A 2022-es Ukrajna elleni teljes körű invázió nem érte váratlanul az orosz lakosságot. Előtte hosszú éveken keresztül erre kondicionálták át az egész társadalmat, hogy 2022-re egy lojális, háború iránt elfogadó, de minimum semleges lakosságot kapjanak. Sajnos, bizonyos mértékig hasonló eszkalációs kommunikációt látok Európában is, mint Oroszországban másfél évtizeddel ezelőtt, ami szerintem nagyon rossz irány, ennek az útnak a vége nem lehet pozitív.
Az orosz társadalom háborús felkészítése nem egyik napról a másikra történt, hanem egy tudatos, körülbelül másfél évtizedes szociálpszichológiai és politikai mérnöki munka eredménye. A háború elfogadásának az alapjait fokozatosan teremtették meg az orosz vezetők.
A Győzelem napjának kultusza
Ennek az építkezésnek az alapköve a „Nagy Honvédő Háború” kultusza – vagyis a II. világháborúban aratott győzelem, ami az orosz narratívában úgy jelenik meg, hogy a Szovjetunió egymaga győzte le a náci Németországot. Voltak ott mások is, partnerek, akik a másodhegedűs szerepét játszották.
A Putyin elnöksége elejétől kezdve hatalmas pompával ünnepelt Győzelem napja (május 9.) a 2010-es évektől kezdve nem pusztán emlékezés lett, hanem egy agresszív identitásképző ünnep. A jelszó a Soha többé! helyett a Meg tudjuk ismételni! (Mozsem povtority) lett (a szovjet korszakban az első két évtizedben nem is ünnepelték a napot, majd később, egészen a Szovjetunió felbomlásáig jubileumi megemlékezések voltak csak).
Közben a tankönyveket és a közbeszédet megtisztították a sztálinizmus bűneitől, és a Szovjetuniót (illetve Oroszországot) a világ egyetlen morális megmentőjeként állították be. Korábban magam is írtam arról, hogy minden egyes évben egyre több (pozitív) könyv jelent meg Oroszországban Sztálinról, Leninről és más szovjet vezetőkről. Ezzel a társadalmat kondicionálták arra, hogy a háború nem tragédia, hanem a dicsőség és a nemzeti nagyság legfőbb forrása.
Az ellenségkép felépítése
A Vlagyimir Putyin 2012-es visszatérése miatti nagy társadalmi elégedetlenséget külső okokra vezették vissza. Fokozatosan alakították ki azt a narratívát, miszerint a Nyugat nem csak geopolitikai rivális, hanem Oroszország megsemmisítésére törekszik. Bevezették az „ostromlott erőd” mentalitást: Oroszországot ellenségek veszik körül.
A Nyugatot „Gayropa”-ként kezdték emlegetni, amely elvesztette keresztény gyökereit és morálisan züllött. Oroszország ezzel szemben a „normalitás” és a hagyományos értékek utolsó bástyája. Ez morális fölényt biztosított az átlag orosz számára a gazdaságilag jóval fejlettebb nyugatiakkal szemben.
Ukrajna dehumanizálása
2014 után indult el Ukrajna dehumanizálása. Mivel a társadalom alapmítosza a nácik legyőzése, az ukrán vezetést és hadsereget nácinak („fasiszta junta”, „banderisták”) kellett bélyegezni. Ha ők nácik, akkor ellenük harcolni nem agresszió, hanem szent kötelesség.
Putyin és a média éveken át sulykolta, hogy Ukrajna nem egy valódi ország, hanem egy mesterséges képződmény, Lenin hibája vagy az USA bábállama.
A televíziós műsorokban (pl. Szolovjov, Kiszeljov, Szkarbejeva műsoraiban) az ukránokat gyakran nevezték férgeknek, sátánistáknak vagy agymosott zombiknak. Ez pszichológiailag feloldja az úgynevezett „testvérnép” megölésének tabuját.
A média szerepe
A totális orosz médiakontroll miatt ezek a narratívák megkerülhetetlenekké váltak. Még azok is, akik az elején erősen ellenezték az ukránok dehumanizálását (Oroszországban nagyon sokaknak van ukrán rokona, kollégája, ismerőse stb.), fokozatosan észrevétlenül is elfogadták, magukévá tették. Ezt a propaganda nyelvezete is segítette: soha nem használják az „ukrán kormány” vagy „Zelenszkij elnök” kifejezést hivatalos kontextusban, mert az elismerné a legitimitásukat. A „rezsim” szó ideiglenességet és elnyomást sugall. A hírekben szinte sosem mondják, hogy „az ukrán hadsereg” lőtt. Helyette: „a nacionalisták lőttek”. Ezzel elválasztják a népet (amelyet „felszabadítanak”) a fegyveresektől (akik „gonoszok”).
A társadalom militarizálása
Végül, utolsó lépcsőként elindult a társadalom militarizálása. 2016-ban létrehozták a Junarmiját (Ifjúsági Hadsereget), amelynek mára több millió tagja van. Így már gyerekkortól elindult a militarista nevelés, egyenruhában, politikai és történelmi narratívákat sulykolva a gyerekeknek, megtanítva őket a fegyverhasználatra.
