Tájékoztatás az elnök repülőútjáról

2026. január 9., péntek, Belföld

Radu Miruță védelmi miniszter tegnap részletes magyarázatot adott a sajtónak arra, miért csak egynapos késéssel tudott hazatérni Nicușor Dan államfő a tettre készek koalíciójának párizsi találkozójáról, cáfolva az ügyben megjelent találgatásokat és félrevezető információkat. Azt is bejelentette, hogy a párizsi út költsége hozzávetőleg 30 ezer euró volt, ami töredéke annak, amennyibe egy ugyanilyen út került Klaus Iohannis államfő mandátuma idején.

  • Fotó: Facebook / Nicuşor Dan
    Fotó: Facebook / Nicuşor Dan

A tárcavezető szerint a hazautazást eredetileg kedd estére tervezték, ám a védelmi minisztérium Spartan típusú repülőgépe nem indult el Párizsból Bukarestbe, mivel a meteorológiai körülmények nem tették volna lehetővé a biztonságos leszállást a román fővárosban.

Elmagyarázta, hogy ha az úgynevezett felhőalap 60 méternél alacsonyabb, illetve a látótávolság kisebb 600 méternél, a repülőgép – különösen az államfő szállítása esetén – nem szállhat le. Bár a Spartan katonai feladatokra tervezett gép, amely kedvezőtlenebb időjárási viszonyok között is képes működni, elnöki járat esetén szigorúbb biztonsági előírásokat alkalmaznak – tette hozzá.

Miruță arra is kitért, hogy az államfő és kísérete szerda reggel sem tudott azonnal elindulni, mivel a párizsi repülőtér állapota nem tette lehetővé a felszállást. A román hivatalos delegációt és az elnököt szállító Spartan szerda délután, helyi idő szerint 16.30 körül tudott felszállni Párizsból, miután a nap folyamán két kísérlet is meghiúsult a folyamatos havazás miatt.

A tárcavezető szerint az ilyen repülések költségei két részből állnak. A közvetlen kiadásokból – üzemanyag, repülőtéri illetékek, a pilóták napidíja –, melyek a Nicușor Dan államfő három héttel korábbi párizsi repülőútjának esetében mintegy 6720 eurót tettek ki, valamint a közvetett költségekből, például az olaj- és szűrőcserékből, valamint a karbantartásból. Ezek – a repülő amortizációját nem számítva – óránként körülbelül 2630 eurót jelentenek, ami összességében nagyjából 30 ezer eurós végösszeget ad ki egy párizsi repülőútnál. Összehasonlításképpen kijelentette, hogy 2023–2024-ben, Klaus Iohannis államfő mandátuma alatt az elnök hasonló párizsi repülőútja hatszor ennyibe került, még az akkori árakon számolva is. Hozzátette: ha az akkori költségeket a jelenlegi árszinthez igazítanák, a különbség vélhetően még nagyobb lenne.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 924
szavazógép
2026-01-09: Belföld - :

Gondokat okozott a havazás

Több megyében forgalomkorlátozásokat vezettek be egyes útszakaszokon a tegnapra lehullt nagy mennyiségű hó miatt. A nem megfelelő útviszonyok vagy hiányos infrastruktúra miatt több településen iskolákat is bezártak, ugyanakkor rengeteg háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás.
2026-01-09: Belföld - :

Börtönbüntetésre ítélték a volt minisztert

A pitești-i ítélőtábla tegnap jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Daniel Chițoiu volt minisztert gondatlanságból elkövetett emberölés miatt a 2019 decemberében okozott halálos közúti baleset ügyében.