A 2025-ös esztendő utolsó mérkőzésére készül a Sepsi-SIC, amely vasárnap 19 órától a bajnoki bronzérmes Marosvásárhelyi VSK otthonában lép pályára a teremlabdarúgó 1. Liga 12. fordulójának zárómeccsén. A két együttes legutóbb október közepén találkozott egymással, akkor pontosztozkodással ért véget a székelyföldi rangadó.
A hétvégi lesz a tizedik egymás elleni bajnokija a két székely alakulatnak: két döntetlen mellett hat alkalommal a Sepsi-SIC örülhetett, míg a Marosvásárhelyi VSK mindössze egyszer nyert. A futsalélvonal legutóbbi fordulójában a vásárhelyiek 3–2-re kikaptak a Dévai Autobergamo otthonában, ez az idénybeli negyedik vereségük volt. A Mánya Szabolcs által irányított háromszékiek viszont győzelemmel fejezték be a pontvadászat 11. körét, miután egy őrült, három vendégkiállítást hozó mérkőzésen 9–4-re felülmúlták a Háromszékre látogató West Déva csapatát. A VSK a mostani szezonban öt hazai összecsapásából csak kettőt nyert meg, egyet döntetlennel zárt, kettőt pedig elvesztett; a vásárhelyiek ezeken a találkozókon 20 gólt szereztek és 17 találatot kaptak. Jó előjel a vasárnapi bajnoki előtt, hogy a Mánya Szabolcs által edzett zöld-fehérek öt idegenbeli meccsükből hármat sikerrel vettek, egy döntetlen és egy vereség mellett. A Sepsi-SIC kiszállásain összesen 21 gólt jegyzett, és mindössze tizenegyet kapott, így ebben a mutatóban is jobb, mint hétvégi vendéglátója. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.