Érdekes azért, hogy mennyire különböző irányokba képes elindulni a gondolatmenet, miféle érzések, emlékek bukkannak fel bennünk, annak függvényében, hogy épp milyen külső hatás ér akkor, abban a pillanatban. Csakis ez lehet a magyarázat arra, hogy az én filmem most pont az asztal körül kezd el forogni. Mert nem akármilyen asztal ez.

Ha beszélni tudna, vége-hossza nem lenne a történeteinek. Sokgenerációs darab, én a dédnagymamámtól örököltem, egy hosszabb kitérővel. Sokáig egy nagynéninél volt, tőle került hozzám. Emlékszem a gyermekkori, dédinél megejtett látogatásokra, ahol az ebédlőasztal mellett üldögélve még messze nem érte a lábam a földet. Mit tudhattam akkor, hogy egyszer majd az én hétköznapjam részévé válik. Sok éve már annak is, hogy hozzánk került. Hosszú, érdekes utakat járt be, már amikről csak én tudok. Még mindig igen szép, és nagyon biztosan áll a lábán. Amikor visszaköltöztem a szülővárosomba, az új lakásomban az volt az első, hogy kiverettem egy falat, hogy férjen el, aminek férnie kell. Többek közt a dédnagymama ebédlőasztala. A világ kincséért le nem mondtam volna róla. 

És most itt ülök a kávémmal, és nem győzöm követni a torlódó képeket, emlékeket. Igen nagy a nyüzsgés az asztal körül, nem is értem, hogyan fér el ennyi ember, már számolni sem tudom. Képtelenség is lenne számontartani a mindenkori családi, baráti ebédeket, vacsorákat, a hétköznapokat és bulikat, a hajnalig tartó beszélgetéseket, kártyapartikat, hangulatos társasjátékozást. És hány, de hány dráma és nevetés zajlott le asztalunk valamelyik sarkán. Micsoda találkozások és búcsúzások, felhőtlen csacsogások és sorsdöntő, kegyetlen mondatok. És derűs, boldog vagy épp nehezen túlélt karácsonyok. Megszámlálhatatlan, sokféle ember, akik közül már nem egytől meg kellett válni. Így vagy úgy, de kimaradtak, eltűntek az életemből. Most viszont ők is itt sürögnek-forognak, az sem akadály, hogy nem jut mindenkinek szék. Ültek ők már eleget ennél az asztalnál, a fontos, hogy itt vannak újra. Nagy a hangzavar, de csodák csodája, mindenki megérti a másikat, én meg csak nézem és hallgatom őket. És örülök mindenkinek, senkire sem haragszom, még ha lenne is rá okom. Csak csodálkozom, hogy micsoda élményekben volt részem, micsoda emberekkel, és hálás vagyok. Biztos a zene és a karácsonyi hangulat teszi…

Mindenesetre tudna mesélni ez a régi, szép bútordarab. Hát most övé lett a főszerep, róla szólt ez a film. A karácsonyi vacsora után visszatérnek számára is a hétköznapok, és gyűjtheti tovább az élményeket. Mert lesznek még…

Fotó: Pixabay.com