Az adni, ajándékozni, adakozni kifelé irányuló cselekvés, mely másik személy vagy közösség pozitív gyarapítását célozza. Az elsődleges szeretetnyelvek (Garry Chapman: Az öt szeretetnyelv) egyike az ajándékozás, vagyis ez a szeretet egyik megnyilvánulási formája. A jó szándék, hogy örömet okozzunk a másiknak – ez a motivációja ennek a cselekvésnek, de nemcsak, hiszen a gesztus az adakozónak is örömforrás, boldogságot szül, továbbá jót tesz az önértékelésnek, az önbizalomnak, hiszen egy belső pozitív tulajdonság kifejezésre juttatásáról szól. Fokozza ezt az érzést a köszönet és hála, mely hozadéka lehet az adásnak. 

A kapás, vagyis az elfogadás, mint az adás párja ugyanilyen fontos az egyensúly fenntartásához. Az elfogadás is csak nyílt szívvel történhet jól, amiben benne kell lennie a hálának és örömnek, hogy viszonzást kapjon az adakozó fél figyelme és igyekezete. Ebben a harmonikus egymásra figyelésben mindkét fél gazdagodik és ez erősíti a kapcsolatot, illetve a tiszteletet egymás iránt.

Probléma akkor van, ha ebben a körforgásban felborul a kölcsönösség. Ha az egyik fél túl sokat ad viszonzatlanul, vagy ha visszautasításban részesül. Ugyanis van olyan személy, aki nem fogad el, mert lekötelezve érzi magát utólag, vagy méltatlannak tartja, ha viszonzás nélkül bármit el kéne fogadnia. 

Adódik a kérdés: hogyan lehet jól csinálni? Mindkét oldalnak megvannak a maga „szabályai”, éspedig: ha adni akarunk, adjunk szívből, feltétel nélkül; tartsuk szem előtt a másik igényeit; ne erőltessük és főleg ne hivalkodjunk a gesztussal. Ha kapunk, akkor fogadjuk elismeréssel, hálával, ne akarjuk rögtön „visszafizetni”, azt majd a későbbiekben megtehetjük. Fontos, hogy annyit fogadjunk el, amennyit majd a magunk során hajlandók vagyunk visszaadni.

Legvégül pedig: mit adjunk/fogadjunk be? Adjunk kedvességet, segítő kezet, támogatást, valódi figyelmet és szeretetet, és mikor ebben a körforgásban visszakapjuk, amit adtunk, akkor a befogadás által mindenki (lelke) gazdagodik.

Keresztes Erika bizalmi tanácsadó