Advent a Székely Mikó Kollégiumban

2025. december 3., szerda, Közélet

A korábbi esztendőkhöz hasonlóan az advent első vasárnapját követő első tanítási napon a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban meggyújtják az óriás adventi koszorú első gyertyáját. Az alkalomból tegnap a főépület udvarán és a kicsi Mikóban gyűltek össze a diákok, ma délben a tanárok vesznek részt egy rövid elcsendesedésben.  

  • Meggyújtották az első adventi gyertyát az iskola udvarán. A szerző felvétele
    Meggyújtották az első adventi gyertyát az iskola udvarán. A szerző felvétele

Idén keddre esett az advent kezdete utáni első tanítási nap, de ez nem akadályozta meg a Székely Mikó Kollégiumot, hogy a diákság és a pedagógusok körében emlékeztessen eme különleges időszak jelentőségére. Tegnap a kollégium főépületének udvarán a nagyszünetben gyújtották meg az első gyertyát, egy órával korábban ugyanezt tették a kicsi Mikóban is. A következő három kedden és szerdánként a tanári szobában is ugyanígy összegyűlnek és gyertyát gyújtanak, a negyedik alkalommal ökumenikus áhítatot tartanak – tudtuk meg a kollégium reformátusvallás-tanárától. Kinda Eleonóra lapunknak elmondta, szintén tegnap indították a cipősdoboznyi szeretetakciót, arra kérték a diákokat, az édesség mellé csak vadonatúj sálat, sapkát, kesztyűt, esetleg piperecikket tegyenek. Idén a helyi Gödri Ferenc utcai szociális óvoda és kismamaközpont, a kézdiszentléleki P. Bartók Albert Napközi Otthon és a Bákó megyei magyarfalusi gyermekek javára gyűjtenek, utóbbiaktól már megkapták az angyalleveleket.

A tegnapi gyertyagyújtással és a következő három hasonló alkalommal az iskola a szeretetre, a belső elcsendesedésre, az egymás iránti segítő odafigyelés fontosságára kívánja ráirányítani a figyelmet, utóbbi példájaként egy rendellenességgel született diákjuk műtétéhez kezdenek gyűjtést ebben az időszakban. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 939
szavazógép
2025-12-03: Közélet - Szekeres Attila:

Székely megemlékezők Austerlitznél

220 éve, 1805. december 2-án zajlott a csehországi Brünn közelében, Austerlitznél a „három császár csatája” néven elhíresült ütközet. Ez volt a napóleoni háborúk egyetlen csatája, ahol mindhárom székely határőr ezred katonái részt vettek. A csatatér ma már nemzetközi emlékhely, ahol évente közel kétezer hagyományőrző részvételével hadijáték keretében elevenítik fel a múltat és emlékeznek a hősi halottakra. A rendezvény része a székely megemlékezés Telnice faluban.
2025-12-03: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Gátat vetnének a földszinti lakások üzletté alakításának (Sepsiszentgyörgy)

2026-tól kezdve nem adnak engedélyt a földszinti tömbházlakások üzletté vagy irodává alakítására Sepsiszentgyörgyön, és jelentősen megemelik az utólag épített külső bejáratok alatti területek bérleti díját is.