VárosjáróKiss-lexikon

Fájdalmas sorsú költőnk magára véve, de korára-kortársaira kiterjesztve fogalmazta meg súlyos szentenciáját: „A kultúra / ugy hull le rólam, mint ruha / másról a boldog szerelemben”. Ha menteni szeretnők, mi menthető még, hát azt mondanánk, a poétáknak sem kell mindent elhinni. Ámbár ez a három sorba sűrített ítélet akár nagyon aktuális is tud lenni, és ez nagyon fáj. Nagyon fáj, ezt írta a költő is verse elé címnek.

A telep, hová időnként ilyen-olyan okból elmegyek, számtalan kincset rejt. A fémnek minden fajtája előfordul itt, amit a civil életben használnak, másról szó sem lehet, itt szigorúan átvizsgálják átvétel előtt az értékesítésre szánt hulladékot. És ki is válogatják belőle az érdekesebb darabokat, húsőrlőből például hárompolcnyi gyűlt össze az idők során, van ott minden színben és méretben, a formai változatosság nem jellemző rájuk, hiszen jól meghatározott céllal készültek, megalkotásukkor a rendeltetésre összpontosítva, nem a külcsínre. Manapság mint idejétmúlt, a háztartásokban feleslegessé vált dolgok kerülnek a szemétbe, ez – történetesen – nem a fogyasztói társadalom hozadéka, annál inkább a haladásé, végső soron az emberiség történelme során több jót alkotott, mint rosszat. Na de túl messzire elkanyarodtunk témánktól, melynek tartalmát röviden úgy lehetne összefoglalni: elmélkedés egy nagy csöcsű nőről és a művészet mulandóságáról a húsdaráló segítségével.

A vörösréz domborítás ugyanis a hárompolcnyi avíttá vált konyhai kéziszerszám egyikének karjára felakasztva lengedezett az enyhe szellőben, a csípős fuvallat hol jobbra, hol balra lendítette ki nyugalmi állapotából. Annyira azért nem tudott belekapaszkodni, hogy hátsó felére fordítsa, különben a telep mindenese is többet tudott volna meg róla. Így, mikor a vörösréz lapra esve tekintetem a szó bennem akadt, csupán annyit mondott: csak egy nagy csöcsű nő, a színesfémes zsák tetejéről vettem ki. A kézzel megmunkált fémlemez valóban egy női aktot ábrázol, ülő helyzetben, félprofilból megjelenítve – érdekes módon az előtérben levő karja és combja már-már férfiasan vaskos. Ezt csak nagyon jó művész készíthette, kontár kezéből nem kerül ki ilyen műremek – ez volt első gondolatom, s aztán közelebb hajolva az ívlapnyi méretű domborításhoz, megláttam a szignót is: KB, a K alsó szára a B mögé rejtve. Nem is olyan régen egész kiállításnyi festményről köszönt vissza ez az aláírás, ha nem ugrott volna be, kinek a tárlatán láttam, a domborítást megfordítva egyértelművé vált a válasz. A farost lapon ugyanis – ez szolgál tartóelemként a különben sérülékeny vörösréz lemeznek – a „Kiss Béla 1975. VIII. 27.!” ceruzaírás olvasható, a művész kézvonásával, erre utal keresztneve kezdőbetűjének a szignójával azonos megrajzolása.

Hogy ki volt Kiss Béla, azt sem a telep mindenesének, sem a telep főnökének nem kellett elmagyarázni, a szemétből kimentett műalkotástól ugyanis utóbbi semmi áron nem akart megválni, sőt, egy szempillantás alatt méltó helyét is kijelölte. És talán az olvasóknak sem kell bemutatni Kiss Bélát, bizonyára mindenkinek van róla emléke: a rajztanárról, a dzsesszrajongóról, az ikebana szentgyörgyi meghonosítójáról vagy egyszerűen csak az emberről, a mosolyát és tudását bő kézzel osztogató művészről. Azt talán kevesebben tudják, hogy a várost járva két helyen is láthatóak monumentális köztéri munkái: a Constantin Brâncuși szobrászról elnevezett szakiskola (!) főtéri homlokzatán a sgraffito technikával készült vörös-szürke Lakodalmas című alkotása, mely eredetileg a szürke két árnyalatában készült, miként a kevésbé látható helyen, az iskola sportpálya felőli oldalán levő folytatása; kicsit odébb, a Mihai Viteazul Főgimnázium tornatermének utcára néző falán a festett fémkompozíció a Kézilabdázók címet viseli, emlékeztetve arra, hogy a létesítmény egykor a sportiskoláé volt. És van még egy harmadik, ugyan nem köztéri, de régebben legalábbis sokak által megcsodálhatott nagyméretű, hasonlóképp sgraffito technikával, Kisgyörgy Tamással közösen készített műalkotása is, A föld ajándéka, mely remélhetőleg a Sugás vendéglő egyszer csak véget érő felújítása után ismét láthatóvá válik.

És hogy mikor lesz már szó az imént megelőlegezett, a művészet mulandóságára vonatkozó elmélkedésről ebben a jegyzetben? De hiszen mindvégig erről volt szó.

A szerző felvétele