A Krím-hatás
Minderre ráerősítettek az első orosz katonai sikerek: Krím 2014-es, vér nélküli orosz megszállása általános eufóriát váltott ki, és azt erősítette az emberekben, hogy Putyin kurzusa jó irányba halad – az orosz erő visszatért, és a nemzetközi jog megsértése nem jár fájdalmas következményekkel. Ebben Putyint a komolyabb nyugati reakciók szinte teljes hiánya is segítette.
Nincs visszaút
2022 után az események nem úgy alakultak, ahogy azt az orosz lakosság várta volna, és a Krím megszerzésének vér nélküli forgatókönyve nem ismétlődött meg. Azonban az orosz propaganda új szólamokra állt rá: már mindegy, kinek volt igaza az elején, most már nekünk kell nyernünk, különben Oroszországot darabokra osztják szét, sőt, eltörlik a föld színéről. Ez egységbe kovácsolja a társadalmat a félelem mentén.
Európai párhuzamok
Sajnos az elmúlt két évben (és különösen az utóbbi hónapokban) több párhuzamot látok az európai kommunikációban is, ami szerintem kifejezetten aggodalomra ad okot. A német védelmi miniszter, a német kancellár vagy a brit vezérkari főnök nyilatkozatai után immár a NATO főtitkára is határozottan állítja, hogy az európai békés korszaknak vége, és készülni kell 2029–30-ig az Oroszországgal történő háborúra. És itt jönnek a mai európai párhuzamok.
„Nincs más választás”
Mind a korábbi orosz, mind a mostani európai esetben a vezetők azt kommunikálják, hogy a konfliktus nem az ő választásuk, hanem egy külső kényszer, ami a puszta létet fenyegeti. Mindkét oldal a háború „elkerülhetetlenségét” hangsúlyozza.
Oroszországban a megelőző csapás logikája mentén alakították a narratívát 2012 és 2022 között: „A Nyugat el akar minket pusztítani, körbevesznek minket, Oroszország léte forog kockán. Ha nem lépünk, ők fognak.”
Európában 2022-től hasonló szólamok dominálnak: „Oroszország nem áll meg Ukrajnánál. Ha Ukrajna elbukik, mi következünk. Ez a demokrácia és a szabadság létkérdése.”
A társadalom „mentális militarizálása”
Ahogy Oroszországban a Junarmija és az iskolai programok, úgy Európában is megjelentek a társadalom ellenálló képességét célzó üzenetek. A pszichológiai felkészítésre példa a német védelmi miniszter, Boris Pistorius kijelentése, miszerint Németországnak „háborúképesnek” (kriegstüchtig) kell válnia. Ez a szóhasználat tabu volt a II. világháború óta.
Hasonló a helyzet a civil védelem és sorkatonaság témájával. Svédországban és a balti államokban „Totális Védelem” kézikönyveket osztanak, Franciaországban és Németországban újra téma a sorkatonaság vagy annak valamilyen formája. A cél ugyanaz: a lakosság szokja a gondolatot, hogy a béke nem garantált állapot, hanem olyasmi, amiért (fegyverrel is) tenni kell.
Jellemző még az ellenségkép abszolutizálása (Jó vs. Gonosz küzdelme). A háborús pszichózis egyik alapja a világ fekete-fehérre festése. Mindkét narratíva kizárja a kompromisszum lehetőségét. Ha az ellenség maga a „Gonosz”, akkor vele tárgyalni bűn, csak a legyőzése fogadható el. Ez egy eszkalációs spirálhoz vezet. Az orosz modellben a Nyugat = Sátánista, pedofil, nácibarát, aki el akarja venni a lelkünket – ez tehát morális/vallási alapú ellenségkép. Az európai modellben Oroszország = Terrorállam, barbár horda, amely nem tisztel semmilyen szabályt – ez pedig egy civilizációs/jogi alapú ellenségkép.
A gazdaság átállítása és áldozatvállalás
Az oroszok számára épített narratíva volt: „A szankciók miatt nehezebb lesz, de ez az ára a szuverenitásnak.” Most Európában hangzik el: „A védelem sokba kerül, le kell mondanunk bizonyos jóléti dolgokról a biztonságért.” Emmanuel Macron és más vezetők „hadigazdaságra” való átállásról beszélnek, a jóléti kiadások vs. védelmi kiadások vitája pedig eldőlni látszik az utóbbi javára.Európa most tanulj
a újra a „háborús nyelvet”, ameyet Oroszország már 10–15 éve beszél. A retorika (egzisztenciális fenyegetés, felkészülés, áldozat) nagyon hasonló, mert a háborús logika univerzális. Csak bízni lehet abban, hogy Európa ezt a vonalat nem viszi tovább, és a retorika megáll a felkészülés, a védelmi képességek kiépítése szintjén. Mindenesetre a trendek aggasztóak.
Anton Bendarzsevszkij
(A szerző biztonságpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
