Az első világháború forgatagában a hadszíntéren levő katonák sorsáról szóló hírek nehezen értek Háromszékre. A katonákkal való levelezés megszakadása általában a katona halálát, sebesülését vagy fogságba esését jelentette. A kétségbeesett otthoniak szorongva várták a lelki megnyugvást hozó levelet. De ez sokszor évekig nem érkezett meg, és az otthoni családtagok a bajtársaktól próbáltak valami biztosat megtudni hozzátartozóikról. Ebben a helyzetben báró Szentkereszty Mariette kórházi ápolónői tevékenysége befejezése után testvére, Janka hadi tudakozó irodájának példáján felbuzdulva Árkoson Tudakozó Irodát nyitott.
Nem volt ez egyedüli környékünkön, hisz Mikes Árminné grófnő ugyanilyen irodát nyitott Zabolán. Az árkosi iroda a helyi Szövetkezet épületének irodahelyiségében működött, minden vasárnap 3 órától és hétfőn délelőtt várták a tudakozódókat. A több mint 1600 keresett katona közül két sepsiszentgyörgyi katona történetét választottam ki. A hasonlóság esetükben abban áll, hogy azon kevesek közé tartoztak, akik már a háború ideje alatt, igaz, rokkantként, de visszatértek otthonaikba, és egyikük sem sepsiszentgyörgyi születésű. A kettejük története példázza az események sodrásában vergődő katonák sorsát, az otthon maradottak néha kilátástalannak tűnő reményeit.
Berkovics Izidor
1893-ban született New Yorkban Berkovics Hermann sepsiszentgyörgyi női és férfi divatáru kereskedő fiaként. Izidor a bécsi Dagarésa nevű cég könyvelőjeként dolgozott civilként. 21 évesen mint egyéves önkéntes vonult be a brassói 2-es gyalogezredhez. A tiszti iskolát kitüntetéssel végezte, majd a császári és királyi 31. gyalogezredhez került zászlósként.
1915. április 15-én indult az orosz harctérre ezredével. Az elkövetkező hét hónapban részt vett az ezred legnagyobb ütközeteiben. Gyenge fizikai alkata ellenére kitűnt rendkívüli ügyességével és bátorságával. 1915. október 18-án még írt haza, majd három napra rá a Baranovics melletti ütközetben egy srapnel fejen találta, eszméletlenül esett el és három napig feküdt, ilyen állapotban került fogságba.
A sepsiszentgyörgyi Weidenfelder Móric szakaszvezető azt a hírt közvetítette a családnak, hogy súlyosan megsebesült. Elmesélte, hogy egy felrobbant akna szilánkja betörte Berkovics koponyáját, és a feldobott föld eltemette őt. Bajtársa mentette meg és részesítette elsősegélyben. A szülők és főleg az édesapa, Berkovics Hermann mindent megmozgatott, hogy fiáról hírt szerezzen, így jutott el 1915. november 14-én az árkosi Tudakozó Irodához, ahol Szentkereszty Mariette bárónőnek személyesen adta át a fia utolsó levelezőlapját. 1915. december 1-jén a Hadifoglyokat Gyámolító és Tudakozó Hivatal értesítette az árkosi irodát, hogy a keresett katona sebesülten orosz fogságban van. Berkovics Hermann levélben köszönte meg a bárónő segítségét: „Kérem a Mindenható Istent, hogy adja áldását önre és az egész családra a sok jóságért, amit tesznek” – írta.
Berkovics Izidor Szentpéterváron koponyalékelési műtéten esett át, szinte csodás módon maradt életben. A beszélőképességét viszont teljesen elveszítette. A Székely Nép folyóirat írt az esetről, mintegy bizonyítéknak szánva, hogy „a háború viharában türelemmel kell várni, mert sok »elesett« ad hónapok múlva életjelt, amikor már senki sem várja”. 1915. december végén az apa újból írt Mariette bárónőnek, jelezve, hogy fia a fogságban lábadozik. De sorsa nem volt könnyű. Amikor már felgyógyult súlyos sebéből, egész nap zárva tartották, naponta csak egy órát tölthetett a szabadban, azt is fegyveres őrizet mellett.
Hadirokkantként Berkovics Izidor 1916. május 4-én egy rokkantcsoporttal Budapestre érkezett. A Rokkantak kórházában a hozzá érkezett szüleit artikulálatlan hangkitörésekkel fogadta. A megható találkozás után Berkovics Hermann pár napos szabadságra vitte fiukat Sepsiszentgyörgyre. Hazaérkezve, a helyi zsinagógában hálát rebegve a Mindenhatónak, egy tekintélyes adományt adtak a szentegyletnek, és a pesti chevra kadisáról is pénzösszeggel emlékeztek meg.
