Pénteken, augusztus 3-án 17 órától az Erdővidéki Vállalkozók Egyesületének meghívására az Asimcov szervezésében Preiss Tivadar, a Kis- és Középvállalkozók Országos Ügynökségének tanácsadója a 2009-ig terjedő országos befektetési programról tart előadást.
Eurótarifák
Az Európai Bizottság a hét végén honlapján közzéteszi azoknak a mobiltelefon-szolgáltatóknak a listáját, amelyek az előírt határidőig, azaz július 30-áig nem ajánlották fel ügyfeleiknek a választás lehetőségét a mobiltelefonok külföldi használatért járó régi és új roaming-tarifák között. A bizottság távközlésért felelős tagja, Viviane Reding szóvivője szerint azok az ügyfelek, akik hétfőig nem kaptak erre lehetőséget, bírósághoz is fordulhatnak az ügyben. Mint ismeretes, az Európai Unióban július 30-áig minden mobilügyfélnek fel kell kínálni az eddiginél olcsóbb, úgynevezett eurótarifát. A határidő elmulasztása miatt a nemzeti távközlési felügyelet bírságot is kiszabhat az adott vállalatra. Brüsszeli források szerint a németországi, luxembourgi, finnországi, szlovéniai és máltai mobilszolgáltatók jól állnak, problémák vannak a végrehajtással egyebek mellett Romániában, Bulgáriában, Cipruson, Franciaországban és Belgiumban.
Román cég a magyarországi privatizációban
A román Grampet GFR (Grupul Feroviar Român) Rt. vállalat a harmadik legjobb indikatív ajánlatot nyújtotta be az első körben a MÁV Cargo Zrt. privatizációjára ― adta hírül a Ziarul Financiar. A MÁV Cargo Zrt. illetékesei az ajánlatok tartalmával kapcsolatban nem nyilatkozhattak. A magyar állami vasúttársaság teherszállító cége privatizációjának első fordulóját augusztus közepén kívánják zárni, ekkor hozzák nyilvánosságra azt a legfeljebb öt pályázót, akik kötelező érvényű ajánlatot tehetnek a második fordulóban.
A Ziarul Financiar szerint az indikatív ajánlatok felbontását követően készített ,,első listán" a sorrendet egy szlovák vállalat vezeti, míg a második helyet egy befektetési alap foglalja el. A lap szerint a német Deutsche Bahn nem került be az első öt közé, míg egy másik erős vállalat, az osztrák Rail Cargo is csak a hetedik, a román államvasutak teherfuvarozó részlege (CFR Marfa) pedig a tizenkét ajánlattevő között csak az utolsó előtti helyet foglalja el. A Grampet GFR egyébként néhány hónappal ezelőtt megvásárolta 16,5 millió euróért Szerbia legjelentősebb vagonépítő és -javító vállalatát, a Zelvoz Smederevot. Emellett a hazai vállalat a bolgár Bulgarian Railway Companyban is részvényeket birtokol ― írja a Ziarul Financiar.
A MÁV május 29-én hirdetett nyilvános, kétfordulós pályázatot a MÁV Cargo Árufuvarozási Zrt. teljes részvénycsomagjának értékesítésére. A második forduló ajánlattételi határideje október 19.
Viharos fejlődés előtt a szélenergia
Hatalmas összegű beruházások révén robbanásszerű fejlődés várható a hazai szélenergia-iparban, a következő években az 1,5 milliárd eurót is elérheti a fejlesztésekre szánt összeg. A Dobrudzsában készülő beruházások iránt multinacionális cégek és helyi vállalkozók is élénken érdeklődnek, a régió a kedvező szélviszonyok miatt rendkívüli lehetőségeket rejt a szektor számára. A Money Express gazdasági magazin szerint a következő három-öt évben egyedül a portugál érdekeltségű Eviva Energy 560 millió euró értékben épít fel szélerőműveket, amelyek teljesítménye 400 megawatt lesz. A vállalat igazgatója a magazinnak elmondta: azzal számolnak, hogy a befektetés négy-hat éven belül megtérül. Egyes beruházók még az ingatlanüzletnél is nagyobb profitlehetőséget látnak a szélenergia-szektorban. Míg egy 400 000 euró értékű bukaresti ingatlan átlagosan 2500 euró hasznot hoz a tulajdonosnak, addig a félmillió eurós beruházással a szélenergia révén a 7000 eurót is elérheti a haszon. A megélénkülő piac Konstanca, Vrancea és Ialomiţa körzetét is érinti, a hazai vállalatok mellett cseh, spanyol és ausztrál érdekeltségű cégek is érdeklődnek, a beruházások összege 100 és 140 millió euró közötti. A spanyol Detea ingatlancsoport például két ,,szélpark" felépítését tervezi két éven belül. Romániában jelenleg az áramszolgáltatás mindössze 0,06 százaléka származik szélerőművekből.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.