Rendhagyó építészeti kiállítás nyílt kedd este a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben: a budapesti Robert Gutowski Architects építésziroda legjobb munkáiból látható egy remek válogatás. Az iroda megosztott második helyezést ért el tervével az Új Erdélyi Művészeti Központ építészeti ötletpályázatán, a tárlaton a hangversenyterem makettje is látható.
A sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér egy kortárs építészeti kiállításnak ad otthont, a látogatókat makettek és fotográfiák vezetik be az iroda építészei által képviselt gondolatvilágba. Azért is jelentős ez a tárlat, mert az érdeklődők megtekinthetik annak a tervnek a részletét is, amelyet ez az építészeti iroda készített a sepsiszentgyörgyi Új Erdélyi Művészeti Központ építészeti ötletpályázatára, és amelyet megosztott második díjjal ismertek el (ezen az ötletpályázaton nem hirdettek első díjat, viszont négy építésziroda került dobogóra, megosztva két-két második, illetve harmadik díjat szerezve). A tervezett kulturális létesítmény több jelenlegi intézményt is magában foglalna, a Bod Péter Megyei Könyvtár, a Tamási Áron Színház, az M Studio, a Cimborák Bábszínház és az Erdélyi Művészeti Központ kerülne oda, illetve helyet kapna a Székelyföldi Filharmónia új koncertterme is.
A kedd esti megnyitón a Robert Gutowski Architects építésziroda több építésze is jelen volt, képviseletükben Bársony Adrienn köszöntötte a közönséget. „Építészeti kiállításunk makettek és fotográfiák segítségével enged betekintést a téralkotás művészetébe – hangoztatta –, a kreatív gondolkodásba és a koncepcióból formává váló építészet világába. Ezek az alkotások nem csupán tárgyak, hanem gondolatok, víziók, ember és tér találkozásának lenyomatai, amelyek elgondolkodtatnak, inspirálnak és érzéseket ébresztenek.” Mint fogalmazott, Sepsiszentgyörgyön mindig otthonosan érzik magukat, ez az otthonosság nem véletlen: munkatársuk, Kovács Hunor László Csernátonból származik, és valahányszor Erdélybe érkeznek, családja „nyitott kapukkal és nyitott szívvel fogad bennünket”.
„A 2024-ben meghirdetett Új Erdélyi Művészeti Központ építészeti ötletpályázatán – magyarázta Bársony Adrienn – irodánk megosztott II. helyezést ért el, ez óriási megtiszteltetés volt számunkra. Olyan közösségi teret és olyan házat álmodtunk, amely egyszerre képes tiszteletben tartani a régió kulturális örökségét és bátran utat nyitni egy új, kortárs intézmény identitása felé. Az építészet – minden szakmai kihívása mellett – legmélyebben számunkra a kapcsolódásról szól: emberekhez, közösséghez, városhoz és tájakhoz, történetekhez és azokhoz a lehetőségekhez, amelyek bennük rejlenek.” Elmondta továbbá, hogy rendezvényüket zeneművészetével gazdagítja Kriszta Kinga, a Magyar Állami Operaház kamaraénekese, zongorán Ambrus Sándor sepsiszentgyörgyi zongoraművész kíséri – ők az est során három alkalommal kápráztatták el a közönséget. A kiállított fotók kapcsán rögzítette, azok Bujnovszky Tamás építészeti fotográfus alkotásai.

Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója köszöntőjében felidézte, az új épületegyüttes tervezésére volt egy színvonalas, nagyon erős pályázat, végeredmény még nincs, de hiszi és reméli, hogy ez az építésziroda sikerrel veszi a versenyt. Azt is hozzátette, a Robert Gutowski Architects építésziroda fontosnak tartotta, hogy eljöjjön Sepsiszentgyörgyre és bemutassa művészetét, ilyen kortárs építészeti kiállítás a Magmában nem volt, „ennyi gyönyörű makettet egy helyszínen nem láttam, az építésziroda művészetét valahol a Kós Károly művészetével tartom rokonnak”. A lebontott Bodok Szálloda kapcsán megjegyezte: örül annak, hogy eltűnt a betonmonstrum.
A kiállítást Vadász Bence Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja nyitotta meg. Mint fogalmazott, Gutowski Robert érzékeny építész, rezonőr, az alkotás irodájukban pedig örömteli és összekapaszkodó csapatmunka. „Az ő építészetükben rejtve vagy direkt benne van a hit és a haza – és a hazában Erdély, és Erdélyben Kós Károly... Munkálkodásukat egyszerre jellemzi a hagyománytisztelet és a bátor útkeresés, mindkét megközelítésben minőségi és egyéni hangú épületeket hoznak létre”– vélekedett.
Az estet csernátoniak által készített finomságok tették ízesebbé, a vendégasztalért Bársony Adrienn külön köszönetet mondott Kovács Tündének és Kovács Lászlónak.
A rendezvény zárásaként Gutowski Robert Ybl Miklós-díjas építész szerda délelőtt tárlatvezetésen mutatta be alkotóközösségük meghatározó terveit, érzékeltetve művészi, alkotói gondolkodását, egyedi látásmódját.
A kiállítás január 9-éig tekinthető meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.