Nem hiányozhat a székelység nagy eseményeiről kezében székely és Erdély-zászlóval. Pedig Movilă Mária környezetvédőt, közéleti aktivistát gyermekként tiltotta a magyar beszédtől „nyerszöld” román apja. Beszélgetés egy emberrel, aki Sepsiszentgyörgyön jó társaságba keveredett, 73 évesen környezetvédelmi egyetemet végzett, és a városi park gesztenyefáinak egyik legelszántabb őre.
– Nem elég, hogy román ember létére székely zászlót lobogtat, még moldvai származású is – legalábbis ezt tartja önről a közhiedelem. Honnan ez a hamis bélyeg?
– Úgy került rám, hogy a fogtechnikusi iskola végeztével a hetvenes évek kihelyezési politikája értelmében Moldvába küldtek. Nagyon szép öt évet töltöttem Vatra Moldoviței-en, de emésztett a honvágy, naponta fel kellett hívnom az édesanyámat, a férjemet. Édesanyám otthon kéthetente ment kihallgatásra különböző fórumokhoz, míg aztán öt év elteltével nagy nehezen munkahelyet szerzett nekem Szovátán. Ott is öt évet töltöttem, az az időszak nagyon jól fogott a magyarnyelv-tudásomnak. Én ugyanis vegyes családból származom, édesanyám magyar, a Palotailváról származó édesapám viszont „nyerszöld” román volt, és még elkötelezett kommunista is. A házban nem volt szabad magyarul beszélni, a magyar barátokat eltiltotta tőlünk.
– Ilyen körülmények között könnyen válhatott volna önből román identitású felnőtt is. Mitől lett mégis magyar?
– Oroszlánnak születtem, igen fejlett igazságérzettel, és ez egész életemben elkísért. Már sulis koromban kezdtem átlátni a helyzetet, és az is tudatosult bennem, hogy a magyar barátok, osztálytársak sokkal közelebb állnak hozzám. Befogadtak, az iskolában otthon éreztem magam. De a későbbi barátságaimnak is építő hatásuk volt. A legjobb barátnőmnek, Váncsa Ilonának köszönhetem azt is, hogy 1984-ben Szentgyörgyre költöztem – elsősorban a gyerekek iskolája miatt, hiszen 1990-ig a zárt városnak számító Marosvásárhelyre esélyem sem volt visszatérni –, ő formált igazán embert belőlem. Családi kapcsolat alakult ki közöttünk, tőle tanultam meg tisztelni a környezetet, vigyázni a vízre, szeretni a fákat. Általa lettem jó értelemben vett zöld ember. Az ő könyvei kerültek a kezembe, Hamvas Béla, meg az Üveggyöngyjáték Hermann Hessétől. Iluci olyan embert faragott belőlem, hogy nem tudok elég hálás lenni érte a Jóistennek. Évtizedeken át fogtechnikusként dolgoztam, de párhuzamosan sok éven át nevelő is voltam a tizennyolc éven felüli árva fiatalok ifjúsági központjában. Nem a plusz jövedelemért, mert a központnál nagyon gyengén fizettek, egyszerűen azért, mert kialakult bennem a késztetés: próbáljak mást megkímélni attól, ami nekem keserves volt.
Az évfolyam legifjabbjával, Szöllősi Beátával
– Közel 73 évesen kisebb szenzációt keltve szerzett idén egyetemi diplomát. Miért halogatta ennyit?
– Annak idején azért nem mentem fogorvosi egyetemre, mert a leendő férjem azt mondta, ha egyetemre megyek, a kapcsolatunk nem fog működni. Annyira szerettem, hogy nem is mentem el felvételizni. Miután a gyermekeim felnőttek, úgy éreztem, most belefér. Főleg, hogy közben Váncsa Iluci ilyen környezetvédőt nevelt belőlem, ketten jártuk a parkot, gyűjtöttük az aláírásokat, hogy ne vágják ki a gesztenyéket, ne építsenek szórakozóparkot a Honvéd-kút környékére. Amikor megtudtam, hogy működik helyben környezetvédelmi szak, nem számított, hogy magyar nyelvű, úgy döntöttem, megpróbálom. Mit veszíthetek? Az érettségi átlagom annyira jó volt, hogy fizetnem nem kellett. Az egyetem három éve alatt rájöttem, milyen mértékben diszkriminálja a magyar szakot a kolozsvári egyetemi központ. Ha már sikerült befejeznem az alapképzést, folytatnám a mesterivel, viszont nincs mesteri tagozat a magyar tagozat számára, csak Kolozsváron.
– Mielőtt Váncsa Ilona hatása alá került volna, hogyan viszonyult a természetvédelemhez?
– Nagyon sok szeretet volt bennem az emberek iránt, ugyanakkor minden szépet szerettem. De a vízzel való bánásmódot például Ilutól tanultam, azt is, hogy a fának lelke van. Szeretem a varjakat, és nagyon haragudtam, amikor azt láttam, egy csomó fát megcsonkítanak, hogy eltüntessék a varjak fészkeit, holott védett madárról van szó. Aztán elindult a lavina, a közelmúltban is 70–80 éves egészséges fákat vágtak ki.
– A fák kivágása többnyire bizonyos szakmai érvek mentén zajlik. Mi van, ha egészségesnek látszó, de rejtett betegségekkel rendelkező fák kerülnek a szórásba, amelyek egy nagyobb vihar következtében életveszélyessé válhatnak?
