Textilipari, majd gépészeti iskolából indult, kapcsolószekrényekhez készített alkatrészeket az egykori sepsiszentgyörgyi gépgyárban (IMASA), de már korán felismerte, hogy a gyermekek közelében érzi jól magát. Előbb napközi otthonban, majd a sepsiszentkirályi magánkórházban vállalt ápolói munkát, egy kis vállalkozói kitérő után 2011-től dolgozik a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház újszülöttosztályán. Az 57 éves Sigmond Etelka úgy érzi, a munkahelyi közösség a második család számára, minden megszülető gyermek pedig egy csoda, és nyugdíjazásáig ennek a csodának kíván a részese lenni.
Sigmond Etelka sok kanyart leírt, amíg révbe jutott, mert a szakiskola után munkába kellett állnia, ellenben mindig a gyermekek közelébe vágyott, ami meg is valósult egy időre, amikor a gépgyárhoz tartozó állomási napközi otthonban alkalmazták ápolóként. Férjhez ment, és családi vállalkozást indítottak Kökösben, néhány évig vegyes üzletet működtettek, majd ezt bezárták, és ápolónak jelentkezett a szülészet-nőgyógyászat szakkal működő sepsiszentkirályi magánkórházba. Az itt töltött három esztendő alatt nagyon szívéhez nőttek az újszülöttek, 2011-ben intézményt váltott, de szakmát nem. Tizennégy éve a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház újszülöttosztályán ápoló, innen is szeretne nyugdíjba vonulni.
Egy osztályon három részleg
Világszerte november 17. a koraszülöttek világnapja, ebből az alkalomból a sepsiszentgyörgyi megyei kórházban is külön rendezvényt szenteltek az idő előtt világra jött babáknak és családjaiknak, találkozóra hívták a szülőket, akik közül többen gyermekeikkel érkeztek az eseményre. Volt mesemondás, közös játék, és az újszülöttosztály nemcsak jókedvvel telt meg, hanem ajándékokkal, adományokkal is gazdagodott.
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház újszülöttosztályán négy orvos, tizenhét asszisztens, hét ápoló és három takarítónő teljesít szolgálatot. Az osztály három részre tagolódik: baba-mama, koraszülött és intenzív terápia.
Az évi szülésszám a megyei kórházban utoljára 2022-ben volt nagyobb ezernél – korábban az 1100-at is elérte –, a koraszülöttek száma pedig 70 és 90 között változott. Az intézmény sajtószolgálatának közlése szerint 2025 első tíz hónapjában 734 szülést jegyeztek (326 lány, 407 fiú), ebből 53 koraszülés.
Aggódás a koraszülöttekért
Sigmond Etelka számára lelkileg a legnehezebb, ha koraszülött érkezik, bár olyankor az ápolónak nincs dolga a babával, az orvos és az asszisztens látja el a picinyke jövevényt. A császármetszéssel születő babákkal az ápolók is foglalkoznak addig, amíg az anyuka talpra áll, de a természetes szülés esetén is tudnak segíteni, főként a szoptatás első szakaszában.
A kórházban hagyott újszülöttekhez az ápolók nagyon közel kerülnek, mert egy hét vagy akár több idő alatt ők etetik tejporos táplálékkal, ők teszik tisztába, nyugtatják, amikor szükség van arra, mert nincs ott az anyuka, akinek a puszta jelenléte nyugtatólag hathatna a babára. A picinyek csak sírnak, nem tudják megmondani, mi a bajuk, ezért törődni kell velük, beszélni hozzájuk, hogy érezzék a szeretetet – véli Sigmond Etelka. Ezt nem tudják megtenni a koraszülöttekkel, mert ők inkubátorban vannak, az orvos és az asszisztens felügyelete alatt, de az ápolónak ott is van dolga, elsősorban a higiénia biztosítása terén. Ők is látják az apróságokat, Sigmond Etelka ilyenkor érzi leginkább tehetetlennek magát, de szívén hordozza a kicsinyek sorsát.
Az ápoló úgy véli, természetes, hogy aggódik a koraszülöttekért, mert nem látja előre a kimenetelét a sorsuknak, míg a rendes időben és súllyal születőknél naponta követheti az újszülött fejlődését. Számára fontos, hogy utóbbiaknál megtapasztalhatja, mindennap egyre ügyesebbek, követhető a súlygyarapodásuk, s bár mindig örvend, ha a baba és az anyuka jól van és hazamehetnek, az elválás nem könnyű. Az ellenben jólesik neki, ha évek múlva az utcán az anyuka ráköszön és megemlíti, hogy milyen sokat jelentett a segítsége, amikor újdonsült anyukaként a kórházban nehezen boldogult.

