De vegyünk sorra.

Nagy esemény történt tavaly januárban, mert beiktatták a világ legeslegerősebb államának elnökét, Donald Trumpot, aki a Capitolium első ajtaján bement, a régi elnök, Joe Biden pedig a hátsón kiment. A másik elnökjelölt, a vesztes Kamala Harris pedig alighanem vissza a fakanálhoz. Trump nagy reményekkel indult, az amúgy sem kicsi Amerikát még nagyobbá akarta tenni, rövid idő alatt felbukkant Kanada, Grönland és Panama is a jelöltek között. Aztán – legalábbis egyelőre úgy néz ki – meggondolta magát, mert tudja, hogy Grönland csak egy nagy lak­(hat)atlan jeges sziget, Panama kicsi, Kanada meg a szomszéd, akivel jobb jóban lenni. Ezért idén inkább Venezuelát foglalja el az Egyesült Államok, amire senki még álmában sem gondolt, még az ország elnöke, Maduró és felsége sem, akiket álmukban loptak el és vittek Amerikába. (Ha eddig nem lett volna amiért, most aztán kapkodhatják a fejüket az európai vezetők, és nemcsak.) Trump tavaly abban is egészen biztos volt, hogy békét teremt az ukrajnai háborúban. Ezért összefutottak Putyinnal is Alaszkában, de a találkozóról azóta sem lehet semmi pontosat tudni. Ki tudja, oda is csak azért ment el Putyin, hogy megnézze, mit is adtak el potom 7,2 millió dollárért 1867-ben Amerikának.

Trump azóta is dolgozik béketervein. Közben betoppant hozzá szegény Zelenszkij, az ukrán elnök, hogy mindenféle segítséget kérjen, de mivel olyan ágrólszakadt, hogy még egy jobb öltönyre sem tellett neki, meg is haragudott rá kissé Trump, és az alelnöke, J. D. Vance is. Azóta persze kerített valahonnan egy zakót, mert az amerikaiakkal beszélni muszáj. Bár vannak szép kosztümjeik, az európai vezetők viszont nem szívesen randevúznak Mr. „Transzatlanti sokk” Trumppal, mert a békecsinálás mellett a nyakukba sózott egy rakás vámemelést. Az ukrajnai béke sajnos nem jött létre, de legalább kitört az Egyesült Államok és az Európai Unió közt egy vámháború. Talán emiatt nem kapott Nobel-békedíjat Trump. Mindenesetre egész évben azt hallottuk, hogy a béke nagyon közel van már, ennek ellenére viszont egyre csak a háborúra készítenek fel mindenkit. Meg is mondták, hogy 72 órára elegendő tartalékot készítsünk elő, ami elég naiv dolog, mert három nap alatt még egy rendes szilveszterezést se lehet lebonyolítani, nemhogy egy háborút. Mindenfélét felsoroltak, de én azt gondolom, hogy elég, ha kenyeret és vizet teszünk három napra: aztán már úgyse lesz ilyesmire (se) szükségünk. Jó viszont, ha készítünk kőbaltákat, bunkókat, mert ha a harmadik világháborút túléljük, a negyediket ezzel kell megvívni majd.

De foglalkozzon ki-ki a saját elnökeivel! Februárban ugyanis lemondott kétszer is megválasztott, külföldön többször is kitüntetett elnökünk, Iohannis, és ott álltunk árván, elnök nélkül, mert a 2024. decemberi elnökválasztást érvénytelenítették, és így az esélyes Călin Georgescu nem indulhatott a második fordulóban, aztán nem engedték indulni a tavaly májusi választáson sem. Az volt az indok, hogy Putyin és az oroszok beleszóltak a választásokba. De közben bele-bele szóltak az Egyesült Államok és az unió vezetői is. Ha ezek megegyeznek, hogy ki legyen az elnök nálunk, nem is kellett volna választani mennünk. Végül megválasztottuk a megválaszthatót, és így lett matemókus elnökünk Nicușor Dan személyében. Elkezdődtek a kormányalakítási tárgyalások, amelyek lassan, de bizonytalanul folytak. (Ezekről legközelebb). Mi, romániai magyarok is (legtöbben) Nicușorra szavaztunk. Majd meglátjuk, hogy tesz-e valamit (keresztbe) nekünk. És azt is, hogy az országlásban lesz-e olyan tehetséges, mint a számolásban. Sajnos korábban végezhette a matematikát, mert mintha nem gyorsan komputerrel, hanem lassabban, logarléccel számolna, és a számításai sem jönnek be mindig.

Lehet azért nem mer tenyerest adni a pártoknak és politikusoknak, (i)gazságügyeseknek (pedig megérdemelnék), mert ilyesmikért bizony mostanság menesztik állásukból a tanárokat, és ő is attól is félhet, nehogy felfüggesszék elnöki funkciójából.

Nicușor Dan. Fotó: Presidency.ro