A parlament és a kormány döntései következtében alapvető változások álltak be az adómegállapításban. A fizikai személyek tulajdonában levő épületeknek az adózandó értékét a törvény erejével állapították meg, az önkormányzat semmilyen hatáskörrel nem rendelkezik ezen a téren. Sokan fognak olyan kedvezményektől elesni, amelyeket éveken át megkaptak – bocsátotta előre Benedek-Huszár János polgármester Barót képviselő-testületének óévi utolsó ülésén.
Az új törvények leszögezik, a magántulajdonban levő épületek a típus, építőanyag, közművesítési ellátottság függvényében négyzetméterenkénti adózandó értékkel kerülnek megadózásra. A telkeknél (legyenek azok bel- vagy kültelkek, illetve magán vagy jogi személyek tulajdonában) szintén hektárra számított egységárakat kell alkalmazni.
A járművek esetében újdonság, hogy figyelembe veszik azok modernségét. Eddig csak a motorok köbcentimétere számított, de idéntől már az is, hogy hányas besorolású vagy éppen hibrid meghajtású-e az autó. „Azoknak a motorbicikliknek, négykerekűeknek, valamint autóknak az adója, amelyek motorköbcentije nem több mint 1600, valamennyivel több lett, maximum harminc százalékkal, azoknak, amelyek ezek fölött vannak, viszont alacsonyabb lett, de ezt nem tudjuk mi befolyásolni, ezt így kell jóváhagyjuk” – mondotta a polgármester. A városvezető arról is tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy az új rendelkezés több kedvezményt is megvont, köztük olyant is, amelyik bevezetéséről még 1990-ben döntöttek: nem jár adómentesítés a hadifoglyok, hadiárvák és politikai alapon meghurcoltak számára sem. Kizárólag a háborús veteránok és a hadiözvegyek élhetnek a 118-as törvényrendelet adta kedvezményekkel. Hasonlóképp a fogyatékkal élők kedvezményeit is megnyirbálták. Csak a kedvezmények megvonása következtében 210 ezer lejjel több pénznek kell befolynia a várospénztárba.
Az önkormányzat belátására van bízva viszont, hogy az egyesületek, alapítványok tulajdonában levő épületek, melyekben nonprofit tevékenységeket vagy szociális szolgáltatást végeznek, múzeum működik, folyamatos kiállításnak adnak helyet, mentességet kaphassanak. Ő azt javasolja a testületnek, éljenek a lehetőséggel és támogassák azokat, akik a köz javáért dolgoznak – mondta a polgármester.
Az egyéb adók és illetékek is emelkednek, hiszen azokat a tavalyi pénzromlás mértékében – 2025-ben 5,6 százalék volt – kötelesek kiigazítani.
Pál-Szilágyi Zoltán (RMDSZ) arra kérdezett rá, hogy vetett-e ki az elhanyagolt, városképet romboló épületekre többletadót a városháza? Benedek-Huszár János válaszában azt mondta, bár a jogi keret megvan ahhoz, még senki ellen nem jártak el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.