Gyorsabban, egyszerűbben jelenthetik a vízórák állását a fogyasztók, miután a Hydrokov regionális vízszolgáltatónál üzembe helyeztek egy mesterséges intelligencia által támogatott telefonközpontot.
A fejlesztés révén az ügyfelek gyakorlatilag bármikor közölhetik a fogyasztásmérők állását, a 0373 814 814-es telefonszámon elérhető robot ugyanis a nap bármely órájában fogadja a hívásokat – tájékoztatott a közműszolgáltató. Kozsokár Attila igazgató az új rendszer előnyei kapcsán jelezte, a központ párhuzamosan több hívást is képes fogadni fennakadás nélkül, így gyorsabbá válik az adatközlés. Emlékeztetett, hogy az ügyfeleknek minden hónap 25-éig kell bejelenteniük az óra állását. Az új szolgáltatás magyar és román nyelven egyaránt elérhető, az adatközlés pedig mindössze néhány percet vesz igénybe. Mint azt a Hydrokov közölte, az információkat egy mesterséges intelligencia által támogatott rendszer dolgozza fel, ez ellenőrzi az óraállást is. A rendszer a hallottak alapján megerősítést is kér az ügyféltől. Amennyiben téves adat került bejelentésre, korrigálásra is lehetőség van. Kozsokár Attila megjegyezte: mivel az adatok felvétele mesterséges intelligencián alapul, a hívás során csendes környezetre van szükség, erős háttérzaj mellett ugyanis a központ félreértheti az ügyfél által mondottakat. Az új szolgáltatás már elérhető, az esetleges hibákat a következőkben orvosolják.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.