorban, a hátránya viszont három pont a Ferencváros mögött.

A két gárda közös európai kupatörténete eddig egyetlen fejezetből áll, ráadásul meglehetősen régen, 1971-ben csaptak össze. Az UEFA-kupában a 32 közé jutásért rendezett párharcban előbb döntetlen született Törökországban (1–1), majd a visszavágót megnyerte a IX. kerületi együttes (3–1), amely aztán meg sem állt az elődöntőig abban a kiírásban.

A magyar bajnoknak egy döntetlen sem lenne rossz eredmény a mai találkozón, a Fenerbahce viszont minden bizonnyal a győzelemre hajt saját közönsége előtt, már csak azért is, mert három szerzett ponttal nagyot léphetne előre a tabellán.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 935
szavazógép
2025-11-27: Sport - :

Húsz éve nem látott eredményért szállnak harcba (Női kézilabda, világbajnokság)

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott húsz éve nem látott eredményért száll harcba, a Magyar Kézilabda-szövetség célkitűzése alapján a legjobb hat közé jutna a szerdán kezdődött, holland–német közös rendezésű világbajnokságon. A december 14-én záruló tornának ’s-Hertogenbosch és Rotterdam, illetve Dortmund, Stuttgart és Trier ad otthont.
2025-11-27: Sport - :

Marco Rossi marad a szövetségi kapitány (Labdarúgás)

A sikertelen világbajnoki selejtezősorozat ellenére Marco Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége keddi zárt ülésén megerősítette szerepében az olasz szakembert, akinek 2030-ig szól a szerződése.