László Zsuzsa
Jó ideig nyakunkon lesz a korai sötétség, délután ötkor már ránk telepszik. Kötve hiszem, hogy ez különösebb örömet jelentene bárkinek. Messze még a pizsamaosztás, amikor az ember már kezdi dörzsölni a szemét.
Valahogy mintha borulna minden, kicsit össze vagyunk zavarodva. Jómagam legalábbis, biztos. Nem tudom, hogy más miként van ezzel, de én az Istennek sem tudok megbarátkozni a hosszan tartó sötéttel. A november tűnik a leghosszabbnak, a december már elviselhetőbb, ünnepekkel teli, kicsit felpörög az élet. Lehet már tervezni a karácsonyt, agyalni az ajándékokon, utánajárni, beszerezni azokat időben. De legalább a novembert már letudtuk! És hátha lesz igazából is tél, nem csak naptár szerint. Fehér, valódi, olyan, amilyennek lennie kell. Amikor minden hófehér, még a sötétség sem annyira sötét. Mintha kivilágosodna, megnyílna a világ.
Kínlódom rendesen most a sorokkal, gondolom, ez legalább elég világos. A sötétség az agyamon is eluralkodott, és hiába próbálom kirángatni a fényre, minduntalan kicsúszik a markomból. Egy épkézláb gondolatot sem sikerül előkaparni, mégis sorakoznak a szavak egymás után, mintha azt remélném, hogy csak lesz ebből a végére valami. Nagy reményt mégsem fűzök ahhoz, hogy „sorkatonáim’’ majd megoldják maguktól, amit kell, hiszen nem sok munícióval látom el őket. Pedig érzem, hogy ott bent, valahol mélyen vannak dolgok, amelyek szeretnének felszínre jönni, keresik az utat, csak épp a fényt nem találják hozzá. A szerencsétlen szavak értelmetlenül botladoznak, csodálkoznak, hogy mi a csudát keresnek most itt. Hát, én sem tudom. Talán egyszerűen megpróbálom csak azért is tornáztatni az agyamat, fantáziámat. Persze, ezzel minek fárasztok másokat, lopom az emberek drága idejét? Lehet, hogy ha ezt a tehetetlenséget kibeszélem magamból, megkönnyebbülve le is pakolhatom. Ez viszont nagyfokú önzésre vall. Az az érzésem, hogy mindenképp bocsánatot kell kérnem. Megtörténik néha, hogy a legjobb szándék sem hoz kézzelfogható eredményt. Az is lehet, hogy ilyenkor egyszerűen csak hátra kell kicsit dőlni, abbahagyni a rágörcsölést, nagyot akarást, és szépen, nyugodtan kivárni, hogy helyreálljanak a dolgok. Biztos, hogy bekövetkezik! Különben is, hát nem elmúlt az undok november? Aztán közeledik az év legszebb ünnepe, és egyre több lesz a fény is.
Na, úgy látom, ahogy kiírtam magamból a sötétséget, tényleg megkönnyebbültem, és mintha kicsit világosabb lenne. Mindenképp bocsánatot kérek az önzésemért, és azért, hogy magukra hagytam a szavakat. Most ennyire tellett tőlük, úgy boldogultak, ahogy tudtak. Ígérem, hogy legközelebb nem engedem őket a sötétségben elárvultan, értelmetlenül kószálni!
Fotó: Pixabay.com
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
