Magyar Polgári ErőKárpátaljára visznek adományokat

2025. december 18., csütörtök, Közélet

Az adventi időszakhoz igazodva Kárpátaljára látogat a Magyar Polgári Erő (MPE) elnöksége, az Ungvári járásban található Nagydobrony falu gyermekotthonát keresik fel adományokkal, az intézményben jelenleg 170 gyerek van gondozásban – jelentették be tegnap az alakulat vezetői. Kulcsár-Terza József ügyvivő elnök és Erőss Bulcsú, a párt sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke továbbá magyar önkormányzati vezetőkkel, képviselőkkel is találkozik. 

  • Kulcsár-Terza József és Erős Bulcsú ma reggel indultak Kárpátaljára. A szerző felvétele
    Kulcsár-Terza József és Erős Bulcsú ma reggel indultak Kárpátaljára. A szerző felvétele

Az MPE két vezetője a tegnapi sajtóértekezleten ismertette, hogy az utazás és a segítségnyújtás ötlete még októberben megfogalmazódott, és úgy vélték, az adventi időszak alkalmas erre, hiszen a rászorulók megsegítése ilyenkor még inkább előtérbe kerül. Az elszakított nemzetrészek közül jelenleg a kárpátaljai magyarság van a legnagyobb bajban, nagyon nehéz időket élnek, egy olyan háborúban kell részt venniük, amihez semmi közük, mégis magyarok halnak meg e konfliktusban. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel történt egyeztetés nyomán Nagydobronyra esett a választásuk, a településen működő Irgalmas Szamaritánius Gyermekotthonra, melynek a háború előtt 70 gondozottja volt, jelenleg ez a szám 170-re nőtt. A gondozásban lévő gyerekek egy része mindkét szülőjét elvesztette a háborúban, az otthon működtetése is hatalmas kihívás, súlyos hiányosságokkal küzdenek, ezek enyhítéséhez tudnak adományaikkal hozzájárulni. Egy személyautóval teszik meg az utat, így egy­előre csak annyit tudnak magukkal vinni, ami elfér a gépkocsiban, és remélik, a határon nem lesznek gondok az adomány kapcsán – jelezték az MPE politikusai.

Arról is beszámoltak, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökével, Brenzovics Lászlóval történt egyeztetésük nyomán magyar önkormányzati vezetőkkel, képviselőkkel is találkoznak a szűk kétnapos ottlétük alatt. Kulcsár-Terza József továbbá azt is elmondta, visszatérésük után gyűjtést szerveznek, nem pártpolitikai alapon, hanem a civil, egyházi szférát és remélhetőleg az egész közösséget bevonva, az így összegyűlő összeget pedig szintén Kárpátaljára szándékoznak eljuttatni a magyarság helyi képviseletén keresztül. Ennek az akciónak a részleteit később ismertetik.

Kulcsár-Terza József szerint összmagyar összefogásra van szükség a kárpátaljai magyarság megsegítésére, hiszen a közösség évek óta hatalmas megpróbáltatásokon megy keresztül. Ez nem politikai kérdés, és nem is áll szándékukban ilyen irányba elvinni – szögezték le.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 617
szavazógép
2025-12-18: Közélet - Fekete Réka:

Felszámolják a hároméves szakiskolákat (Átszervezik a szakképzést)

Az idei kilencedikes felvételin nem hirdetnek helyeket a hároméves szakiskolákba, ez a képzési forma fokozatosan megszűnik, a 2026/2027-es tanévtől csak középiskolai szinten működik a szakoktatás. Az átszervezés folyamatáról, előnyeiről és buktatóiról Kiss Imre megyei főtanfelügyelő és Marius Popescu szakoktatásért felelős háromszéki tanfelügyelő tájékoztatta kedden a sajtó képviselőit.
2025-12-18: Közélet - Nagy D. István:

Parkoló a szálloda helyén (Sepsiszentgyörgy)

Az önkormányzatnak, az állami rendőrség városi szervének, a kataszteri hivatalnak, valamint a környéken lakóknak biztosít időszakos parkolót a sepsiszentgyörgyi városháza azon a területen, ahol korábban a Bodok Szálló állt – tájékoztatta lapunkat Tóth-Birtan Csaba. A területet nem aszfaltozzák le, marad a jelenlegi, lekövezett állapotában. Mint ismert, ezen a területen tervezi felépíteni az önkormányzat a magyar kormány támogatásával a megyeszékhely új kulturális központját.