Labdarúgás, 2. LigaKötelező sikerével dobogóra lépett a Sepsi OSK

2025. december 8., hétfő, Sport

A több mint két hónapja veretlen sepsiszentgyörgyi csapat végig uralt mérkőzésen ünnepelhette idénybeli tizedik győzelmét, miután tegnap 2–0-ra diadalmaskodott a táblázatban utolsó előtti CS Tunari otthonában a másodosztályú labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában, így a harmadik helyre lépett elő.

  • Fotó: Tókos Csaba
    Fotó: Tókos Csaba

Több mint ötven szurkoló kísérte el a sepsiszentgyörgyi együttest Ilfov megyébe, ahol a jobb játékerőt képviselő vendégek rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, azonban a mezőnyfölényük kevés helyzettel társult. A háromszéki gárda először a 13. percben veszélyeztetett, ekkor Ignacio Heras senkitől sem zavartatva célt tévesztett, majd az első félidő derekán Cosmin Matei szabadrúgása szállt kevéssel fölé. Ovidiu Burcă legénysége fél óra elteltével vezetést szerezhetett volna, viszont Dimitri Oberlin lövését Sebastian Moroz bravúrral szögletre tolta. A székelyföldi alakulat végül a 41. percben került előnybe, Darius Oroian passzát követően az érkező Heras a hálóba továbbított (0–1), aztán a szünet előtt Matei próbálkozását fogta a kapus.

A második felvonásban is a Sepsi OSK akarata érvényesült a rossz minőségű gyepen, miközben az ellentámadásra berendezkedő házigazdák csak elvétve lépték át a félpályát, így egyáltalán nem okoztak gondot ellenfelüknek. Ovidiu Burcă legénysége több lehetőséget kialakított, Batzula Hunor és Heras kísérletét is védte a hálóőr, aki a 62. percben már tehetetlen volt: Matei beíveléséből Heras fejjel a jobb alsóba csúsztatott (0–2), megszerezve ezzel idényben tizedik találatát. A játék képe a hátralévő időben sem változott, Batzula újabb lökete a hosszú alsó mellé ment, Heras lövését pedig kiütötte Moroz, ezáltal a különbség nem változott, ugyanakkor a Tunari emberhátrányban fejezte be a találkozót, mivel Vlad Filip megkapta a második sárgáját.

Labdarúgás, 2. Liga, alapszakasz, 16. forduló: CS Tunari–Sepsi OSK 0–2 (0–1).
Tunari, községi stadion. Vezette: Dragoș Țurcanu (Piatra Neamţ). Tunari: Moroz – Pîrcălabu, Furtună, Filip, Șerban (Roșu, 80.), Bara, Moga, Györgyi (Badea, 80.), Țegle (Spătaru, 72.), Plumbuitu (Stanciu, 66.), Bălan. Vezetőedző: Dinu Todoran. Sepsi OSK: Ungureanu – Oroian, Haruț, Vîrtej, Techereș – Păun, Iglesias (Sigér, 84.) – Heras (Sila­ghi, 90+2.), Matei (Tchibota, 90+1.), Batzula (Ghimfus, 80.) – Oberlin (Cmiljanić, 84.). Vezetőedző: Ovidiu Burcă. Gólszerző: Heras (41., 62.). Sárga lap: Filip (51., 90+3.), Györgyi (58.). Kiállítva: Filip (90+3.).

További eredmények, 16. forduló: Concordia Chiajna–Chindia Târgoviște 0–1, FC Bacău–Bukaresti Steaua 3–2, Gloria Beszterce–FC Câmpulung Muscel 6–0, FC Voluntari–Újszentesi SK 3–1, CSM Slatina–Szatmárnémeti Olimpia 3–1, CS Afumați–Sellenberki SK 1–0, CS Dinamo Bukarest–Marosvásárhelyi ASA 0–2, Resicabányai CSM–Nagyváradi FC Bihar 2–3, FC Metalul Buzău–Ceahlăul Piatra Neamț 2–1, Jászvásári Politehnica–Vajdahunyadi Corvinul 0–0.

A táblázat:

1. Vajdahunyad            12        4            0        25–9    40

2. Marosvásárhely       10        3            3        35–16  33

3. Sepsi OSK                 10        3            3        22–14  33

4. Nagyvárad                10        2            4        33–17  32

5. Steaua                        9        3            4        29–21  30

6. Voluntari                    8        6            2        20–12  30

7. Resicabánya              9        2            5        29–17  29

8. Buzău                         9        2            5        28–16  29

9. Târgovişte                 8        3            5        28–15  27

10. Jászvásár                 7        4            5        15–15  25

11. Chiajna                    7        3            6        24–15  24

12. Afumaţi                   7        3            6        24–21  24

13. Bacău                      5        5            6        16–21  20

14. Slatina                     5        4            7        20–21  19

15. Piatra Neamţ*       5        3            8        16–27  16

16. Újszentes                4        3            9        20–30  15

17. Sellenberk              3        4            9        22–25  13

18. Beszterce               3        4            9        19–26  13

19. Dinamo                  2        6            8        12–26  12

20. Câmpulung            2        3          11          8–39    9

21. Tunari                     1        5          10        13–30    8

22. Szatmárnémeti     2        1          13        12–37    7

* két büntetőpont levonva

A Sepsi OSK idei utolsó mérkőzését pénteken 17.30-tól játssza, amikor a Concordia Chiajna látogat a Sepsi Duna Arénába a másodosztályú labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 935
szavazógép
2025-12-08: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Könyvbemutató
FERENCZ CSABA, lapunk munkatársa a fény néha eltéved, 60 fotó – 120 haiku című versalbumát december 9-én, kedden 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében mutatják be. Társszervező a Bod Péter Megyei Könyvtár, házigazda és beszélgetőtárs: Szonda Szabolcs könyvtár­igazgató. Közreműködik a Mácsafej zenekar.
2025-12-08: Sport - Miska Brigitta:

Itthon nyert a sepsiszentgyörgyi csapat (Labdarúgás, 3. Liga)

A fél órát emberelőnyben játszó Sepsi OSK II. pénteken hátrányból fordítva 3–2-re győzött a vendég Petrolul Ploiești II. ellen, míg a táblázatban második Kézdivásárhelyi SE tegnap 4–0-ra kikapott az éllovas Sporting Liești otthonában a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában.