Fontos győzelmet könyvelhetett el a Sepsi OSK a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban. A sepsiszentgyörgyi csapat hétfőn saját közönsége előtt Ignacio Heras idénybeli nyolcadik góljával 1–0-ra nyert a szintén felsőházba jutásra hajtó Jászvásári Politehnica ellen a 15. fordulóban. Ovidiu Burcă együttese újabb sikerével a negyedik helyre lépett a táblázatban, pontegyenlőséggel a második Marosvásárhelyi ASA és a harmadik Bukaresti Steaua mögött.
December 1-je alkalmából népes jászvásári szurkolótábor érkezett Sepsiszentgyörgyre, akik magyarul is köszöntötték a háromszéki nézőket, ugyanis kifeszítettek egy „Boldog nemzeti ünnepet, kedves polgártársak!” feliratú bannert. A találkozó első lehetősége a mezőnyfölényben játszó székelyföldi gárda előtt adódott, a 10. percben Batzula Hunor lövése elsüvített a bal alsó mellett. A sepsiszentgyörgyi alakulat a folytatásban is többet birtokolta a labdát, a 26. percben mégis az ellentámadásokra berendezkedő vendégek szerezhettek volna vezetést, ekkor Darius Ghindovean szöglete után Carlos Inglada fejese a keresztlécen csattant. Nem sokkal később a házigazdák megérdemelten kerültek előnybe, a 30. percben Mavis Tchibota átadását követően Cosmin Matei középre passzolt, Ignacio Heras pedig közelről a hálóba bólintott (1–0).
A második félidőben még töredezettebbé vált a játék, a szabálytalanságok miatt sok volt a megszakítás. Az eredmény megtartására törekvő Sepsi OSK időnként átengedte a területet aktívabb moldvai ellenfelének, amely csak rögzített helyzetekből és beívelésekből veszélyeztetett. Az 55. percben Ștefan Ștefanovici szabadrúgását Bogdan Ungureanu szögletre ütötte, aki a 88. percben Alexandru Jipa kísérletét is magabiztosan hárította. Selymes Tibor legénysége a hajrában igyekezett fokozni a nyomást, azonban a háromszéki együttes szervezett védelme állt a sarat. A Jászvásár a ráadásban közel járt az egyenlítéshez, viszont a csereként beállt Mihai Gligor fejese kevéssel elszállt a kapu felett, így a közel két hónapja veretlen piros-fehér mezesek megérdemelten tartották itthon a három pontot, aminek köszönhetően feljöttek a negyedik helyre.

Labdarúgás, 2. Liga, alapszakasz, 15. forduló: Sepsi OSK–Jászvásári Politehnica 1–0 (1–0).
Sepsiszentgyörgy, Sepsi Duna Aréna, 1825 néző. Vezette: Mihai Motan (Târgovişte). Sepsi OSK: Ungureanu – Oroian, Vîrtej, Haruț, Techereș (Vianna, 59. és Oteliță, 77.) – Păun, Iglesias (Sigér, 77.) – Heras, Matei (Skorup, 77.), Batzula – Tchibota (Oberlin, 59.). Vezetőedző: Ovidiu Burcă. Jászvásár: Fernández – Opriș, Șeroni (Cestor, 83.), Inglada, Dumitru (Gligor, 74.) – Farcaș, Vidaković (Tiehi, 57.) – Ofori (Jipa, 83.), Ghindovean (Istratie, 74.), Ștefanovici – Camara. Vezetőedző: Selymes Tibor. Gólszerző: Heras (30.). Sárga lap: Batzula (55.), illetve Tiehi (75.), Cestor (90+4.).
További eredmények, 15. forduló: Marosvásárhelyi ASA–Concordia Chiajna 0–0, Chindia Târgoviște–CS Tunari 3–0, Sellenberki SK–CSM Slatina 1–2, Szatmárnémeti Olimpia–FC Voluntari 0–1, Újszentesi SK–Gloria Beszterce 2–1, FC Câmpulung Muscel–FC Bacău 0–0, Bukaresti Steaua–Ceahlăul Piatra Neamț 2–0, Nagyváradi FC Bihar–CS Dinamo Bukarest 5–0, Vajdahunyadi Corvinul–CS Afumați 3–2, Resicabányai CSM–FC Metalul Buzău 2–0.
A táblázat:
1. Vajdahunyad 12 3 0 25–9 39
2. Marosvásárhely 9 3 3 33–16 30
3. Steaua 9 3 3 27–18 30
4. Sepsi OSK 9 3 3 20–14 30
5. Nagyvárad 9 2 4 30–15 29
6. Resicabánya 9 2 4 27–14 29
7. Voluntari 7 6 2 17–11 27
8. Metalul 8 2 5 26–15 26
9. Târgovişte 7 3 5 27–15 24
10. Chiajna 7 3 5 24–14 24
11. Jászvásár 7 3 5 15–15 24
12. Afumaţi 6 3 6 23–21 21
13. Bacău 4 5 6 13–19 17
14. Slatina 4 4 7 17–20 16
15. Piatra Neamţ* 5 3 7 15–25 16
16. Újszentes 4 3 8 19–27 15
17. Sellenberk 3 4 8 22–24 13
18. Dinamo 2 6 7 12–24 12
19. Beszterce 2 4 9 13–26 10
20. Câmpulung 2 3 10 8–33 9
21. Tunari 1 5 9 13–28 8
22. Szatmárnémeti 2 1 12 11–34 7
* két büntetőpont levonva
A háromszéki csapatnak a héten még két mérkőzése lesz: csütörtökön 16.15-től a Kolozsvári Universitatea ellen lép pályára a Sepsi Duna Arénában a Román Kupa csoportkörének második fordulójában, majd vasárnap 11 órától az újonc CS Tunari otthonában igyekszik begyűjteni a három pontot a másodosztályú bajnokság 16. játéknapján.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.