Az egyházi év ott fejeződik be, ahol kezdődik az advent. A négyhetes időszak – a felkészülés, a várakozás, a csend – arra ad lehetőséget, hogy az ember lelassítson, számot vessen, és előkészítse magában az új csodák jászolát. Ezt a belső utat járja végig Újvárosi Katalin székelyderzsi unitárius lelkésznő könyve, a Menjünk el Betlehembe, amelyet Csomakőrösön és Kovásznán mutattak be kedd este. A szerzővel Ferencz Éva, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és Népfőiskola elnöke beszélgetett.
A könyvbemutató nemcsak egy kiadványról szólt, hanem arról is, hogyan lehet visszatalálni a természet és a hit ritmusához, a rendhez, amely egykor a családokat és a közösségeket megtartotta, s miért olyan fontos újra megtanulni csendben lenni. Erre ad választ Újvárosi Katalin könyve, amely felekezettől függetlenül minden hívőhöz és olvasóhoz szól.
Ferencz Éva felvezetésében arról beszélt, hogy sokáig úgy tekintett az adventre, mint az év utolsó rohanására. „Még ezt a száz métert kibírjuk, és jöhet a karácsony” – fogalmazott. Hozzátette: „Teljesen elfelejtettük azt, hogy a természettel együtt élve, a nap és a hold járását követve megvolt az ideje a hangoskodásnak is, meg az elcsendesülésnek is, a vetésnek is, a termés betakarításának is, és annak is, hogy az ilyen hosszúra nyúlt téli estéken az ember egy kicsit befelé, a lelkére figyeljen.”
A beszélgetés során Újvárosi Katalin elmondta, hogy a könyv két élményből nőtt ki. Az egyik egy külföldi adventi vásár: fényár, óriási betlehem és egy idős asszony kérdése – „de hol a jászol?” –, amelyre a díszletek között alig lehetett választ találni. „Rádöbbentem: az életünk is ilyen, minden ott van körülötte, csak a lényeget takarjuk el” – fogalmazott. A másik élmény a Covid idejére esik, amikor bezárultak a templomok, ő pedig Elcsendesülő néven internetes csoportot indított, ahol adventben naponta osztott meg rövid gondolatokat. Ekkor tapasztalta meg, milyen nagy igény van arra, hogy a „kis jászol” újra láthatóvá váljon az emberekben.
A Menjünk el Betlehembe nem egyetlen felekezetnek szól. „A nagy dolgok úgyis közösek” – mondta. A könyv első része óvodás és kisiskolás gyerekeknek és szüleiknek készült: advent első napjától karácsonyig minden estére jut egy rövid, ismétlődő szöveg, egy bibliai történet és egy közös tevékenység. Újvárosi Katalin szerint az ismétlődés rendet teremt, és segít, hogy a gyerek számára a karácsony a saját hagyományaikhoz kötődjön. Olyan motívumokat választott, amelyek a „mi néplelkünkhöz” kötődnek, mert a gyerekek ezt érzik sajátjuknak
Arra biztatja a családokat, jelöljenek ki egy kis sarkot otthon, ahol minden este szertartásszerűen ugyanoda ülnek le, meggyújtanak egy gyertyát, és röviden egymásra figyelnek. Elismeri, hogy ez áldozatot jelent a mai rohanó életben, de szerinte épp ez ad tartást: nem az ajándéklistára emlékszünk, hanem az együtt töltött esték melegére. Úgy látja, ha a rend szétesik, vele együtt esnek szét a családok és a közösségek is; a korlát szerinte nem bilincs, hanem az, ami megtart.
A könyv második része a felnőttekhez, főleg házaspárokhoz szól. A lelkésznő egy megdöbbentő adatot is idézett: a mai felnőttek átlagosan napi hét percet beszélgetnek egymással, és ebbe az is beletartozik, hogy „mit vegyünk”, vagy „ki viszi el a gyereket”. „Ha valamitől félek, az a kiüresedés” – mondta. – „Ha nem teszünk a lelkünkért, kiürülünk.” Ezért azt javasolja, hogy amikor a gyerekek már alszanak, a szülők szánjanak magukra tíz percet: olvassák el az aznapi rövid elmélkedést, és írjanak egymásnak pár sort. Lehet ez akár egy szerelmeslevél is – húsz év házasság után talán furcsán hangzik, de éppen ez a játékosság ébreszthet újra.”
Az est végén a gyülekezeti teremben az adventi koszorún pislákoló gyertya fénye, amely körbejárt a szavakban és az emlékekben, talán mindenkiben felvillantott valamit abból a kicsi jászolból, amelyről Újvárosi Katalin beszélt: nem látványosság, hanem belső hely. Röviden talán így foglalható össze az este üzenete: advent nem pluszfeladat, hanem esély arra, hogy rendet tegyünk magunkban. Hogy újra feltegyük a kérdést: „és a lelkem hogy van?” – és ne féljünk meghallani rá a választ.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