A kórházban is megemlékeztek a koraszülöttek világnapjáról
Minden csepp anyatej kincset ér
Minden édesanyát a szoptatásra biztatnak és segítenek, ha ez nehezen megy, ha pedig pótlásra van szükség, előkészítik a cumis üveget és a tejporos táplálékot, amihez a vizet palackban hozzák egy erre kijelölt helyről. Ebben a folyamatban az ápolók csupán segítőik az asszisztenseknek, ha utóbbiak ráérnek, ők készítik el a pótlást.
A tejkonyha tisztán tartása egész napos folyamatos munka, mert háromóránként történik az etetés, és mindig van újszülött, aki pótlást igényel. A reggeli vizitkor az orvos megméri a kisbabát, tájékozódik a szoptatás sikeréről, és ha szükséges, dönt a pótlás mennyiségéről, eszerint egészítik ki az anyatejet tejporos táplálással.
Sigmond Etelka nem sajnálja az időt arra, hogy az aggódó anyukák esetében szoptatás előtt és után is megmérje a kisbabát, hogy megtudják, elegendő-e az anyatej vagy pótolni kell. Ha muszáj, pótolnak, de szerinte minden csepp anyatej kincset ér, ezért, ha kell, segít a fejésben, majd tárolják és etetéskor felmelegítik az anyatejet, hogy a baba a legjobbat kapja.
Ott lenni az újszülött első óráiban
Az osztályon végzett teendők mellett az ápolóknak bőven akad feladatuk a szülésnél is. A délelőtti váltásban ezt a munkát jelenleg könnyíti, hogy egy ápoló nyolcórás szolgálatot teljesít a szülőszobán, az osztályon dolgozó ápolókat csak a délutáni és az éjszakai műszakban veszik igénybe a szülések alkalmával. Ők készítik elő a születendő baba várásához a vizsgálóasztalt és mindazt, amire a kicsinek szüksége van. Az orvos és az asszisztens mondja meg, hogy mit tegyen az ápoló.
A császáros szülés esetén az orvos vagy az asszisztens az aranyóra idejére ráteszi az anyuka mellkasára a babát, majd különválnak, az anyukát viszik az osztályra, a babát a megfigyelőbe, és amíg az anyuka nem tudja ellátni az újszülöttet, háromóránként odaadják neki, hogy táplálja. Az anyukák a koraszülötteknél is külön kórteremben vannak.
Az osztály másik részlegén a baba és az anyuka egy kórteremben van, ha segítséget igényelnek, az ápolók itt is részt vesznek a baba ellátásában vagy a szoptatásnál. Manapság már nem órarend szerint szoptatnak az anyukák, hanem a baba igényei szerint, ezt meg is tehetik, mivel egymás mellett vannak a kórházi három nap alatt is. Vannak, akik kitartóak, és akkor is szoptatnak, ha nehezen megy vagy kevés a tej, mások könnyebben feladják, de az újszülöttosztály dolgozói mindannyian arra biztatják az anyukákat, hogy tegyenek meg mindent kicsinyük egészséges táplálása érdekében, és ennek legjobb forrása az anyatej.
Minden születés egy újabb csoda
Bár minden újszülött egy újabb csoda, a kórházban hagyott gyermekeket dédelgetik a leginkább, ők a személyzet minden tagjához jobban hozzánőnek, mert akár több hétig is ők nevelgetik a piciny gyermeket, akik esetében nem lehet szó szoptatásról. Előfordul, hogy a nagyon fiatal anyuka még nincs felkészülve a baba érkezésére, megijed és a kórházban hagyja a gyermekét, majd néhány nap múlva visszatér, de az is megtörténik, hogy nem tudja vállalni, mert otthon még van két-három gyermek, és nincsenek meg a körülmények egy újszülött számára – részletezi Sigmond Etelka.
A hivatalos adatok szerint húsz esztendővel ezelőtt tizenkét hónap alatt több mint száz újszülöttet hagytak el a sepsiszentgyörgyi megyei kórházban, ez a szám folyamatosan csökkent, napjainkban évente négy-öt kórházban hagyott gyermekről kell gondoskodnia a gyermekvédelmi hatóságnak.
Ha majd nem hallja a gyermeksírást
Sigmond Etelka igazi újszülöttápoló. Különleges helyet foglalnak el a lelkében a legkisebbek, az alig néhány perce, órája, napja született apróságok, és nem hiszi, hogy valaha is változna ez az életében. Akkor sem, amikor nyugdíjasként már nem megy végig a második otthonát jelentő újszülöttosztály folyosóján, ahol minden másodpercben egyszerre több kis torokból szól a valamiért panaszos gőgicsélés vagy sírás. Az értük való tenni akarás jellemzi őt, mert szerinte jó érzés részese lenni az újszülöttek csodálatos világának.
(A gyógyítás szolgálatában rovatunk a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és a Háromszék együttműködésével készül.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.