Női kézilabda, világbajnokságNorvégia ötödször aranyérmes

2025. december 15., hétfő, Sport

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland–német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23–20-ra diadalmaskodott a német csapat felett. A fordulatokban gazdag bronzmérkőzésen a francia együttes hosszabbítást követően 33–31-re győzött a holland gárda ellen.

  • Fotó: Facebook / International Handball Federation
    Fotó: Facebook / International Handball Federation

Magas tempóban indult a találkozó, gyors támadások és sok gól jellemezte a finálé elejét. A németek 32 év után szerepeltek újra döntőben és hét perc után 6–4 arányban vezettek. A folytatásban inkább a hatékony védelmek uralták a mérkőzés képét, az eredmény pedig végig szoros volt, egyik fél sem lépett el riválisától. Pihenőre döntetlennel vonultak a csapatok (11–11), a német védelem teljesítményét jól jellemezte, hogy a góllövőlista második helyén álló Henny Reistad az első játékrészben nem talált be, ugyanakkor a norvég együttes saját magához képest pontatlanabbul támadott.

A második félidő elején megszületettek az első Reistad-gólok, ezekkel és a 45 esztendős hálóőr, Katrine Lunde védéseivel együtt a norvégok a meccs addigi legnagyobb különbségét kialakítva eltávolodtak (15–12). Innen egy találatra felzárkózott a társházigazda, sőt, egyenlített is (17–17). A vezetést nem sikerült átvennie, viszont elérte azt, amit ezen a tornán még egyetlen alakulat sem: kiélezett szituációban, mindössze egygólos lemaradással vágott neki az utolsó öt percnek. A hajrában azonban a skandináv válogatott végül a vártnál nehezebben, de érvényesítette a papírformát, így öt ezüst- és négy bronz mellett ötödször ünnepelhetett vb-aranyat.

A 14 védéssel záró Lunde az előzetes tervek alapján ezzel a találkozóval búcsúzott el a norvég csapattól, a sportági legenda három ötkarikás és hét Európa-bajnoki elsőség mellé harmadik vb-sikerét zsebelte be.

Eredmények: * elődöntők: Franciaország–Németország 23–29, Hollandia–Norvégia 25–35 * bronzmérkőzés: Franciaország–Hollandia 33–31 * döntő: Németország–Norvégia 20–23.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 935
szavazógép
2025-12-15: Sport - :

Csak szépítésre futotta az FK Csíkszereda erejéből (Labdarúgás, SuperLiga)

Az FK Csíkszereda pénteken 3–1-re kikapott a Román Kupa-győztes Kolozsvári CFR otthonában a SuperLiga 20. fordulójában, így sorozatban harmadszor szenvedett vereséget és 16 ponttal továbbra is tizennegyedik a táblázatban. Ilyés Róbert csapata december 22-én, hétfőn 20 órától az Universitatea Craiova vendégeként zárja az évet.
2025-12-15: Sport - Tibodi Ferenc:

Gólgazdag meccsen kaptak ki Marosvásárhelyen (Teremlabdarúgás, 1. Liga)

Az év utolsó mérkőzésén elszenvedte idénybeli második vereségét a Sepsi-SIC, amely vasárnap egy gólgazdag és kiélezett összecsapáson 7–6-ra kikapott a Marosvásárhelyi VSK otthonában a teremlabdarúgó 1. Liga 12. fordulójának zárómeccsén. Ennek ellenére a zöld-fehérek a felsőházi rájátszást érő harmadik helyen telelnek.