– Amikor az Erzsébet parkban levágták a felső gesztenyesort, már akkor érvényben volt az a favédő törvény, amely tiltja a csonkítást. Mert amit első körben műveltek a gesztenyékkel, az csonkításnak számít. Ami meg a viharveszélyt illeti: a Háromszéki-medence klímája megóv bennünket a szélsőséges időjárástól. Évek óta egyetlen gesztenyefa dőlt ki a parkban, három-négy évvel ezelőtt a Dávid Ferenc-szobor közelében. Az egyik ágát maga a szobor vette kézbe: egy vastag ágat Dávid Ferenc „kapott el”. A szentgyörgyi fakivágásokat amúgy egy cég végzi, mindenki számára jó üzlet: minden egyes fa kivágásáért fizet az önkormányzat, a faanyag pedig az övék, azzal tüzelnek.
– Önt autonómiahívő embernek ismerik, aki nem rejti véka alá a meggyőződését. Hogyan történt, hogy odaállt egy ilyen ügy mellé?
– A lelkemből jött. Előzményként vezettem a Polgári Szövetség Kovászna megyei fiókját, amely aztán külső nyomásra szép lassan eltűnt, elsősorban, mert az ortodoxizmus kezdett hangoskodni benne. Tőkés László nagy híve vagyok, aztán megjelent Sabin Gherman Elegem van Romániából című kiáltványa, elolvasása után kezdett körvonalazódni bennem, hogy ez a járható út, mert Erdély Románia fejőstehene. Kialakult egy csapat, nagyon vagányok voltak, voltak találkozóink is, többször is megfogalmazódott Erdély autonómiájának szükségessége, benne Székelyföld autonómiájával. Aztán egy idő után kettéoszlott a transzilvanista csapat. Újra csak Váncsa Ilukára kell hivatkoznom, vele mentem el először a madéfalvi veszedelemre való megemlékezésre. Aztán Gazda Zoltán hívására kezdtem járni Marosvásárhelyre a Székely Szabadság Napjára, és miután Iluci „lemaradt”, mentem én a székely zászlóval és Erdély zászlójával. Harcolok, ahogy tudok, Erdély autonómiájáért, kapom is érte a „nyakleveseket”, de nem érdekel. És főleg a székely autonómiáért. Nyilvánosan is többször elmondtam: Erdélynek csak úgy lehet autonómiája, ha elismeri Székelyföld önrendelkezését.
– Azt mondja, székely nemzetiségű román állampolgár. A legutóbbi népszámláláskor minek vallotta magát?
– Többen is próbáltak meggyőzni, magyarnak kell vallanunk magunkat, hogy nagyobb tömeget mutassunk fel. Nem, mondtam, ha már van rá lehetőség, milyen dolog, hogy nem székelynek íratjuk fel magunkat? Miért ne mutassuk ki, hány székely él? Mert ha mindenki magyar, olybá tűnhet, hogy székely nem is létezik. Nem veszekedtem, de próbáltam meggyőzni olyan embereket, akikről tudtam, hogy székelyek. Az RMDSZ-központban a hölgy máris mondja: ugye, magyar? Nem, mondom, székely. De hát akkor magyar, nem székely, mondja fel a leckét. Márpedig nekem írja oda, hogy székely, én azt akarom, ha már van rá lehetőség. Még próbálkozott: de akkor kevesebb magyar lesz. De több székely lesz, mondtam. És az lett. Nem vonom kétségbe, lehet, hogy ez egy jó szándékú befolyásolási kísérlet, mert annak is van előnye, ha több a magyar, míg a másik főleg érzelmi töltetű szempont. Ami a legfontosabb: az én szívemben ott van az autonóm Erdély, és ott van az autonóm Székelyföld. És meglesz. Én székely vagyok, ez él a lelkemben.
Movilă Mária
A Maros megyei Palotailván született 1952. augusztus 12-én. Vegyes házasságból származik, szülei hétéves korában elváltak, a törvényszéki döntés értelmében az édesapjához került nevelésre. Az apja azonban fél év után elhagyta, tovább az édesanyja nevelte. Tizedik osztályig a marosvásárhelyi Unirea Líceum román tagozatára járt, majd tanulmányait az Egészségügyi Líceum fogtechnika szakán folytatta, 1973-ban diplomázott. A Suceava megyei Vatra Moldoviței községbe helyezték ki, ahol öt évet dolgozott, majd újabb ötöt Szovátán. 1984 óta él Sepsiszentgyörgyön, 2000-ig alkalmazottként a megyei kórház fogászati poliklinikáján, majd 2025 márciusáig egyéni vállalkozóként. 1993–2000 között gyakorlattanár volt a Hyperon Egyetem szentgyörgyi fogtechnikai kollégiumában. 2008–2009-ben egy évet tanult a Spiru Haret Egyetem szentgyörgyi kihelyezett pszichológia szakán, amit édesanyja gondozása miatt szüneteltetni kényszerült, időközben felszámolták az egyetem szentgyörgyi szakait. 2025-ben diplomázott a Babeș–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett környezettudományi szakán. 2000–2003 között árva és szegény gyerekeket segítő program vezetője volt az Agape Alapítvány keretében, 2003–2011 között nevelő a Kovászna Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság ifjúsági központjában. Társadalmi tevékenysége: 1991–1995 között a Polgári Szövetség Kovászna megyei fiókjának elnöke; 1996–2000 között az Emberi Jogi Liga (LADO) Kovászna megyei ügyvezetője. Természetvédő aktivista. Elvált, két gyermek anyja, kétszeres nagymama, egyszeres dédnagymama.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
