Makovecz Imrére emlékeztek Vargyason

2025. december 2., kedd, Közélet

Makovecz Imrére emlékeztek az általa tervezett helybeli református templom felszentelésének huszadik évfordulóján szombaton Vargyason, ahol az ünnepi istentisztelet keretében méltatták a Kossuth- és Ybl Miklós-díjas magyar építész munkásságát, életútját is. Erről vetített képes előadás keretében Müller Csaba kolozsvári építész beszélt.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A 90 éve, 1935. november 20-án született Makovecz Imre (elhunyt 2011-ben) annak idején díjmentesen bocsátotta a helyi közösség rendelkezésére a templom terveit. Ezt pedig Vargyas kicsiny, mindössze 121 lelket számláló református közössége nem felejtette el.

Az ünnepi alkalmon Tüzes-Bölöni Ferenc olaszteleki lelkipásztor, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese hirdetett igét. Prédikációjában nem csak Makovecz Imre építészetéről, de életszemléletének fontosságáról is szólt, arról, hogy ő nem csupán tájba illeszkedő épületeket tervezett, hanem olyanokat, melyek egyúttal a Mindenség rendjébe illeszkednek.

Az igehirdetést követően Bod Péter, a vargyasi leányegyházközség lelkipásztora köszöntötte az ünneplőket, felelevenítve, hogy a templom 1997 és 2005 között épült, 2005. október 2-án szentelték fel. Emlékezett elődjére, néhai Székely Miklós lelkipásztorra, aki „szívvel és lélekkel, harcolt az ügyért, hogy itt templom legyen, és ez a templom megépüljön”. Mint említette, az elmúlt húsz évben a templomhajót és a hátsó tornyot újra kellett fedni, a költségeket az egyházkerület, Kovászna Megye Tanácsa, illetve a helyi közbirtokosság fedezte. 

A templomépítés kapcsán Krizbai Imre és Andorkó Ferenc nyugalmazott lelkészek is emlékeket idéztek, énekelt a székelyszáldobosi Református Nőszövetség énekkara, verset szavalt Csíki Ida, valamint Tóth Rebeka nyugalmazott tanítónő, a vargyasi leányegyházközség legidősebb tagja.

Végül a templom előtt a Makovecz Imre emlékére elhelyezett kopjafánál Sütő Gábor helybéli fafaragómester mondott beszédet. Mint hangsúlyozta, a helyet, ahova a vargyasi református templom épült, egykor Őrzőnek nevezték, ezáltal a ma élők is őrzői a régi kincseknek, értékeknek, melyeket kötelességünk továbbadni és átörökíteni az utánunk jövőknek.

Az ünnepség a kopjafa megkoszorúzásával folytatódott, majd a vargyasi közbirtokosság székhelyén ebéddel fejeződött be.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2025-12-02: Közélet - Ferencz Csaba:

Dalos köszöntés (Harmincéves a Pro Musica Kamarakórus)

Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte a sepsiszentgyörgyi Pro Musica Kamarakórus a 24. Háromszék Kamarakórus Fesztivál keretében. A Gyöngyvirág utcai református templomban négy együttes színvonalas műsorral köszöntötte a jubiláló kórust.
2025-12-02: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Ünnepre hangoló traktoros felvonulás Lisznyóban

Látványos eseménnyel indult idén is az adventi várakozás időszaka Lisznyóban, vasárnap este ünnepi díszbe és fényekbe öltöztetett traktorok járták végig a település utcáit, s bár az időjárás nem volt éppen barátságos, kitartóan esett, a református templom előtti emlékparkban sokan várták, hogy megérkezzen a ragyogó fényárban pompázó, hatalmas gépek zenével kísért menete.