A maksai, sepsibesenyői és eresztevényi óvodások közös csoportja nyerte el az áprilisban elindított Kiskertész program első díját a benevezett 1560 gyermek közül. A nagy sikerre való tekintettel jövőben már januárban meghirdetik a második kiadást.
Az óvodás és elemista korosztályoknak szóló kezdeményezés célja a természettel való kapcsolat, az egészséges életmód, a fenntarthatóság és a közösségépítés ösztönzése, egyszerűbben fogalmazva az, hogy a gyermekek legyenek szabad levegőn, ültessenek, öntözzenek, és egyenek saját termelésű egészséges zöldségeket. A programot a Sepsi Metropolisz Övezet indította el Sepsiszentgyörgyön és a környékbeli falvakban a megyei mezőgazdasági igazgatóság, a tanfelügyelőség és a Sapientia tudományegyetem együttműködésével; a mintát Hargita megyéből hozták, ahol már egy ideje gyűlnek a jó tapasztalatok. Benevezni egyénileg vagy csoportosan lehetett, a díjakat is ebben a két kategóriában osztotta ki tegnap a szervezet igazgatója, Zsigmond József önkormányzati képviselő. Elmondása szerint rengeteg pozitív visszajelzést kaptak, olyant is, hogy jövőre hagymát ültetnének, hogy arra is kapjon rá a gyermek. Idén nyolcféle vetőmagot osztottak ki (salátát, murkot, zöldborsót, retket, tököt, spenótot, uborkát, céklát), ezeket kellett elültetni – saját kertben vagy rokonnál, szomszédnál, az óvoda vagy az iskola udvarán, csak a tömbházak körüli zöldövezetekben nem. A vetemény sorsáról összesen három beszámolót kellett küldeni: az ültetésről, a nyári öntözésről, a szüretről és a felhasználásról.
A kiskertészek mintegy harmadát a zsűri is meglátogatta; a mezőgazdasági igazgatóság és a sapientiás egyetemi hallgatók szerint öröm volt ezzel foglalkozni, de nem volt könnyű a rangsorolás. Részvételi oklevelet minden benevező kapott, a legjobbak pedig olyan pénzjutalmat, amelyet tan- vagy sporteszközök, társasjátékok, kertészszerszámok beszerzésére fordíthatnak. Az első díj csoportok számára 2500, a második 2000, a harmadik 1500 lej (erre az összegre vásárolja meg a szervező egyesület, amit kérnek), az egyéni kiskertészek pedig 2000, 1500, illetve 1000 lejes jutalmat kaptak.
Csoportban a legkisebbek, a Maksa községi óvodások nyertek – óvónőik, Csáki Eszter és Csősz Ildikó elmondták, hogy nem számítottak erre, hiszen traktorgumikban, a szülők segítségével alakítottak ki ágyásokat, a nagy meleg miatt nem is minden mag kelt ki, sárgarépából azonban nagy termésük lett –, második helyezettek a sepsiszentgyörgyi Pinocchio Óvoda, harmadikok pedig az árkosi Gelei József-iskola májusban még harmadikos diákjai. Egyéniben a sepsiszentgyörgyi Máthé Dorka és Dávid kapott első díjat, a kőröspataki Bálint Rózsa Barbara másodikat, a harmadikat pedig ismét ketten érdemelték ki: a maksai Ilyés Dorka és Marcu Zselyke Boróka.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.