A fiát a lehetetlenből visszaszerző apa 1916. május 19-én levélben köszönte meg a Tudósító Iroda és személyesen Szentkereszty Mariette bárónő segítségét, visszakérve fia átadott levelezőlapját. Sokatmondóak örvendező szavai: „örömmel értesítem, hogy fiam, ki orosz fogságban volt, mint rokkant ki lett cserélve, teljes ép, egészséges, csak beszélő tehetségét veszítette el”.
A Cserey Zoltán – József Álmos szerzőpáros Sepsiszentgyörgy képes története című könyvükben a következőket írták Berkovics Izidorral kapcsolatban: „Berkovics Izidor és Weidenfelder Móric, akinek az állomási vasúti átjárón túl volt italkimérője, az első világháborúban egymás mellett harcoltak. (…) A háború után Berkovics minden találkozásuk alkalmával átölelte a kocsmárost, és könnyes szemmel köszönte, hogy megmentette az életét. (…) Berkovicsot a háború után kitüntették, így elkerülte a holokausztot.” Édesapja viszont nem: a deportálás áldozata lett. Az 50-es években Berkovics Izidor feleségével a Ferenczi-házban dohányárudát vezetett.
Svéda Dániel
Ha az első történet egyik szereplője a fiáért aggódó, módos apa volt, a második történeté egy sors által megviselt, szegény, fiáért aggódó édesanya. Svéda Józsefné Tőröcz Máriáról van szó, aki 1892-ben Brassóban kötött házasságot Svéda József kőművessel, házasságukat hat gyerekkel áldotta meg az Isten.
A család a század elején Sepsiszentgyörgyre költözött az Olt utca 25. szám alá. Két fiuk kőművessegédként dolgozott apjuk mellett. Svéda József 1911-ben meghalt. A világháborús mozgósításkor, 1915-ben mindkét fiút besorozták.
A kisebbik, Svéda Dániel 1914 novemberében vonult be Brassóba közlegényként a 24. honvéd gyalogezredbe. 1915. január 26-án egységével Duklába, Prága mellé került, rá egy hónapra visszatértek Sátoraljaújhelyre. Februárban áthelyezték a 23. honvéd gyalogezredbe. 1915. február 17-én írta utolsó levelét a családhoz.
Három napra rá Zolyvánál vonatelszakadás és ütközés következtében vasúti katasztrófa történt, ami azt a sejtelmet sugallta az aggódó édesanyának, hogy fia ottveszett a tragédiában. A csapattestnél érdeklődött a fia után, Gyárfás főhadnagy arról értesítette, hogy Svéda Dániel március 11-én a piliczai csata alkalmával orosz fogságba esett.
Sokfelé való tudakolózás után 1915. október 17-én az édesanya felkereste az árkosi Hadi Tudakozó Irodát. A 21120 számmal indított nyomozás eredményeképpen a Vörös Kereszt Egylet Tudakozó Irodája értesítette az árkosi irodát, hogy Svéda Dániel 1916. március 10-én a Kárpátokban eltűnt.
Hosszú és idegtépő várakozás után 1917. május 6-án levéllel jelentkezett a fogoly. Címe Gouv. Kaluga-Kaluga, Kantora Vatsobalnika volt. Erre a címre báró Szentkereszty Mariette szeptember 23-án levelet küldött az édesanya nevében.
Mindeközben Svéda Mária másik fia, ifj. Svéda József 1917. május 15-én Galíciában, Dolinán fejlövés következtében hősi halált halt. A hírt a cs. és kir. 5. számú tábori kórház katonai lelkészi szolgálata küldte 1917. szeptember 15-én. A dolinai katonai temetőben temették el.
A kétségbeesett anya arra hivatkozva, hogy a családfenntartó férje halála után elveszítve egyik fiát, a másik pedig fogoly és rokkant (tüdőbajban szenvedett), arra kérte a bárónőt, hogy segítsen a fogoly fiú mint családfenntartó hazahozatalában. Szentkereszty Mariette 1915. október 10-én egy kérvényt küldött a hadügyminisztériumhoz pártolólag. A Vörös Kereszt Tudakozó Iroda rá egy hónapra jelezte, hogy a kérést felküldte a minisztériumhoz. December 7-én az árkosi Tudakozó Iroda értesítette Svéda Józsefnét, hogy a hadügyminisztérium illetékes osztálya előjegyezte Dánielt a hadifogságból való kicserélésre.
Itt megszakadnak a tábori tudakozóiroda hírei, ám tudjuk, hogy Svéda Dániel hazaért: a Székely Nép 1923. március 11-i száma arról tudósít, hogy Svéda Dániel 20 lejt adományozott a Székely Nemzeti Múzeum belső berendezésére.
Két sors, két család, melynek életét a háború szétzilálta. Ők azon szerencsések közé tartoznak, akik hazatértek a harctérről, azokkal ellentétben, akiknek ez sem adatott meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
