Elkezdődtek a Bolondok tánca próbái

2026. január 8., csütörtök, Közélet

Bélai Marcel rendező irányításával elkezdődtek a Tamási Áron Színház legújabb előadásának próbái. Lev Birinszkij Bolondok tánca című politikai-társadalmi pamfletje kamaratermi előadásként kerül színpadra Sepsiszentgyörgyön, a bemutató tervezett időpontja február 23.

  • Olvasópróba a kamarateremben. Fotó: Izsák Előd
    Olvasópróba a kamarateremben. Fotó: Izsák Előd

Bélai Marcel fiatal budapesti rendező, 2023-ban végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendezői mesterképzésén, Bocsárdi László osztályában. Jelenleg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézetének doktori hallgatója és óraadó tanára. Szatmárnémetiben, Szabadkán, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Debrecenben rendezte eddigi fontosabb előadásait. A székelyudvarhelyi színházban bemutatott A per című előadásával tavaly elnyerte a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház által szervezett DbutanT fesztivál tizedik, jubileumi kiadásának nagydíját. Nyereménye egy koprodukciós előadás létrehozása, mely az Andrei Mureșanu Színház és a bukaresti Masca Színház együttműködésében idén készül el és mindkét színház repertoárjába bekerül.

Kérdésünkre, hogy milyen érzésekkel vág neki első sepsiszentgyörgyi munkájának, Bélai Marcel elmondta: összetett, amit most érez, hisz abban a döntésében, hogy a marosvásárhelyi egyetem elvégzése után Erdélyben maradt és itt próbálja kiteljesíteni színházi pályáját, fontos szerepe volt a sepsiszentgyörgyi társulat előadásainak. Már nem emlékszik arra, hogy kitől hallott először Lev Birinszkij Bolondok tánca című darabjáról, de amikor elolvasta, egyértelmű volt számára, hogy általa beszélni lehet arról a rengeteg ellentmondásról, ami mostanában körülvesz bennünket.

 

Az ideák és a gyakorlat

Amint a jó hangulatú első olvasópróbán kiderült, Birinszkij politikai-társadalmi pamfletje bővelkedik váratlan fordulatokban, a rendező pedig az érdeket és a hiábavalóságot nevezte meg a darab fő témáiként. Az érdekek vezérelte világ előbb-utóbb elviselhetetlenné válik, felégeti önmagát, és ha egyszer elindul egy nehézkedési erő, akkor az végig fog menni, akárhogy is próbálunk ellenállni neki – húzta alá. „Hogy lehet az, hogy amint megpróbáljuk gyakorlatba ültetni a saját életünkkel vagy a társadalmi igazságtalanságokkal kapcsolatos nagy ideákat, ezek azonnal a saját kardjukba dőlnek?” – tette fel a kérdést a rendező, majd Kosztolányit idézve kifejtette, hogy az emberi természet és az ideák valójában ellentétben állnak egymással. „Egyetlen ideát sem szabad megvalósítani, mert akkor vége. Csak maradjon fenn a felhők között, mert úgy hat és úgy él” – fogalmazott az Édes Anna Moviszterével.

Az előadás szövegkönyvének elolvasása után a rendező a mai világpolitikai helyzet egyes eseményeit, jelenségeit is felidézve kijelentette: a Bolondok tánca nagyszerűen példázza, hogy nagy akarásával az ember „akár önmaga ellen is képes merényletet elkövetni”. A legmélyebb rétege ennek a szövegnek pedig az, hogy olyan szinten elege lett az embernek minden ideából, hogy lassan a demokráciához mint eszményhez is ugyanígy viszonyulunk, ami rendkívül veszélyes lehet a jövő szempontjából. Végezetül a rendező röviden bemutatta a szerzőt, majd Szőke Zsuzsa díszlettervező közreműködésével az előadás díszlet- és jelmezterveiről is szó esett.

Lev Birinszkij (1884–1951) ukrán származású, de a Monarchiában, Németországban és az Egyesült Államokban alkotott. A tízes években népszerű szerzőnek számított a Monarchiában, mégis meglepően keveset tudunk róla, inkább ellentmondásos pletykák és legendák maradtak fenn vele kapcsolatosan. Németországban kezdett forgatókönyveket írni a húszas években, majd 1927-ben a tengerentúlra emigrált, ahol ugyancsak írásból élt: tucatnyi amerikai film kötődik a nevéhez, darabjait pedig a Broadwayen játszották. Drámaírói életművéből csak néhány darab maradt fenn, az 1912-ben Bécsben írt Bolondok tánca egy „jól megcsinált” (bien-faite) színmű, mely az 1905-ös orosz forradalom kirobbanását idézi fel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 941
szavazógép
2026-01-08: Belföld - :

Megmászta a Vinsont

A petrozsényi Adrian Ahrițculesei megmászta Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet az úgynevezett Hét csúcs kihívás keretében, amelyben a világ hét legmagasabb csúcsát kell meghódítani – jelentette be tegnap Adrian Ștefan Jurca.
2026-01-08: Jegyzet - Váry O. Péter:

Kiss-lexikon (Városjáró)

Aki sokat jár, sokat lát. S ha van benne némi hajlam a művészetek iránt, hát olyasmin is megakad a szeme, ami fölött a másé átsiklik – így kezdődött e rovat legutóbbi jegyzete. És ha művészettel zártuk az óesztendőt, kezdjük az újat is azzal. Elvégre a művészet csak hasznára lehet mindenkinek, vagy legalábbis nem árthat senkinek. Bár...